Bál volt a Rőzse utcában
Tarka lufik, színes zászlók, festett lepedők, továbbá sok-sok játék, ének, mese, zene és tánc – igazi vidám, nyári forgatag várta a gyerekeket az először, de talán nem utoljára megrendezett Rőzse utcai utcabálon. Bebizonyosodott, hogy egy jó ötletből jó szándékkal nagyszerű program születhet.
A kicsik úgy érezhették magukat szeptember első szombatján a Rőzse utcában, mint egy varázslatos mesevilágban, ahol minden értük van, és mindent szabad. Az aznapra lezárt útszakaszon megtartott utcabálon, az úttestre leterített szőnyegen és párnákon elhelyezkedve, először Varga Norberttel, a Micimackó Kuckója Óvoda pedagógusával énekeltek együtt, majd Nyulász Péter íróval beszélgettek, aki a nagyobbaknak dedikálta is a könyvét. Találós kérdéseket fejtettek meg, aztán Benedek Elek meséit hallgatták Tóbiás Gyulától, az Esze Tamás Gyermekotthon nevelőjétől.
Mindeközben kézműves-foglalkozásokon vehettek részt, aszfaltra rajzoltak, és kipróbálhatták az arcfestést is. Esteledett már, amikor megérkezett Kárász Eszter, aki zenés gyermekműsorával tovább fokozta a jókedvet. Őt az Uncore duó követte, megteremtve a nagyok báli hangulatát is, élő zenével, tánccal.
A Rőzse utca távol esik a forgalomtól, így igazán ideális hasonló rendezvények megtartásához. Így gondolták ezt a szervezők, Csesznegi Mariann és Burai Vera is.
– Már a szünidőben szerettünk volna valami közös nyári elfoglaltságot szervezni a gyerekeknek – mondták –, de egyszerre mindig kevesen voltunk itthon, ez pedig úgy jó, ha minél többen vagyunk, így megvártuk, míg mindenki hazaérkezik a nyaralásból. Addig is készülődtünk, a gyerekekkel együtt festettük a dekorációt, szerveztük a programot.
Mindenki itt lakik az utcában?
– Zömében igen, de hívtunk barátokat, ismerős családokat máshonnan is.
Komoly előkészületek előzhettek meg mindent, előadókat felkérni, ételről-italról gondoskodni, berendezkedni – hogy tovább ne is soroljam, s mindez jelentős pénzbe is kerülhetett.
– Az igaz, hogy szinte egész nyáron szervezkedtünk. Ez az első utcabálunk, nincs korábbi tapasztalatunk, amihez nyúlhattunk volna, és jót akartunk létrehozni. De az egész főleg ismerősök és ismerősök ismerősei révén állt össze – a kézműves-foglalkozások és a műsor is. A fellépők szinte teljesen ingyen jöttek el, az arcfestésnek is épp csak az anyagköltségeit kell kifizetnünk. Persze, tagadhatatlan, hogy összességében nem kevés pénzt előlegeztünk meg a siker érdekében, ezért is tettünk ki egy becsületkasszát, hogy aki szeretne és módja van rá, hozzájárulhasson a kiadásokhoz. De a kerti bútorokat a lakók hozták, ahogy a szőnyegeket és a párnákat is, a padokat az Esze Tamás iskolától kaptuk, és eleve úgy hirdettük meg az egészet, hogy a családok belépti díja a bálra egy-egy tálca szendvics vagy sütemény, esetleg gyümölcs vagy ital.
Tervezik a folytatást?
– Azt gondoltuk, hogy az első utcabál sikere határozza meg, legyen-e jövőre is. Most úgy látjuk, érdemes tervezgetni; máris kaptunk újabb, jobbnál jobb ötleteket legközelebbre. Ha lehet, pályázati forrást, vagy egyéb támogatást is keresünk majd a még nagyobb siker érdekében.
Miért fontos mindez önöknek?
– Mert itt lakunk, egy utcában, mégis többekkel szinte alig ismerjük a másikat. Egy ilyen kötetlen rendezvény közelebb hoz bennünket egymáshoz.
A. I.