Tolerancianap a Városmajori Gimnáziumban

A cigányságról a budai fiataloknak is megvan a véleménye, úgy, hogy túlnyomó részük még soha nem beszélgetett romával. A személyes tapasztalat nélküli, szóbeszéd útján szerzett előítélet persze valahol érthető, hiszen a helyi iskolákban a diákok nem igazán találkoznak romákkal – a Városmajori Gimnáziumban jelenleg egyetlen, magát cigánynak valló gyerek sem tanul.
Ezért volt átütő erejű az intézményben első alkalommal megrendezett tolerancianap, amelynek programjai közül jó néhány a cigányság helyzetének bemutatására fókuszált. Bódis Kriszta író, dokumentumfilmes, pszichológus egy kisebb osztálynyi csoportot hozott az iskolába: az ózdi Hétes telepen mélyszegénységben élő, ám tehetséges roma fiatalokat, akiknek kibontakoztatására már ötödik éve szervez művészeti alkotótáborokat.
A hétesiek a rendezőnő biztatására meséltek nehéz életkörülményeikről, komfort nélküli, zsúfolt otthonaikról, a munkanélküliségről, és arról, hogy hiába tanulnának szakmát, Borsodban nagyon kevés esély nyílik az elhelyezkedésre. De beszámoltak arról is, hogy az alkotótábor hatására milyen eddig kiaknázatlan kreatív energiákat sikerült felszabadítaniuk. Egyikük verseket kezdett írni, más a tánctudását tökéletesítette, és akad olyan kisfiú is, aki a filmkészítésben villantotta fel tehetségét – az ő instrukciói alapján készült videót a városmajori diákoknak is levetítették. A majoriak sok mindent láthattak-hallhattak a hétesiek személyes beszámolóiból és a dokumentumfilm-részletekből, ám az igazi találkozásra, egymás megismerésére a közös foglalkozások – játékok, illetve egy futballmérkőzés – során nyílt lehetőség.
Azonban nemcsak roma gyerekek látogattak az iskolába, az intézmény vendége volt Daróczi Ágnes újságíró is, aki egy rendhagyó osztályfőnöki órán a cigányság helyzetéről beszélgetett a diákokkal. A Cigánylabirintus című drámajátékon a fiatalok azt is átélhették, milyenek lehetnek egy nevelőintézetből kikerülő roma kilátásai, eljátszhatták, mit tennének, ha mindössze egy táskányi ruhával és némi készpénzzel a fővárosba érkezve szállást kell keresniük, de a rokonok nem fogadják be őket, a bőrszínük miatt pedig albérletet sem találnak...
A tolerancianapon nem kizárólag a cigány kisebbség problémáiról esett szó. A zsidó léttel és az antiszemitizmussal kapcsolatban Donáth László evangélikus lelkész és Kozma György író beszélgetését hallgatták meg a diákok, illetve ők maguk a koncentrációs táborban 15 évesen tífuszban meghalt Anne Frank fennmaradt, világhírű naplója alapján mutattak be egy felolvasó-színházi produkciót.
Az etnikai és vallási megkülönböztetés miatti hátrányok mellett a testi, illetve értelmi fogyatékkal élők – látás- és hallássérültek, autisták, Down-szindrómások, valamint a mozgássérültek – mindennapi nehézségeit is megismerhették a fiatalok. Kerekes székbe ülve kellett például eljutniuk a gimnázium – sajnos nem akadálymentes – épületéből a János kórház főbejáratáig, majd vissza. A sportos, jó fizikumú fiúk sem gondolták, milyen nehéz leküzdeni a küszöbök, lépcsők, járdaszegélyek „akadálypályáját” – másképp is nézték ezután a Gördülő Tánccsoport előadását, amelyben a kerekes székesek könnyednek tűnő mozdulatokkal pörögtek-forogtak az iskola aulájában.
„Diákjaink lényegében egyféle közegből jönnek, és általában csak magukkal vannak elfoglalva, nincs ismeretük a másként élő, gondolkodó emberekről” – magyarázta Rohály Krisztina magyar–angol tanár, miért is rendezték meg a tolerancianapot. A program ötletgazdája hangsúlyozta: nem prédikálással, hanem interaktív „érzékenyítő” foglalkozásokkal kívánták szembesíteni a tanulókat az őket körülvevő világgal.
A pedagógus megköszönte a közel két hónapos szervezőmunkában részt vevő kollégák és volt diákok segítségét, s köszönetét fejezte ki az előadóknak is, akik jelképes összegért, vagy ingyen jöttek el. Külön kiemelte az értelmi sérültekből álló Baltazár Színház produkcióját, a társulat ugyanis díjazás nélkül vállalta a fellépést.

z.