Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Influenza elleni védőoltás

Már elérhető a háziorvosoknál a leggyakrabban előforduló A és B típusú, valamint a 2009-es H1N1, továbbá a H3N2 altípusú influenzatörzsek ellen védelmet nyújtó hazai gyártású vakcina. Az oltás a hat hónaposnál idősebb krónikus betegek és a 65 éves kor felettiek számára ingyenes.

Minden évben felmerül a kérdés, hogy kinek használ a szezonális influenza elleni védőoltás, és milyen esetekben nincs értelme az alkalmazásának. Erre válaszol az ÁNTSZ nemrégiben kiadott állásfoglalása, mely szerint a vizsgálatok alapján elmondható, hogy a magyar vakcina bizonyítottan hatásos a megjelölt törzsekkel szemben.
A legutóbbi influenzaszezonban az egészséges populációt tekintve a védőoltás négyből három esetben, a krónikus betegek és a 65 évnél idősebbek között kilencven százalékban előzte meg a betegség kialakulását. Mindez azt jelenti, hogy az oltóanyag nem csupán biztonságos, hanem egyúttal rendkívül hatékony is.
Ennek megfelelően a kormány az idén 1,3 millió dózist biztosít az oltóanyagból térítésmentesen a magas kockázatú csoportba – a hat hónaposnál idősebb krónikus betegekhez és a 65 év felettiekhez – tartozók számára. Az ingyenes vakcinák mellett a patikákban megvásárolhatók a díj- és vényköteles háromkomponensű oltóanyagok, ezek ára jellemzően 1–4 ezer forint között mozog.
Kifejezetten ajánlott a 6–35 hónapos gyerekek beoltása, hiszen ebben a korcsoportban még az egészségesek körében is komoly kockázatokat jelent a fertőzés, míg a krónikus beteg három év alatti gyermekek számára ötezer adag speciális import oltóanyagot különített el az egészségügyi tárca. Mivel féléves kor alatt nem adható influenza-védőoltás, érdemes a családtagoknak beoltatni magukat, ezzel ugyanis megelőzhető a csecsemő megfertőzése. Három és tizenkét éveseknél a hazai vakcina fele, vagy a kisebb gyermekeknek készült, elölt vírust tartalmazó oltóanyag használata kívánatos.
A szakemberek várandós nők esetében mindenképpen javasolják az oltást, ugyanis a terhesség idején elkapott influenza az anyát és a magzatot is károsíthatja, ráadásul az élettani változások miatt a betegség lefolyása is súlyosabb lehet. Előnyt jelent továbbá, hogy a vakcina a születés után még fél évig megvédi a gyermeket a vírustól, miközben az oltásnak az elmúlt évtizedek tapasztalatai szerint nincsenek komolyabb szövődményei, legfeljebb enyhe helyi reakciót és hőemelkedést okozhat.
Az alternatív medicinákkal kapcsolatban az ÁNTSZ azt hangsúlyozza, hogy az immunrendszer erősítése, a vitaminok bevitele segít az influenza legyőzésében, a betegség megelőzésének leghatékonyabb módja ugyanakkor egyértelműen a védőoltás. Mindemellett a megfelelő óvintézkedésekkel is sokat tehetünk egészségünk megőrzéséért, ezért az influenza-időszakban a szokásosnál is gyakrabban mossunk kezet, lehetőség szerint kerüljük a zsúfolt helyeket és a betegekkel való érintkezést.

(em.)