Nyolc év, hét kiállítás, hatvan festmény
Gesler Zsuzsa új műfajt teremtett a festészetben. A magát kortárs naiv festőnek tartó művésznő, aki több mint harminc éve él a Hegyvidéken, az egész életét vászonra, fára, vagy éppen falra festette. Tette mindezt különösebb előtanulmányok nélkül, oly módon, mint amikor egy nagy koncert végén az együttesek tagjai spontán módon összeállnak, hogy próba és gyakorlás nélkül, szabadon muzsikáljanak, mintegy a saját örömükre és persze a közönség elbűvölésére. Valódi „örömfestészet” ez, a maga rögtönzött életérzésével, tiszta és őszinte világlátásával.
A Hegyvidék egyik kis utcájában sétálva messziről feltűnik a Gesler-villa. A lilás árnyalatú homlokzatot ravaszul megbújó seccók díszítik, ám az „igazi” nagy mű csak akkor tárul a szem elé, ha az eldugott kerten át a ház háta mögé sétálunk, és felpillantunk a teraszra. A hatalmas, nyolcszor négy méteres secco szinte a teljes hátsó homlokzatot beborítja. A vad ornamentikában összefonódó indák és levelek között magyar és keleti szimbólumok, görög vázák, sok-sok figurális elem és egy rejtélyes kapu csábítanak felfedezésre. Lépjünk hát be rajta!
„Egészen véletlenül lettem festő – kezd a nem mindennapi történetbe Gesler Zsuzsa, azaz Kezs (Kiss Erzsébet Zsuzsa). – Nyolc évvel ezelőtt Tuniszban jártam, ahol megláttam egy csempére festett kaput, ami nagyon megfogott. Megvettem, hazahoztam, majd hosszasan tanulmányozva azt mondtam: ezt én is meg tudom festeni! A házunk falán volt egy rész, ahol lejött a vakolat, és arra gondoltam, kipróbálom, képes vagyok-e rá, hogy valamit megfessek úgy, hogy az jól is nézzen ki. Az első virágos-cserepes motívum annyira jól sikerült, hogy végül még több helyen levertem a falat, és a villa elkezdett lassan kivirágosodni. Soha semmit nem rajzolok elő, így volt ez már az első seccónál, a Titkok kapujánál is. Az érzéseimet és a meséimet festem meg. Mielőtt az ecsetet a kezembe venném, belül, a lelki szemeimmel már az egész művet látom, hogyan is fog kinézni. Nagy felelősség ez, ugyanakkor végtelen szabadság; hatalmas örömérzés, hogy amit kigondolok, azt meg is tudom csinálni.” Gesler Zsuzsa a festményeiben nemcsak az egész életét örökítette meg, de a nemrégiben történt szemműtétjének is művészi emléket állított.
Körtvélyes Éva, az Elite magazin főszerkesztője, aki szintén a közelben lakik, azonnal felfedezte a különleges falfestményeket, és pár héttel később bemutatta azokat a lapban, majd az első kiállítás sem sokat váratott magára. A seccókat ugyanis a komputergrafikák követték, majd pasztell- és akrilképek egész sora.
„Az első kiállításom Varnus Xavér kávézójában volt, akivel véletlenül, egy ünnepségen ismerkedtem meg – meséli Kezs. – A tárlatra meghívtam a Duna Televízió Kikötő című műsorának stábját, de már előzőleg szerepeltem a Kultúrházban is, az M1-en, így egyik pillanatról a másikra országos ismertségre tettem szert. Azóta sem múlt el úgy év, hogy ne lett volna legalább egy kiállításom, tavaly már kettő is. Most lesz négy esztendeje, hogy felkértek a Falk-ART kiállításra, ahová egy fapadot festettem ki, és szintén ekkor volt az első, igen sikeres MOM-béli szereplésem is, ahová már nemcsak grafikákat, de a seccóim fotóit, rövidfilmeket, akvarell- és akrilképeket is vittem, összesen harmincat.”
*
Kezs, bár magáról azt állítja, hogy lassan fest, nyolc év alatt több mint nyolcvan képet készített, amiből több mint hatvanat állítottak ki eddig. Legutóbb a Jókai Klubban találkozhattunk vele, legközelebb pedig júniusban a belvárosi Bálint Zsidó Közösségi Házban várja a művészetbarátokat.
Ny. N.