A Hegyvidék régiföldmérési jelei (1.) - Vasasztalok 1872-ből

Amikor a földmérő dolgozik, például helyszínrajzot készít egy építészeti tervezéshez, utat tűz ki, vagy egy telek határvonalát, akkor a méréseit valamilyen ismert helyzetű ponthoz, úgynevezett alapponthoz illeszti. Ezek a természetben valamiféle módon meg vannak jelölve.
Más pontjeleket alkalmaznak a városi utcákon, s megint másféléket külterületen, erdőn-mezőn. Másmilyenek azok a jelek, amelyek a hely magasságát őrzik, és mások azok, amelyek arra valók, hogy rögzítsék a pont vízszintes helyzetét, vagyis koordinátáit egy derékszögű rendszerben. Előbbieket magassági jegyeknek, az utóbbiakat vízszintes alappontoknak nevezik a geodéták.
A XII. kerületben található legrégibb vízszintes alappontok Buda 1872-ben kezdődő felmérésekor születtek. Létesítésük az ódon nevű Magyar királyi Háromszögméreti és Számító Hivatalhoz, illetve annak vezetőjéhez, Marek Jánoshoz fűződik. Az ekkor kiépített háromszögelési hálózatnak 50 pontját úgynevezett vasasztalokkal (korabeli nevükön: vasoszlopokkal) jelölték meg. Közülük 11 darab került a mai XII. kerület területére, és ezekből 5 még ma is megtalálható.
Egyikük a főváros és Budaörs határán magasodó Kakukk-hegyen áll, ez a XXXVI. számú pont. Szomszédja, a XXXV. számú vasasztal az ördög-oromi kőfejtő fölött, a mezeiút-szerű Nőszirom utca végén búvik meg, 1998-ban felújították. Rendbetételét annak köszönheti, hogy mintául szolgált a harmadik, a Szépkilátás úton található, a város szennyezett levegőjétől addigra teljesen tönkrement XXV. számú vasasztal újraöntéséhez. Ezt a munkát a Svábhegy egyik régi lakója és szerelmese, a kerület díszpolgára, az azóta elhunyt Berczik Árpádné szorgalmazta és szervezte meg.
A negyedik pont a németvölgyi Vas Gereben utca szélén áll; oszlopa ép, de a tetején volt asztallap hiányzik róla. Oldalán a XXVIII-as szám olvasható. Az ötödik vasasztal, a XII. számú – szintén sérülten – a Hunyad-orom tetején várja a megújulást.
A háromszögelési pontokról annak idején nemcsak helyszínrajz, hanem szöveges leírás is készült. A XII. számúról a következő: „Virányos düllőben fekvő »Hunyad-orma« nevű hegy csúcsnak legmagasabb pontján, Hegyesi Flora 453 h. sz. és Argauer Károly 468 h. sz. Krisztinavárosi lakosok’ birtokuk határán – Argauer Károly lakházától nyugatnak 3 lépésnyire, – a Zugligetben fekvő »Fáczán«hoz czímű mulatóhelytől éjszakkeletnek 200 ölnyire. – A kilátás délnek némi részben korlátolt. – Ezen pont 1873ik évi Április havában vasoszloppal állandósíttatott.”
Az efféle vasoszlopok elhelyezése már akkortájt sem volt olcsó mulatság. Ez is magyarázza, hogy az akkori háromszögelési pontok közül mindössze ötven darab kapott ilyen megjelölést. Ezeket az oszlopokat a Ganz-gyár öntödéjében készítették, darabjuk 97 forint 10 krajcárba került. Ennyi pénz abban az időben egy mérnök évi fizetésének nagyjából az ötödrésze volt.
A mintegy 95 centiméter (akkori mértékegységben számolva három láb) magas, üreges vasoszlop törzse négyzet keresztmetszetű. Az oszlop tetejét egy kör alakú, 8 centi vastag asztallap zárja le, amelyet két végig futó horony négy körcikkre oszt. A pont – koordinátákkal jellemzett – helye a két horony metszéspontja. E fölé kellett felállítani a szögmérőműszert.
Az oszlopokat mindig úgy helyezték el, hogy négy oldallapjuk a négy égtáj felé tekintsen. Az egyik oldallapba a magyar címert és a pont számát öntötték bele, másik két oldallapba a koordinátarendszernek a Gellért-hegyen elhelyezett kezdőpontjától számított távolságokat, természetesen öl mértékegységben. A negyedik oldalra a vasasztal lapjának magassága került, mégpedig mind az Adriai-tenger szintje feletti, mind pedig a Duna sempontja, vagyis a folyó valaha mért legkisebb vízállásához viszonyított magasság. (Folytatjuk)

Noéh Ferenc