Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Az_evezredes_hagyomany_tovabb_el

Az évezredes hagyomány tovább él

„A magyar népdal az egész magyar lélek tükre, a magyar nyelvvel egyidős; benne mindannyian magunkra ismerhetünk, belőle mások is megismerhetnek bennünket” – írta Kodály Zoltán, aki a népdalt az egyik legfontosabb önkifejező és összetartó erőnek tekintette. Így tartja ezt Zámbó Éva is, aki a Hunniareg Budai Módszertani Központ berkein beül több mint egy évtizede szervezi a kerületi népdaléneklési versenyt. Kitartó munkájának köszönhető, hogy évről évre sikerül megtölteni az eseménynek otthont adó Jókai Klub színháztermét.
A felsősök találkozóján ezúttal közel száz hegyvidéki diák huszonnégy produkciója szórakoztatta az egybegyűlteket. Bemelegítés gyanánt az amúgy zsűritag Nits Márta karnagy énekeltette meg a gyerekeket, akiknek alig néhány perc kellett ahhoz, hogy kétszólamú kánonban adják elő a „Miklós püspök egykor régen, segített a szegény népnek…” kezdetű karácsonyi dalt. A versenyen az egyéni indulók mellett csoportok és legfeljebb tízfős együttesek indultak.
Nits Márta értékelésében úgy fogalmazott, hogy a gyerekek az eredeti hangzásvilágot, nem pedig a manapság gyakori művi népieskedést hozták el a Jókai Klubba. „Mindig öröm részt venni a tizenkettedik kerületi népdalversenyek értékelésében, hiszen a változatos műsorszámok nagyobb része hangzóanyag utáni feldolgozás, ami azt mutatja, hogy a pedagógusoknak van erejük a kötelező tananyag mellett más irányokba is elindulni” – hangsúlyozta a karnagy, aki külön kiemelte, hogy a fellépők láthatóan és hallhatóan szívesen énekeltek. Ez rendkívül fontos, hiszen a gyerekek a magyarság megmaradásának zálogai, nélkülük ez a világcsoda, a magyar népdal és mindaz, amit hordoz, könnyen eltűnhet egyre inkább globalizálódó világunkban.
Szerencsére a Hegyvidéken biztosított az utánpótlás, a felcsendülő mezőségi, gyimesi, moldvai és széki dallamok ismerete azt mutatja, hogy a virtuális játékok, az internet és a televízió csábítása ellenére a XII. kerületben tovább él az évezredes folklórhagyomány. Ezt a tudást ismerte el a zsűri, amely ezúttal kizárólag ezüst, arany és kiemelt arany minősítéseket ítélt oda.
Az utóbbiak – összesen hét produkció – birtokosai jogot nyertek arra, hogy a Hegyvidéket képviseljék a februári budapesti döntőben, ahol az utóbbi években rendre kiválóan szerepeltek a XII. kerületi népdalosok. Tavaly Zámbó Brigitta és a Kicsi rigók formáció arany fokozatot szerzett, míg a továbbjutó Szabó Ágnes az országos döntőben is kiérdemelte a legjobbaknak járó elismerést.

(m.)