Versengő illusztrációk
A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) hallgatói évről évre elkészítik és elküldik pályamunkáikat irodalmi és szakmai illusztrációk témakörben a Bolognai Nemzetközi Gyermekkönyv Vásár illusztrációs pályázatára. Az évek folyamán születő alkotásaikat tanáruk, Pálfi György László, az egyetem tervezőgrafika tanszékének oktatója nemcsak megőrizte, de most a Jókai Klub látogatóinak is megmutatja.
„Évtizedek óta pályáznak tanítványaink, és már díjakat is hoztak el – mondta az egyetemi oktató lapunknak a megnyitón. – A nemzetközi mezőny évente kétezer-ötszáz pályaművet jelent, minden alkotó öt illusztrációval vesz részt.”
Az ismert meséket felelevenítő rajzok szeptember óta időről időre feltűnnek a Csodaceruza című, gyerekek számára készült irodalmi és művészeti folyóirat hasábjain. „Sok grafikust bemutattunk már – említette a lap főszerkesztője, Sándor Csilla –, közülük többen épp általunk kerültek kapcsolatba a könyvkiadókkal. Reméljük, így lesz ez a gyerekeknek szóló illusztrációkkal is.” A tizenegy éves Csodaceruza kezdetben szülőknek, pedagógusoknak és könyvtárosoknak készült; immár felnőtteknek és gyerekeknek váltakozva, havonta jelennek meg az újabb számok.
A rendkívül életteli, szellemes, színes, változatos, mégis egységes MOME-s kiállítás 2013. január 25-ig látogatható a Jókai Klubban (XII., Hollós út 5.).
-li-