A „fánk-ujjú asszony” és az almaárus szerkesztő
Történelem, irodalomtörténet és a jelen közötti kapocs Sárközi Márta ifjúsági író, műfordító, a Válasz című folyóirat utolsó szerkesztője, a magyar irodalom egykori önzetlen mecénása. Életére és sajátos egyéniségére emlékeztek nemrég a MOM-ban.
A máig legendás Sárközi Márta alakját Lator László irodalomtörténész, R. Várkonyi Ágnes történész, valamint fia, Sárközi Mátyás író, szerkesztő elevenítette fel a MOM Kulturális Központ Irodalmi Csemegék című sorozatának második estjén.
A polgári, klasszikus értékek őrzője, az önzetlen barát, az éles eszű irodalomszervező, azaz Sárközi Márta Nyúl utcai villája, majd a háború után zugligeti kis háza a visszaemlékezők szerint maga volt a békesség szigete, irodalmi körök találkozóhelye, évekig amolyan második otthona – egészen addig, amíg a ház a politikai figyelem középpontjába nem került. Ez pedig nem volt véletlen, hiszen a különböző irodalmi körök képviseletében rendszeresen megfordultak ott az Eötvös Kollégium fiataljai éppúgy, mint a népi, illetve urbánus írók.
„Márta távollétében is be lehetett menni, a kulcs a lábtörlő alatt volt. Egyáltalán nem akadt fenn azon, hogy amikor ő hazament, az otthona nyitva áll, és esetleg hárman-négyen bent ülnek…” – emlékezett vissza R. Várkonyi Ágnes.
Barátok pedig jöttek szép számban, többen ott mutatták meg először legújabb kéziratukat, mert a rendkívül művelt – igen éles nyelvű – asszony ítéletében feltétel nélkül megbíztak. Mint elhangzott, „szabad, kritikus gondolkodás, komoly és megvesztegethetetlen magatartás jellemezte” a mindig mindenkivel segítőkész Sárközi Mártát.
Nemcsak vendéglátója és vitapartnere volt mások mellett például Domokos Mátyásnak, Lator Lászlónak, Pilinszky Jánosnak, Ruttkay Kálmánnak, Niederhauser Emilnek, Illyés Gyulának, Bibó Istvánnak, Keresztury Dezsőnek, Mészöly Miklósnak, Szabó Lőrincnek vagy korábban Móricz Zsigmondnak, Márai Sándornak – felsorolni is hosszú lenne –, de segített is, akinek kellett. A barátok emlékezete szerint rendszeresen látogatta, sőt ápolta a már nagyon beteg Babitsot, vagy például amikor Bibó Istvánt 1957-ben életfogytiglani börtönre és teljes vagyonelkobzásra ítélték, s bútorait egy bizományi áruház kezdte árusítani, Sárközi Márta másnap megvette, és az egészet visszaszállíttatta Bibóékhoz.
A „fánk-ujjú asszony” – ahogyan Kormos István gyönyörű versében megénekelte – születésénél fogva predesztinálódott az irodalomszervező nagyasszony szerepére, hiszen Molnár Ferenc és Vészi Margit lányaként igen korán sokat utazott, Európa több országában járt iskolába, négy nyelven beszélt, s hamar közel került a művészetekhez – méltatta őt az est vendégeit köszöntő Fonti Krisztina alpolgármester. Élete utolsó éveiben igen szűkös anyagi körülmények között élt, gyakran kivitte eladni a Fény utcai piacra a kertjében megtermelt almát. Az írók közül többen – tisztelve büszkeségét – csak óvatosan mertek, vagy próbáltak segíteni neki. Miként Kormos István is, aki Pestről villamosozott át azért, hogy öt kiló almát vásároljon a „kofától”. Nem meglepő, hogy Sárközi Márta egyetlen fillért sem fogadott el barátjától, így az író cipelhette haza a gyümölcsöket…
A program során felidézték Sárközi Márta életének meghatározó állomásait, a közönség részleteket hallgathatott meg írásaiból és fiával folytatott levelezéséből, élvezve hol pikírt, hol tömören szellemes mondatait. A beszélgetés alatt a kivetítőn újra és újra feltűnt különböző életkoraiban a „Zugligeti Szépasszony”. Akár a helyes, okos kislányt, akár a csinos, elgondolkodó fiatal nőt vagy a fürkésző tekintetű, ősz hajú hölgyet nézte a közönség, láthatta: Sárközi Márta valóban jelenség volt.
A. I.