Motoron az agyagégetők között

A MOME C-épületének „agyagos termében” nemcsak helyet, de levegőt is alig lehet kapni, annyian vagyunk. A diákokból, tanárokból és meghívott művészekből összeverődött gyűrű fókuszpontjában a szakma messze földön híres varázslója ül.
A demonstráció félidőben jár, a mester már a hatodik agyagkupacot csapja az elektromos korongra. A kaliforniai naptól vörösre égett kezek paskolják, formálják a földszínű cipót, a mester vizet spriccel rá, a központtól kissé kijjebb beleböki egyik mutatóujját, és rátapos a pedálra. A tálca pörögni kezd, és néhány visszafojtott lélegzetű perc után a szemünk láttára jön létre a Frederick Lee Olsen védjegyeként ismert, aszimmetrikus, pókhasú, de keskeny szájú váza, az általa kidolgozott, középpontból kimozdított korongolási technika szülötte.
Olyan büszkén nyújtja át a hozzá legközelebb álló hallgatónak, mintha élete első darabja lenne. A feszültség oldódik, jöhet a soros anekdota és a következő agyagbuci...

*

A bemutatón olyan tempóban dolgozott, mintha a végítélet napját élné!

– Az én koromban az ember már a következő generáció jövőjét próbálja alakítgatni. A fiataloknak szeretném átadni, amit hosszú életem során tapasztaltam a szakmában. A demonstráció többet ér, mint egy száraz tankönyv.

Ennyire önzetlen? Mások komoly pénzt csinálnak kurzusok, stúdiumok tartásával.

– Önzetlen? Szerintem önző vagyok. Akarom, hogy a hallgatók megtanuljanak minden trükköt, amivel magas szinten ápolhatják a szakma presztízsét, és büszkék legyenek arra, hogy élőben lesték el a fogásokat tőlem. A pénzt megcsinálom máshol…

Az 1973-ban megjelenő The Kiln Book című munkája óta önt tartják az égetőkemencék atyjának. Könyve alapműnek számít, a kemenceépítés „bibliájának”. Mi a sikerének titka?

– Egyrészt szerencsém volt, mert előttem senki nem írt átfogó művet a témáról. Másfelől megmagyarázom benne, milyen könnyű jó és gazdaságos kemencéket építeni bárhol a Földön. Idén jelent meg a negyedik, bővített kiadás Angliában, annak már van magyar vonatkozása is. A kecskeméti Nemzetközi Kerámia Stúdióról írok, ahol az utóbbi évtizedben többször is tartottam mesterkurzust, és ugyanott működik egy általam tervezett gyorstüzelő kemence. Szintén szerepel benne Néma Júlia MOME-adjunktus, a mostani bemutató moderátora, aki öt éven át a Palm Desert közelében lévő stúdiómban volt tanítványom.

Mi az ön nevével fémjelzett gyorstüzelő kemence lényege?

– Nagy égéstere van, amelyben a kiégetendő munkák közvetlen érintkezésben állnak az izzó-lángoló fával. A hőmérséklet 1300 Celsius-fok, az égetési időszak két óra. A hagyományos építésű kemencék lassan melegednek fel, hat–huszonnégy órára van szükségük a teljes ciklushoz.

Hogyan kapják az edényei a színjátszó, metálos fényű zománcozást?

– Az a közvetlen égéstér extra bónusza. Az agyag minőségének, a festékeknek, az égetés idejének és hőmérsékletének függvénye. Hosszas kísérletek állnak az eredmény mögött. Kézzel szinte lehetetlen hasonló mintákat festeni.

Az Olsen Kiln Kit márka házilag összeszerelhető kemencét jelent?

– Korrekt. A világon elsőként fejlesztettem ki és szabadalmaztattam kerámiakemencét, amelyet bárhol, bármikor, akárki felépíthet a csomagban lévő elemekből az utasításmelléklet segítségével. Ilyen a többi között a kecskeméti kemence is.

Mennyire népszerűek ezek a szakmában?

– A földgolyó minden pontjára szállítottam már. A két kezemen meg tudom számolni azokat az országokat, ahol még nincs felállítva legalább egy Olsen-kemenceszerelvény.

Mennyiben tartja magát művésznek, és mennyiben kemenceépítőnek?

– Kerámiamester vagyok, ez fedi mindkét oldalt. Művésznek bárki titulálhatja magát, aki lediplomázott.

Olvastam, hogy kalandos utat választott a mesterfogások elsajátításához.

– Amikor 1960-ban megkaptam BA oklevelemet a kaliforniai Redlands Egyetemen, szakmai űrt éreztem magamban. Rájöttem, nem ismerem eléggé a gyökereket. Vándorbotot fogtam, Kínába utaztam. Egy éven át ott készültem arra, hogy a fazekasság Mekkájába, a japán Kyoto Művészeti Egyetem közelébe merészkedjek. Pontosan negyven évvel ezelőtt ez a lépés meghatározta a további életem. A kerámia legnagyobb élő guruja, Tommimoto Kenkichi kezei alatt akartam tanulni. Én lettem az első „nyugati” hallgatója, és mindmáig az egyetlen amerikai.

A bemutatón említette első találkozását a professzorral.

– Hideg zuhany volt. Pedig felkészítettek rá a tanársegédei. A japán hallgatók között ültem, lámpatartókat formáztunk. Bejött, ránézett a munkámra, és csak annyit mondott: „Baaaah!”, majd kifelé indult. Az ajtóból visszaszólt: „Én nem tudom, miért fárad ide valaki nyugatról, ha fogalma sincs a korongozásról...” Másnap egy professzort rendelt mellém. Megkezdődött hároméves fazekasinas korszakom.

Utalt arra, hogy némi vargabetűvel tért vissza az Egyesült Államokba.

– Tehetős japán barátom nekem ajándékozta kétszázötven köbcentis Honda motorját, amely abban az időben a kategória sebességi világcsúcsát tartotta. A harmadik esztendő végén hajóra szálltam Ausztrália felé. Egy év alatt bemotoroztam a kontinenst, aboriginál edényesekkel dolgoztam, volt két nagy kiállításom Sydneyben és Adelaide-ben. Onnan Vietnámba hajóztam, ismét motorra ültem, és Indián, Pakisztánon, Afganisztánon és Törökországon keresztül Európába, egyenesen Dániába pöfögtem.

Útközben miből élt?

– A helyi fazekasoknak dolgoztam. Amikor elkészítettem néhány edényt, a motor benzintankjára mutattam, majd a számra és a hasamra. Értettek a szóból. Csak benzinre és élelemre volt szükségem. Mire Koppenhágába érkeztem, tudtam, készen állok saját műhely felállítására. Munkát vállaltam egy hajón, és átkeltem az óceánon. A kaliforniai Palm Desert várostól huszonöt kilométerre lévő szikláshegységben vásároltam olcsón egy nagy darab földet, házat, stúdiót, és kemencéket építettem rá. S végre volt bátorságom megvédeni a mesterdiplomámat a Dél-Kaliforniai Egyetemen!

Miért menekült a sivatagba?

– Hogy szabad legyek. Hogy ne zavarjak mást a füsttel, a faaprítás zajával. Hogy reggel fél hatkor kiülhessek a teraszra, és kávéval a kezemben gyönyörködhessek a hegyek fölött felbukkanó napban.

Mi történt a motorjával?

– Megvan még! Muzeális darab. Az ember nem válik meg a társától, akivel együtt fedezte fel mesterségének gyökereit…

Somogyvári D. György