Halászlévacsora: rászorulókat támogattak
Hosszú sorok kígyóztak karácsony előtt a svábhegyi Diana parkban felállított sátornál, ahol a korábbi években is kedvezményes áron osztottak ízletes halászlevet. A bevételből a svábhegyi katolikus és református közösség rászorulóit támogatták.
Mind elfogyott a halászlé aranyvasárnap a Svábhegyen, a Bajai Halászcsárda által lefőzött több mint háromszázötven adagot az utolsó cseppig elvitték a hegyvidékiek. Az immár harmadik alkalommal megrendezett hallévacsora sikere nemcsak annak köszönhető, hogy a svábhegyi csárda főztjének jó híre gyorsan terjed a Hegyvidéken, hanem annak is, hogy az emberek szeretnek másokon segíteni. A halléárusítás teljes bevételéből ugyanis – a Bajai Halászcsárda és a Hegyvidéki Önkormányzat, továbbá a CBA Príma Budaconsum Kft., a László Pékség és a KÉSZ Istenhegyi Csoport segítségének köszönhetően – a rászorulókat támogathatta a program két szervezője, az Istenhegyi Szent László Plébánia és a Svábhegyi Református Missziói Egyházközség.
„Régi, svábhegyi hagyomány a közös karácsonyi hallévacsora, aminek újraélesztését szívesen támogatta az önkormányzat” – mondta el az eseményen Fonti Krisztina alpolgármester, aki részt vett a halászlé osztásában. Úgy vélte, a jótékonysági akció üzenete, hogy szükség van minden közösségre, mert „ezek adnak tartalmat az életünknek”.
„Az ajándékozás mindig csak közösségben képzelhető el, ezért karácsony az adás, az odaadás ünnepe. A hallévacsora is elősegíti az »adás-törvény« megvalósulását: a másik több lesz azáltal, hogy ide eljövünk, önmagunkból, időnkből, munkánkból adunk, hogy másokat megajándékozhassunk” – összegzett Kocsis István plébános. Az atya szerint az ilyen alkalmak közösségteremtő ereje jelentős, hiszen megélhetjük, hogy szükségünk van a másikra, egymás életét tudjuk gazdagítani – nemcsak egy adag halászlével, hanem azzal is, hogy leülünk beszélgetni, kicseréljük véleményünket, megajándékozzuk egymást gondolatainkkal.
Hasonlóképpen vélekedett a program fő szervezője, Béres Attila református presbiter is, aki hangsúlyozta, nemcsak a halászlé árát, hanem a közösségi érzést is megkaphatják azok az emberek, akik igazán segítségre szorulnak, „akiknek még halászlére sem jut”. Hozzátette, hogy a rendezvény nem jöhetett volna létre a szponzorok, támogatók munkája, anyagi hozzájárulása nélkül. Segítségük teljesen önzetlen volt, egyikük sem kérdezte, milyen haszna származhat a közreműködésből. A presbiter reményét fejezte ki, hogy a hagyomány folytatódik, a segítők a hosszú sorok láttán egy év múlva ismét a kezdeményezés mellé állnak.
z.