Bemutatkozott a MOM Színház
Óriási siker, többszörös vastaps és telt ház – ez a MOM Színház első előadásának rövid mérlege. Karinthy Ferenc két egyfelvonásosát, a Bösendorfert és a Dunakanyart úgy fogadta a közönség, ahogy rég hazavárt ismerősöket szokás. Aki a nézőtéren ült, láthatóan azt remélte, ez csak a kezdet, amit jobbnál jobb előadások sora követ majd.
Márton András színművész, a kezdeményezés életre hívója november 6-án este, az első előadás előtt külön köszöntötte a MOM Színház első nézőit: „Ünnepélyes a pillanat, nemcsak azért, mert egy bemutató, hanem mert egy új »színház-kezdemény« premierje is a mai. Mindig sok áldozatvállalás előzi meg az ilyen pillanatot: egyrészt a színészek felkészülése, míg a nézők részéről az, hogy minden gazdasági nehézség dacára megvásárolják a jegyet – az eredmény, a közös öröm azonban mindent megér.”
A színművész megköszönte az önkormányzat nyitottságát és segítőkészségét, ami lehetővé tette a MOM Színház létrejöttét, majd arra buzdította a jelenlévőket, hogy folyamatosan kísérjék figyelemmel a programot. A tervek szerint olyan darabok kerülnek a repertoárba, amelyek a polgári közönségnek szólnak, többnyire a polgári életről.
Karinthy Ferenc két egyfelvonásosa, bár a témájuk keserű, hiszen a magány idézi elő a történteket, szellemes fordulatokkal teli művek – ennek megfelelően önfeledt szórakozást biztosítottak a hatszáz fős nézőteret megtöltő közönség számára. Az alapötlet – lehet-e közünk váratlanul egy ismeretlenhez, akár egy véletlen találkozás, akár egy telefonhívás révén – mindenkiben előhívott valamilyen emlékképet. Ki így, ki úgy, ezért vagy azért, de a legtöbben nyíltunk már meg vadidegen előtt annyira, hogy utána magunk sem értettük, hogyan történhetett. Karinthy figuráit a magány űzi, hogy szemtelen, bátortalan vagy éppen frivol lépéseket tegyenek egy ismeretlen felé. A színészek pedig – a Bösendorferben Tímár Éva és Zöld Csaba, a Dunakanyarban Fehér Anna és Márton András – átéltté tették az illúziót.
Szinte minden korosztály ott ült a széksorokban, a kamasztól a nyugdíjasig. Kinek-kinek eddigi élettapasztalata alapján más-más poén ült jobban, a fiatalabbak a telefonbetyárkodó álvevő fiú ötletein nevettek jót, míg az idősebbek inkább a szellemes párbeszédek fordulatain mulattak.
Az előadás után csak nagyon lassan kezdett oszlani a – távolabbi kerületekből is érkező – tömeg, és nem azért, mert a kabátokra kellett várni a ruhatárnál. Mindenki átérezte a közös élményt, ezért akár a kulturális központ előtt ácsorogva és még hosszan beszélgetve, vagy a közeli Larusba beülve sokan hagyták tovább hatni ezt az érzést.
Így tett az a négy – feltehetően már jó ideje nyugdíjas – barátnő is, akik hosszan álldogáltak a MOM előtt, egymásba kapaszkodva és botjukra támaszkodva, míg végül komótos sétával elindultak a Csörsz utcában. Egyikük ekként összegezte az este történteket: „Milyen jó, hogy már nem kell átjárnunk Pestre, ha egy jó előadást akarunk látni, hanem itt is elmehetünk színházba, és utána csak kényelmesen hazasétálunk! Ez már nagyon hiányzott.”
Az újdonság varázsa és az örök igazságok
A MOM Színház létrejöttéről, a Bösendorfer örök érvényű igazságairól és polgáraink kulturális szokásairól Pokorni Zoltán polgármesterrel beszélgettünk.
Számítottak ekkora sikerre?
– Az újdonság varázsa miatt nagyon bíztam abban, hogy telt ház lesz ma este. Nagyon örülök, hogy ilyen sokan eljöttek. Harminc évvel ezelőtt az egykori MOM Művelődési Házban Karinthy Mártonék is felléptek, persze a színház akkor nem volt állandó programkínálat.
Mi alkalmas, és mi nem arra, hogy színpadra vigyék?
– Hegyvidéki polgárunk, Márton András kiváló színész és rendező. Az ő szakértelme segít abban, hogy eldöntsük, a sok szempontnak mely darabok felelnek meg. A felújított MOM Kulturális Központ színháza technikailag nem versenyezhet nagyobb „testvéreivel”. Figyelembe kell vennünk a lehetőségeinket. Itt valóban csak az igazán jó darabok állják meg a helyüket, mivel a látvány helyét a minőségi előadásmód veszi át. Márton András ismeri a magyar színházi életet, tudja, melyek azok a produkciók, amik ezen a kis színpadon is jól megélnek.
A Bösendorfer inkább az idősebb korosztályt célozza meg. Tudatosan szólnak hozzájuk?
– A Hegyvidék hatvanötezer polgárának jelentős százaléka az idősebb korosztályt képviseli. Kerületünk nagyon jól frekventált, ezért inkább a középkorúak vásárolnak itt telket maguknak. Persze ezek a színdarabok ugyanúgy felkelthetik a fiatalabb korosztály érdeklődését is. A Városmajori Gimnázium diákjai jutalomként kaptak belépőt, mert művészeti fesztivált szerveztek a fogyatékkal élő gyerekeknek. A Tamási Áron iskola tanulói is jelen voltak, ők kiemelkedő október 23-i szereplésük miatt részesültek ebben az ajándékban.
Önnek hogy tetszett a Bösendorfer?
– Már láttam ezt a híres egyfelvonásos darabot a tévében. Úgy gondolom, vannak olyan művek, amelyek az idő múlásával már nem fogják meg az újabb generációkat. A Bösendorfer mondanivalója örök érvényű, és túlélte a változásokat, a mai korban is elgondolkodtatja az embert. Az őszinteség, az elesettség, a felvillantott emberi sorsok a darab alapjai, és ezek ugyanúgy helytállnak ennyi év után is.
A magányt kevesen viselik el. A Hegyvidéken sok idős ember él egyedül…
– Igen, egyebek között ezért is esett a választás a Bösendorferre. A magány érzését kortól függetlenül is megélheti az ember, és sajnos meg is éli így vagy úgy.
Fehér Anna és a Dunakanyar
A Jászai Mari-díjas Fehér Anna a pódiumon játszi könnyedséggel bújt a furfangos pincérnő bőrébe. Anyaságáról, a Dunakanyarról és a magány érzéséről kérdeztük.
Nemrég született meg a kisfia, Barnabás. Nehezen mondott igent Márton András felkérésére?
– Sokáig hezitáltam, de igent mondtam, hiszen olyan feladatot kaptam az élettől, amit már nem cserélnék el semmire. Az anyaság korai örömének minden pillanatát ki akarom használni. Ezért féltem egy kicsit. Szerencsére az egésznek nagyon jó hangulata volt, és a Kis Hercegemnek semmiben nem kellett alkalmazkodnia, hiányt szenvednie.
Milyen volt együtt játszani Márton Andrással?
– Még soha nem dolgoztunk együtt, ezért nagyon kíváncsi voltam rá. Vágytam már egy olyan típusú színdarab kipróbálására, ami két emberre fókuszál. A kíváncsiságom beigazolódott, hiszen végig egy hullámhosszon voltunk, és nagyon könnyen ment a közös munka. Izgalmas volt!
A Dunakanyarban pincérnőt alakít. Milyen ez a szerep?
– Színészileg könnyű feladatom volt, hiszen kétemberes a darab, ezért jól elsajátítható. A Dunakanyar alapképlete nagyon tetszik. A magány érdekes fogalom. Mi az, ami igaz? Mi az, aminél csak úgy teszünk, mintha fájna? Mennyire merjük ezt kiadni magunkból? Meddig tartanak a saját határaink? Ezek mind valós kérdések.
Egy ötlet, melyet vastaps kísér
A MOM Kulturális Központban eddig táncolhattunk, kiállításokat nézegethettünk, kellemes koncerteket hallgathattunk, egyéb interaktív programokon vehettünk részt. Most végre a MOM bordó függönye a színház világa előtt is felgördült. Hambuch Gerda, a kulturális központ igazgatója mesélt lapunknak az ötletről, melyet vastaps kísért…
Eddig is sok programmal várta a MOM az érdeklődőket. Kinek az ötlete volt a színház?
– A MOM Kulturális Központ legfontosabb feladata, mint a hasonló közművelődési intézményeké, hogy az adott kerületben a lehető legszélesebb körben és műfajban szolgáltassa a kultúrát, illetve biztosítsa a kultúrához való hozzáférést. A MOM, bár rendelkezik egy hatszázhatvan férőhelyes, szépen felújított színházteremmel, mégsem a klasszikus értelemben vett színház, hiszen nincs állandó társulata – befogadó színházként működik. Régi vágyunkat és törekvésünket támogatta a Hegyvidéki Önkormányzat. A megvalósulásért köszönet illeti Márton András színész-rendezőt és színészkollégáit is, akikkel közösen útjára indíthattuk a MOM Színházat. Az ÚJ SZÍN-ÚJ HÁZ-MOM SZÍNHÁZ egy új kezdeményezés, ami arra vállalkozik, hogy a budai régióban felélessze a színházba járás nemes hagyományát, megmutassa a színházszerető közösségnek, hogy színházba járni nemcsak Pesten, de Budán is érdemes.
Telt ház volt. Számítottak arra, hogy ilyen sokan eljönnek?
– Mindig izgalmas kérdés, hogy mennyien jönnek el egy-egy előadásra. Időben elkezdtük értékesíteni a jegyeket, és komoly reklámot kapott a produkció. Sokan dolgoztunk a sikerért, és a közös munka meg is hozta az eredményt. Kell ennél nagyobb inspiráció arra, hogy tovább építkezzünk?
A produkció utáni vastaps önmagáért beszél.
– A siker a négy kiváló színésznek, valamint a műszaki munkát végző kollégáinknak köszönhető. Az elmúlt hetekben fáradtságot nem ismerve dolgoztak, hogy megszülethessen a mai előadás. A színészek elmondták, rég találkoztak olyan értő és befogadó közönséggel. Így lett teljes ez az este, s ezért zengett a vastaps…
Számíthatunk további hasonló estékre?
– Még három idei előadást tervezünk, a folytatást majd meglátjuk... A MOM-ban komoly stratégiai egyeztetéseket igényel egy prózai színház beindítása. Ha sikerül jól meghatározni a ránk váró szakmai feladatokat, jó darabokat választunk, és megfelelő marketingmunkával meg tudjuk szólítani a nézőket, akkor máskor is felgördülhet a függöny. Ezen dolgozunk!
"Nem volt kérdés, hogy eljöjjek!"
A MOM Színház nem csak a hegyvidéki polgárokat csalta a nézőtérre. Katalin Újpalotáról látogatott ide, hogy részese legyen a kulturális központ első színházi előadásának.
Az előadás miatt van ilyen jó kedve?
– Igen, nagyon tetszettek a darabok! Sokat járok színházba, találkoztam már jó és rossz előadással is. Ezek fantasztikusak voltak! Legközelebb is eljövök, igaz, Újpalota elég messze van innen…
Kitől hallott a MOM Színházról? Ha jól tudom, Újpalotára nem jár a Hegyvidék újság…
– Nem, valóban nem jár, de amit erről írnak, azt biztosan elolvasom majd! A MOM Színházról a nyugdíjasklubban hallottam, és amikor megtudtam, hogy Fehér Anna az egyik fellépő, nem volt kérdés, hogy eljöjjek, teljesen odavagyok érte! A Bösendorfer is nagyon tetszett. Igazán elgondolkodtató volt, amolyan vidám-szomorú darab. A színészek pedig egyszerűen lenyűgöztek, nem véletlenül kaptak vastapsot!
Látom, már beszerzett egy programfüzetet. Felkeltette valami az érdeklődését?
– Még nem sikerült belelapoznom, de nem ez volt az első és utolsó alkalom, hogy eljöttem ide. Nagyon szép az épület, kellemes a hangulata. Biztosan találkozunk még, ha sokat is kell utaznom érte!
Antal Ildikó