Kenyérbe fogva
Itthon szendvics, Amerikában bagel, de végül is mindegy, minek hívjuk, a lényeg, hogy gyorsan és ezerféleképpen elkészíthető, jóízű étel, amely igen tápláló is lehet, ha megfelelő hozzávalókat használunk. Ilyenkor, iskolaidőben különösen jó szolgálatot tesz a gyerekeknek és szüleiknek is.
Még a szendvicsnek is van hiteles története, ami ráadásul évszázadokra nyúlik vissza. A középkor előtt a kenyeret evőeszköz híján használták, világszerte elterjedt szokás volt, hogy a hús- és zöldségféléket kenyérszeletekbe vagy lepénybe bugyolálva ették meg. A villa feltalálása a reneszánsz vívmányai közé tartozik, és valóban forradalmian megújította, megnemesítette az étkezési szokásokat. A kézzel falás nem túl épületes látványa az alacsonyabb rangúak "kiváltsága" maradt.
A XVIII. században élő lord Sandwich olyan szenvedélyes kártyás volt, hogy vacsoráját nem a hagyományos módon fogyasztotta el: két szelet kenyér közé tetetett húst, hogy a kártyázást addig se kelljen félbeszakítania, amíg éhségét csillapítja. Később a vendégei is rákaptak a „kártyázva falásra”, ugyanazt kérték, amit Sandwich. A kenyérben meghúzódó hús bevonult a klasszikus étkek közé.
A rétegezett harapnivalónak azóta is e kettő a lényeges alkotóeleme, azonban az idők folyamán nagy változásokon esett át. „Beleköltöztek” a szeletelt vagy reszelt sajtok, a saláták, a zöldségek és egyéb ötletes töltelékek. Elkészítése roppant egyszerű. Levágunk két szelet kenyeret, vagy félbeszelünk egy zsemlét, kiflit, mini francia kenyeret, és a felek közé gyömöszölünk valami ínyünknek valót. A kenyérszeletek egyik oldalát vajjal, zsírral, pástétommal vagy valamilyen krémmel kenjük meg, majd szalámival, kolbásszal, sonkával, főtt tojással, sajttal borítjuk, erre néhány salátalevelet, uborkát, paradicsomot, paprikát, hagymát teszünk, esetleg leöntjük szósszal. A másik szelet kenyeret a tetejére nyomjuk, és jóízűen bekebelezzük az egészet.
Amerikában nem az itthon megszokott szendvicset, hanem a bagelt eszik, ami magában, minden „bélés” nélkül is finom. Nemcsak a sós, hanem az édes változata is népszerű (az amerikaiak híresen édesszájúak). Pedig a bagel nem ott, hanem Bécsben született 1683-ban. Egy császárvárosi pék egyszer ezzel a fogással akarta kifejezni háláját a lengyel királynak, amiért megóvta vidéki rokonait a török hódítóktól. Sütött egy jókora adag kengyel alakú péksüteményt, utalva ezzel a fenség kedvenc időtöltésére, a lovaglásra.
Nem csoda, ha a lengyeleknél a bagel vált a legkedveltebb gyorsfalattá, olyannyira, hogy kiváló tápértéke miatt ezt ajándékozták a vajúdó nőknek erőt, energiát adó elemózsiaként. Később az anyák már gyermekeiknek is adták, mivel könnyen kézbe fogható és puha volt, az apróságok élvezettel csócsálhatták játék közben.
A bagel hamarosan elterjedt Oroszországban is, ahol bubliki néven spárgára fűzve árulták, és a patkó alakot felváltotta a szerencse megtestesítőjének vélt, középen lyukas, kerek tészta. Varázssüteménynek tartották. Kelet-európai zsidó bevándorlók vitték el az Egyesült Államokba, onnan indult el világhódító útjára.
A múlt század tízes éveiben csak New Yorkban több mint háromszázan éltek meg bagelsütésből. Eleinte tálcáról, botra fűzve, töltetlenül kínálták. Az 1960-as évektől kezdték meg nagyipari méretű gyártását. Dan Thompson feltalálta azt a bagelsütőt, amely a dagasztás után nyomban megfőzi a süteményt, majd kisüti, és be is csomagol óránként 2100 darabot.
A szendvics ezerféle elkészítési módjából ezúttal két ötletet ajánlunk.
Pomezánka
Jó szolgálatot tesznek az otthon kevert szendvicskrémek, ezek olykor sokkal egészségesebbek, mint az olcsóbb, de szójával és kideríthetetlen húspótlékkal agyontömött felvágottak. Ilyen a csehek népszerű pomezánkája, amelynek több változata ismert.
A brynzáshoz, vagyis juhtúroshoz negyed kilót vásároljunk, és keverjük simára 10 deka vajjal. Adjunk hozzá 1 fej közepes vegyes vöröshagymát, felaprítva. Fűszerezzük egy késhegynyi pirospaprikával – éppen csak árnyalatnyit színezze meg –, majd sózzuk, borsozzuk. Kb. egy centiméter vastagon kenjük szendvics- vagy zsúrkenyérre. Paradicsomcikkekkel, lilahagyma-karikákkal vagy paradicsompaprika-csíkokkal díszíthetjük.
Fokhagymás pirítósra is kenhetjük a pomezánkát, amit juhtúró helyett különféle ízesítésű vagy natúr tömlős sajtból is kikeverhetünk. A gyengédebb gyomrúak áttört tehéntúróból is elkészíthetik.
Mézes karaj pitában
Akkor érdemes készíteni ezt a szendvicset, ha néhány nappal előbb elterveztük, hogy magunkkal visszük, vagy vendéget várunk. Előre szeletelt, kicsontozott sertéskarajból négy személyre 50 dekát vásároljunk. Készen kapható 4 darab pitatésztát (elősütött) is vegyünk hozzá. Két napig a következő pácban érleljük a karajszeleteket: 1 kiskanál mustár, 1 evőkanál durvára vágott, hámozott tökmag, 2 evőkanál méz és fél deci olaj, mindez összekeverve.
A két nap elteltével emeljük ki a húsokat a pácból, pirítsuk le a széleiket fél deci felforrósított olajban, és süssük elő mindkét oldalukat három-három percig. Ezután süssük tovább 180 Celsius-fokos sütőben, tökmagolajjal kikent tepsiben, 7-8 percig, amíg kellően megpuhul. A frissen sült karajszeleteket húsz deka friss parajlevélre fektetve tegyük a félbehajtott pitatésztákba, és fektessünk rájuk egy-egy vékony narancsszeletet.
Járay Mari