Epres „szívküldi”
Május első vasárnapján ünnepeljük az édesanyákat, akiket sokféleképpen köszönthetünk. Ha éppen valami finomsággal szeretnénk meglepni őket, több szempontból is jó választásnak tűnik az eper. Falásnyi formája nagyjából a szívre hasonlít, és elragadóan piros a színe – van benne valami megkapóan szimbolikus. Nem véletlen tehát, hogy az anyák napjára készült sütemények, torták, parfék, nyalánkságok nélkülözhetetlen alkotója a nyár bíborszínű hírnöke.
Epres alagút
A hagyományos módon, 6 tojásból sütött piskótalapot szabjuk akkorára, hogy kibélelhessünk vele egy őzgerincformát. Szabjunk még egy akkora lapot is, amivel lezárhatjuk a tetejét.
(Emlékeztetőül: 6 tojássárgáját 3 evőkanál kristálycukorral krémesre, a fehéredésig keverünk, a tojások fehérjét kemény habbá verjük, a habverés vége felé 3 evőkanál kristálycukrot fokozatosan hozzáadunk. A hab egyharmadát rátesszük a cukros tojássárgájára, rászórunk 3 evőkanál finomlisztet, nehogy csomós legyen, majd óvatos mozdulatokkal összeforgatjuk. További 3 evőkanál finomlisztet és a maradék kétharmad rész habot két részletben beleforgatjuk. Sütőpapírral kibélelt tepsibe kanalazzuk a masszát, egyenletesen elsimítjuk, és előmelegített, közepesen meleg sütőben kb. 20-22 perc alatt megsütjük.)
A töltelékhez 80 deka eperre lesz szükségünk. Harmincdekányi szebb, nagyobb szemet tegyünk félre, a többit turmixszoljuk le, majd szűrjük lábasba, és forraljuk fel. Szórjunk bele 2,5 deka zselatinport, amit kevergetve oldjunk fel, várjuk meg, amíg meglangyosodik.
Közben éppen annyi időnk marad, hogy kemény habbá verjünk fel 6 deci tejszínt, és laza mozdulatokkal összeforgassuk a zselatinos eperpürével. A piskótával kibélelt őzgerincformába simítjuk az epres habot, és a félretett eprekből egy sornyit felsorakoztatunk a krém közepére. Végül befedjük az ízes, tejszínhabos-epres masszával, majd a félretett piskótalappal.
Néhány órára a hűtőbe toljuk, hogy megdermedjen. A kellő idő eltelte után kiemeljük, kifordítjuk az őzgerincből, és a piskóta oldalát, tetejét körbekenjük 10-15 deka meglangyosított eperlekvárral. Szárazon megpirítunk 10 deka vékonyra szelt mandulalapocskát egy teflonserpenyőben (mandulaforgács néven készen kapható), meghengergetjük, és forró vízbe mártott késsel felszeleteljük.
-járay-