Úgy születik a vers, mint a kisgyermek

Szeptember óta izgatottan várták a Jókai Mór Általános és Német Nemzetiségi Iskola tanulói, hogy találkozhassanak Kányádi Sándorral, akinek alkotásaival ebben a tanévben kiemelten foglalkoznak – az irodalomórákon verseit tanulják, az énekórákon megzenésített költeményeit dalolják, a rajzfoglalkozásokon pedig a meséiben megjelenő színes fantáziavilágból merítik témáikat. Így amikor az erdélyi magyar költő az alsósoknak rendezett rendhagyó irodalomóra vendége volt, a diákok kérdések özönével árasztották el.
Ő pedig szívesen mesélt, főképp a gyermekkoráról, a gyerekek ugyanis leginkább erre voltak kíváncsiak. Az udvarhelyszéki Nagygalambfalván született 1929. május 10-én, de csak május 11-re fogadták el a keresztlevelét, Kányádi Alexandru néven. Születése tényleges napja ugyanis a román királyság megalakulásának ünnepe volt, a helybéli román őrmester pedig illetlenségnek tartotta, hogy valaki születésével megbecstelenítse a román nemzetet.
„A Sínai-hegy lábánál születtem, az írást Mózestől tanultam, kőtáblán” – mondta mosolyogva a költő, de mint kiderült, nem viccelt: a falujuk közelében magasodik a Sínainak nevezett hegy, és valóban egy Mózes nevű illetőtől tanult írni, ez a bibliai név ugyanis akkoriban gyakori volt a székelyeknél.
Falujában a két háború között egy hétosztályos román nyelvű állami elemi iskola és egy korlátozott létszámú, háromosztályos felekezeti református magyar elemi iskola működött. A szülők, attól félve, hogy fiuk esetleg nem kerülhet be a magyar intézménybe, és nem tanul meg magyarul írni-olvasni, négy-öt éves korukban otthon megtanították gyermekeiket az anyanyelvi ábécére. „Kezdetben vala az ige” – idézte Kányádi azt a mondatot, amit négyéves korában először elolvasott.
Hatévesen már újságot betűzött, nyolcévesen pedig megírta első versét Damjanich tábornokról. „Ekkor határozta el, hogy költő lesz?” – kérdezte tőle egy kislány, mire ő jó adag öniróniával így válaszolt: „Mindenki gyermekkorában írja első versét, aztán az okosabbak abbahagyják.”
Kányádi Sándor elmesélte, hogy juhász szeretett volna lenni, mert azt gondolta, így majd egész nap olvasgathat a szabadban. „Hogyan születnek a versei?” – tette fel a kérdést egy másik diák. „Mint a kisgyermek” – szólt a válasz.
Végül pedig a húsz évvel ezelőtt elhunyt Horváth Imre erdélyi magyar költő emlékére a jelenlévőknek megtanította az ő egyik rövid, ám annál szebb versét. A Ballada című költeményt együtt zengték a gyerekek: „Hogy szülőanyja a fekete föld,/erre gondolt a liliom, s letört.”

izs