Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez
Megnyilt_a_Hegyvideki_Zarandokhaz

Hegyvidéki Zarándokház: szállás az erdőben

Elkészült a Mátyás király úton a Hegyvidéki Zarándokház, ahol az Esztergomtól Máriagyűdig tartó Magyar Zarándokúton részt vevők pihenhetnek meg egy-egy éjszakára. A házavatóval egyidejűleg kiállítás nyílt a polgármesteri hivatalban annak bemutatására, hogyan járták végig a hosszú utat az első zarándokok.

„Büszke vagyok arra, hogy itt, a Hegyvidéken metszik egymást a nagy észak-déli és kelet-nyugati zarándokutak. Büszke vagyok arra is, hogy most már a mi kerületünk is kiállíthat zarándokútlevelet, amely a Magyar Zarándokút szállásainak kedvezményes igénybevételéhez szükséges” – mondta el Pokorni Zoltán a Hegyvidéki Zarándokház megnyitása alkalmából tartott ünnepségen. A kerület polgármestere a Mátyás király út 53/b alatti, gyönyörű, erdős környezetben található házat bemutatva kiemelte: ez egy puritán, kizárólag a zarándokok pihenését szolgáló hely, ahol 28 ággyal, tágas konyhával, tisztálkodási és mosási lehetőséggel várják a betérőket.
A Magyar Zarándokút mentén már működnek kijelölt szálláshelyek, ám a hegyvidéki az első, amelyet kifejezetten a zarándokok igényei szerint alakítottak ki. Rumi Imre, a Magyar Zarándokút Egyesület elnöke szerint a ház példaértékű egész Magyarországon, akár a híres spanyol zarándokúton, az El Caminón is megállná a helyét.
Május 10-e óta több mint 320 zarándokútlevelet bocsátottak ki, és a zarándokok közel ötezer vendégéjszakát töltöttek a zarándokszállásokon. Az út XII. kerületi szakasza, illetve a zarándokház kialakítása kapcsán az elnök köszönetet mondott a Hegyvidéki Önkormányzat részéről Pokorni Zoltán polgármesternek, a Magyar Zarándokút Önkormányzati Társulás elnökhelyettesének, Fonti Krisztina alpolgármesternek és Szabó-Kalmár Éva irodavezetőnek. Külön köszönetét fejezte ki Kocsis István atyának is, aki az elmúlt néhány hónapos, átmeneti időszakban az Istenhegyi Szent László Plébánián szállásolta el a Hegyvidékre érkező zarándokokat.
A vendégek jelenlétében István atya áldotta meg az új, Mátyás király úti zarándokházat. Beszédében kiemelte, hogy amíg a turistautakat járjuk, addig csupán az e világi értékeket – a természeti szépségeket, az épített kultúrát, az emberek viselkedését, szokásait – kívánjuk megismerni. Aki azonban zarándokútra indul, a környezete megismerésénél többre vállalkozik: arra, hogy „a csendben és a magányban életének fontos dolgait, nagy kérdéseit is átgondolja”.
A Magyar Zarándokúton az első zarándokcsapat ez év március 31-én indult el Esztergomból, hogy aztán egyebek közt Dobogókő, Budapest XII. kerülete, Budafok, Szigetszentmiklós, Ráckeve, Kalocsa, Szekszárd és Pécs érintésével április 14-én elérje Máriagyűdöt. A tizenöt napos vándorlást megörökítő képekből a kerületi polgármesteri hivatal földszintjén nyílt kiállítás.
„A Magyar Zarándokút XII. kerületi szakaszának bejárásán, 2010 tavaszán találkoztam először a szervezőkkel, akiknek lelkesedése azonnal megfogott” – osztotta meg élményeit a kiállításmegnyitó alkalmából Fonti Krisztina. Az alpolgármester, aki a Magyar Zarándokút Önkormányzati Társulás ülésein a Hegyvidéki Önkormányzatot képviseli, március 31-én sokakkal együtt végigjárta az Esztergomból induló zarándoklat első napi szakaszát. Mint mondta, megtapasztalhatta azt a csodálatos érzést, amit a közös zarándoklat jelent.
A nyitó zarándoklatot mindössze egy néhány fős csapat járta végig a teljes útvonalon. Köztük volt dr. Papp Lajos szívsebész is, aki előadást tartott a közönségnek az ott szerzett tapasztalatairól. „Soha ekkora csodát még nem éltem meg” – fogalmazott a professzor. Úgy vélte, egy zarándoknak sohasem az utat, hanem önmaga gyengeségét, hitetlenségét kell legyőznie. Neki nem az Istenben való hit megerősítésére volt szüksége, hiszen eddig is hitt benne; számára a fő kérdés az volt: szükség van-e még őrá? Az útnak köszönhetően aztán megkapta a választ: az életünk a bizonyíték arra, hogy „igen, szükség van ránk”.Hegyvideki_Zarandokhaz_szallas_az_erdoben

z.

A Magyar Zarándokút

A spanyolországi El Camino mintájára létrejött Magyar Zarándokút az esztergomi bazilikától Máriagyűdig különleges, szent helyekre vezeti el a zarándokokat. A kezdeményezők, a Magyar Zarándokút Egyesület szervezői szerint az út bejárása arra ad lehetőséget, hogy szakítani tudjunk mindennapjaink nehézségeivel, elfeledhessük a hétköznapok problémáit, kicsit távolabbról szemléljük saját életünket, és közelebb kerüljünk ahhoz, amit keresünk – találjuk meg saját utunkat, életcélunkat, hivatásunkat, társunkat, boldogságunkat, Istent. A kedvezményes árú zarándokszállások igénybevételéhez úgynevezett zarándokútlevelet kell kiváltani, amelyet Esztergomban, Érden, Ráckevén, Szekszárdon, Pécsett, valamint itt, a Hegyvidéken lehet beszerezni. Az iratba a különböző szakaszok állomásain kaphatunk igazoló pecsétet arról, hogy teljesítettünk egy-egy távot. Aki a 420 kilométeres útból legalább 100 kilométert igazolhatóan végiggyalogol, zarándokoklevelet kérhet – ugyanúgy, mint Spanyolországban. A Magyar Zarándokútról további információkat a honlapon olvashatnak: www.magyarzarandokut.hu.