Alma a fájától, ecset a kalapácstól

A lakás igazi családi fészek. A romantikus, hatalmas belmagasságú tereket szintmegosztó galériák bővítik, a hangulata meleg, kicsit bohém, kicsit zsúfolt, tipikusan az a hely, ahol még a konyha is az ott élő művészekre vall.
Gőzölgő kávé és bodzatea kerül az asztalra. A kezdetekről faggatom a szülőket – miképpen talált egymásra a két lábbal a földön járó kőszobrász és az álmait kergető festőpalánta? Egymás szavába vágva mesélik, egy szimpla szendvics volt a „kerítőjük”.
A Képzőművészeti Főiskolán a festők, grafikusok, szobrászok és restaurátorok közös előadásokat is látogattak. A szép szál termetű Vilmos egy rajzolás alkalmával felkiáltott: "éhes vagyok!" Klára, aki addig csak a fiú tarkóját látta, előreküldte az uzsonnáját. Fogalma sem volt, ki az illető… A leendő kőfaragó-restaurátor színházba invitálta a jószívű lányt, s ott helyben megkérte a kezét. A szüleik óvatosságra intették őket, ezért „csak” másodéves hallgató korukban házasodtak össze.
Klára a diploma után rövidesen megszülte első kislányát, Borit, aki ma egy nívós reklámstúdió menedzsere. Albérletben kezdték Csillaghegyen, de a gyermek születésekor, 1976-ban már jelenlegi hegyvidéki otthonukban laktak.
A diplomavédés után Vilmos rögvest munkába állhatott, hiszen az Országos Műemlék Felügyelet ösztöndíjasaként végezte el a főiskolát.
– Már dolgoztam náluk főállásban a katonaidőm letöltése után mint kőszobrász és kőfaragó. Habár két évig Pátzay Pál volt a szobrászmesterem, nem kívántam művészként nyomorogni, ezért mintegy „hazatértem” a műemlékvédelem berkeibe. Szerencsém volt, a Művészeti Alap azonnal megbízást adott egy komoly, egyéves feladatra. Így könnyebbek voltak az első önálló lépéseink.

*

Osgyányi Vilmos egész életében kiemelt jelentőségű és védettségű történelmi emlékek restaurálásán dolgozott és dolgozik ma is. A helyszínek magukért beszélnek. Néhány név a listán: a sárospataki Vörös-torony és a palota szárnyai, a jáki és a zsámbéki templomok, jelenleg a sümegi vár kőtára, de szerepel rajta sok más hasonló fontosságú, közismert objektum is. Még a rendszerváltás előtt önálló vállalkozásba kezdett, így közvetlen kapcsolatba került a Művészeti Alappal, és jobb feltételekkel kapott megbízásokat.
A kőrestaurátor munkájának lényegéről kérdezem.
– Érteni kell a korszakhoz, amelyhez hozzányúl az ember. Meg kell őrizni az eredetiségét, mi úgy mondjuk, korhűen revitalizáljuk a kezünk alá került anyagot. A restaurátor ne hagyja rajta a kézjegyét! Elpusztult vagy súlyosan sérült darabok rekonstrukcióját éppen olyan minőségben kell újrateremteni, mint az eredeti volt. A művészeti alázat elsődleges követelmény.
Vilmosnak volt egy helyi jellegű, érdekes felfedezése is. Felszámolták a Városmajor utcai munkásszállást, a pincében faragott kőelemekre bukkantak, amelyeket felajánlottak neki elszállításra. A lelet egy neoreneszánsz kandalló darabjaiból állt. Összerakva tíz évig díszítette Ferenc József egykori dohányzószobáját a gödöllői kastélyban. Ez a hegyvidéki kuriózum jelenleg az ozorai várban látható.

*

A ház asszonyát telefonhoz hívják, így a pár két művész lányával, Osgyányi Sárával és húgával, Rózával folytatjuk a beszélgetést.
Sára három év lépéselőnyben van húgával szemben, mint mondja, céltudatosan halad az önállósodás útján. Képei személyes kronológiára épülnek, a színtér a hétköznapi lét, a város, a benne zajló élet. Kedvenc témája a mozgás – legyen az a közlekedés, vagy maga az idő – és azok viszonya a térhez. Személyes nézőpont, személyes véleménnyel – ez sikerének a titka.
Fiatal művész létére számos kiállításon szerepel, a gyűjtők előszeretettel vásárolnak a honlapján feltüntetett választékból. A KOGART Galéria felfigyelt alkotásaira, egy tematikai csoporttal képei eljutottak a debreceni Modem kiállítótermeibe is. Bécsben, a Duna egyik szigetén rendezett eseményen hét magyar és három osztrák festő műveinek társaságában láthatók festményei.
Róza visszahúzódóbb természetűnek tűnik nővérénél, ám rendületlenül fest, alkot és kiállít, ahol tud. Képei ellentmondanak csendes viselkedésének, sugárzik belőlük az ambíció, az energia, a pozitív reagálás az élet dolgaira. Többnyire emlékszeletek, utazásokból merítve.
Amerikai születésű festőművész férjével az USA-ban járt, ahol megismerkedett a helyi modern szobrászattal. Inspirációt merített híres szobrászok alkotásaiból – azóta választotta témájává a szobrokat. Az általuk megfogant gondolatokat ráírja a festményekre, így meglepően egyedi képek kerülnek ki kezei alól.

*

A „fészek” Véghseő Klára asszony alkotóműhelye is. Nála jönnek össze az általa vezetett hegyvidéki festőklub aspiránsai, meglátogatják a kerületi művészeket tömörítő Galéria 12 Egyesület tagjai is. Az állványon készülőfélben lévő kép, a masszív faasztalon ecsetek, festékes tubusok, spaklik armadája bevetésre készen. A festőklubról faggatom.
– Akinek van egy csöpp fantáziája és affinitása, azt meg lehet tanítani arra, hogy rajzolási technika nélkül, színekkel fejezze ki önmagát, absztrakt módon. Sok embert húztam ki depresszióból, válságból, mivel a módszernek van terapeutikus hatása is. Szülők elhozzák a gyerekeiket is, idén már iskolák hívnak, hogy tartsak szakköri foglalkozásokat náluk is...
Tetszik a Velence lagúnái között festett képsorozata, a grafika lendülete, a pasztellszínek harmóniája.
– Egyetlen napom volt a vázlatok elkészítésére, s persze fényképeznem is kellett, hogy emlékezzek a színekre. A sorozatot itthon frissiben ontottam ki magamból. Ily módon készítettem el a vitorlázó, az utazó és a zenész sorozataimat is, az utóbbit a Back To Black-koncerten skicceltem. Sikerük volt, sokat eladtam belőlük.
Ennyi év után az embernek festőszeme lesz – minden kép körülötte. Véghseő Klára a környezetét grafikai vonalakban, a színeket olajban látja. Örök belső alkotás az élete, annak vetületeit látjuk a vásznain.
– A Balatonnál gimnazistakoromban egyszer minden órában lefestettem a víztükröt. Megszületett az első sorozatom. Akkor tudatosult bennem, hogy festő leszek.

*

Saját bevallásuk szerint a családban az apa, Osgyányi Vilmos a kőszikla, Véghseő Klára a motor, Bori lányuk az ész, Sára az érzelem, Róza a biztonság. Már nem a szülő–gyermek-kapcsolat a mindennapi élet rugója, hanem a tény, hogy egyenértékű kollégák.
S valahogy ez így van rendjén.

Somogyvári D. György