Lendület és energia a vásznon
A Szlovéniában élő magyar festőművész, Göntér Endre kiállítása nyílt meg szeptember közepén a felújított MOM Kulturális Központ kupolatermében. A tárlatot a MOM-évadnyitó Hegyvidéki Ősz fesztiválon is megtekinthetik a művészetbarátok.
A 2008-as Hegyvidéki Nemzetközi Művésztelepen huszonkét fős, muravidéki művészekből álló csoport állított ki nálunk. Köztük volt Göntér Endre is, akinek most – az önkormányzat, a Lendvai Galéria-Múzeum és a MOM közös szervezésében – önálló tárlata nyílt a kívül-belül megszépült kulturális központban. Fonti Krisztina alpolgármester a megnyitón reményét fejezte ki, hogy ezzel újabb hosszú fejezet kezdődik a Hegyvidéken és a Szlovéniában élő művészek kapcsolatában.
Darja Bavdaž Kuret, Szlovénia magyarországi nagykövete Göntér Endre társadalmi aktivitását is méltatta, hiszen a művész tagja a Lendvai Magyar Nemzeti Közösségnek, s tevékenyen részt vett az idén tizedszer megrendezett szentgotthárdi művésztelep alkotófolyamatában. „Magyarország és Szlovénia gazdasági és politikai együttműködése nagyon jó, e kiállítás pedig azt bizonyítja, hogy igaz ez országaink kulturális kapcsolataira is” – hangsúlyozta a nagykövet.
Feledy Balázs művészettörténész elmondta, hogy Göntér képeinek sodró az ereje, témájuk – Devecser kivételével – a múltból táplálkozik, gyökérkereső, civilizációkat kutató művei azonban soha nem elérzékenyülő szentimentalizmust, inkább végtelen lendületet és energiát tükröznek. „Az élet tüzét ütközteti a kihűléssel, az elmúlással, úgy, hogy közben nem kesereg a régvolt felett” – fogalmazott.
A MOM kupolatermébe lépve különös hangulatú világba érkezünk. A Búcsú Ázsiától sorozat első festményén a mindent elborító zöldből még épp csak felsejlik egy-egy pöttynyi piros szín, hogy aztán a sámánképek pogány tüzét idéző vörös szinte felizzon. Annyi élet és erő van Göntér munkáiban, hogy a Devecser-sorozathoz érve már-már leforrázva érezzük magunkat az iszapkatasztrófa gyilkos vörösétől. A sorozat végén Szent Ferenc madarai pedig úgy ülnek a villanydróton, mint a halál megperzselt hírnökei.
A kiállított húsz kép regénynyi mondanivalót hordoz rendkívül impulzív és megrázó módon. Az október 5-ig látható tárlat katarzisát kár lenne kihagyni.
(Antal)