Versek után nyomoztak a jókaisok
A magyar költészet napján verses versenyt hirdettek a Jókai Mór iskolában. Az épületben a „pincétől a padlásig” közel ötven költeményt ragasztottak ki, amelyeket a versenyzőknek mind meg kellett találniuk ahhoz, hogy válaszolni tudjanak a kvízkérdésekre.
A szervezés feladatát a 7.a osztály vállalta – mesélte Bagi Éva osztályfőnök. A magyartanár elmondta, diákjai először körbekérdezték az iskolásokat és a tanárokat arról, melyik a legkedvesebb versük, majd az említett művekre rákerestek az interneten. A válaszok alapján főként Petőfi Sándor-, Arany János- és József Attila-versek közül válogattak, de kortársak, például Baranyi Ferenc és Varró Dániel költeményei is szerepeltek a kedvencek listáján.
A diákok kinyomtatták a szövegeket, majd a verseny előtti este kitették azokat az iskola folyosóira; a legeldugottabb zugokba is jutottak falragaszok, hogy megadják a kutatás élményét a tanulótársaknak. A költészet napjának reggelén szétosztották a versekkel kapcsolatos kérdéseket az iskolába érkezők között, kedvcsinálóként pedig pogácsát is adtak a versenyfelhívás mellé.
„Bár nem tudtunk nagy nyereményeket felajánlani, a játék öröme miatt sokan részt vettek a verskeresésben” – összegezte tapasztalatait Bagi Éva. A kérdésekre mintegy félszázan válaszoltak, tizenhat tanulónak sikerült valamennyi feladványt hibátlanul megoldania. A nap végén közöttük sorsolták ki a nyereményeket az iskola első emeletén felállított Jókai-szobornál.
z.