Tíz nyelven beszélt, száz évig élt

Brassai Sámuel 1797-ben született Erdélyben, Torockó városában, édesapja tanító volt és unitárius papként szolgált. Sámuelt a kolozsvári unitárius kollégiumba íratta, ahol felfigyeltek a fiú sokféle tudományághoz való vonzódására, a többi között a nyelv-, a zene- és a természettudomány iránt.
Édesapja korán meghalt, így Brassai Sámuel nem mehetett egyetemre, el kellett tartania édesanyját. Házitanítói munkát vállalt főúri családoknál, majd Wesselényi Miklós bízta meg könyvtára rendezésével. Tudására és sokirányú jártasságára hamar felfigyeltek az idősebb korosztályhoz tartozók is, akik már ekkor hangoztatták, hogy Magyarországon kevés olyan polihisztor él, mint Brassai Sámuel.
1834-ben megbízták a kolozsvári Vasárnapi Újság szerkesztésével, amelynek hasábjain közgazdasági, matematika, botanikai, zenei, egészségtani politikai, irodalmi kérdésekben is jelentetett meg cikkeket. Három évvel később tanári állást ajánlottak számára abban az iskolában, ahol ő is tanult. Hivatalosan földrajzot és történelmet oktatott, de igazából mindent, még a kritika és a vitatkozás tudományát is. Az oktatásügy helyzetét belülről látva reformokat dolgozott ki, tankönyveket írt.
Azonban nem kizárólag a szellem ápolására helyezett hangsúlyt. Diákjait kirándulni vitte Erdély különböző tájaira, télen korcsolyázni tanította őket. Mindössze negyvenkét éves volt, amikor 1839-ben a Magyar Tudományos Akadémia a levelező tagjává választotta.
Az 1848. március 15-i események őt sem hagyták hidegen, megszervezte a kolozsvári Nemzetőrséget, amelynek hadnagyává választották. Az ifjúsághoz intézett szavai valóságos forradalmat indítottak el Kolozsváron is. Beszédének egy részlete így hangzott: „Jegyezzék meg, uraim, hogy a szabadság zászlóját elsősorban mindenütt a fiatalság ragadta meg és hordozta körül. Remélem, hogy önök miatt sem kell megszégyellnünk magunkat!”
1848 őszén a Magyar Királyi Honvéd Ludovika Akadémia tanára lett, a szabadságharc bukása után bujdosni kényszerült, csak baráti segítséggel tudott Magyarországon maradni. Erdélyi főnemesek 1859-ben megalapították az Erdélyi Múzeumot, és nem volt számukra kérdés, hogy Brassai Sámuelt kérik fel ennek vezetésére. A művelődési intézmény élén állva mélyedhetett el igazán a botanikában, munkássága eredményeképpen létrejött a híres kolozsvári botanikus kert. Ő szerződtette az állattár kialakításához a fiatal Herman Ottót.
Ekkorra már szinte elhalmozták hazai és nemzetközi kitüntetésekkel, elismerésekkel. Mindez azonban nem érdekelte, inkább tankönyvek írására fordította a figyelmét. Csak akkor vált meg a múzeum vezetésétől, amikor professzori állást kínáltak neki a Kolozsvári Tudományegyetemen. Báró Eötvös József így kérte fel őt: „Kedves Brassai, válasszon tantárgyat!” A matematikát választotta, amit később szanszkrit nyelvvel és nyelvbölcseleti előadásokkal egészített ki.

Egy német kolléga szóvá tette, hogy doktori cím nélkül lett egyetemi tanár. Brassai szó nélkül vette a kabátját, és meg sem állt Berlinig, ahol jelentkezett doktori vizsgára. Amikor feltették neki a kérdést, hogy miből szeretne doktorálni, azt felelte: „Amiből az uraknak tetszik!”
A tanítás mellett alapítványt hozott létre a szegény sorsú diákok megsegítésére, valamint szerkesztette A természet, a Nyelvőr és a Figyelő című folyóiratokat. Kikapcsolódásként orosz nyelvből fordított novellákat, Mózes könyvét pedig héberből ültette át magyarra.
Egyedül a család nem fért bele színes életébe, magányos maradt öregkorára. Otthon töltött óráiban szívesen játszott zongorán, egy-egy hangverseny kedvéért akár külföldre is elutazott. Nyugdíjazását követően is folyamatosan dolgozott. Századik születésnapján a király, a kormány, a világ számos akadémiája, tanítványai üdvözölték, Gárdonyi Géza verset is írt a nagy alkalomból.
Nem sokkal ezt követően hunyt el, Kolozsváron, a Házsongárdi temetőben helyezték örök nyugalomra. Budapesten egyedül a hegyvidéki kis utca állít neki emléket 1912 óta.

B. A.