„Az építészet az emberiség történetének egyik legfontosabb vonulata”
A legrangosabb magyar építészeti elismerésben részesült Eleőd Ákos, aki a hivatalos indoklás szerint „sokoldalú és magas színvonalú építészi alkotó munkásságáért” Ybl-díjat kapott. A száraz megfogalmazás nyilván nem mutathatja be eléggé árnyaltan a szakember építészetének két legfontosabb jellemzőjét: a reneszánsz sokoldalúságot, ami nagy kulturális projektek, városközpontok, köz-, lakó- és műemléki épületek tervezésétől térarchitektúrákig, kiállításrendezésekig, előadásokig, publikációkig tart; valamint azt a komplex, filozofikus gondolkodásmódot, ami valamennyi munkája hátterében áll.
Az 1989-es közép-európai sorsforduló érintett országai közül egyedül hazánk állított európai rangú épített emléket, a Memento Parkot, amely nemzetközi elismerést hozott Magyarországnak és az alkotónak egyaránt.
Megépülte előtt sokan azt gondolták, hogy pusztán a szocializmus szobrairól, azok elhelyezéséről szól a Memento Park – az én koncepcióm azonban másként közelítette meg a kérdést: a történelmi felelősség oldaláról. A diktatúrák kisajátítani törekednek a múltat, a demokrácia azonban emelt fővel tud visszatekinteni rá, annak minden rossz emlékével együtt, hiszen pont az a nagyszerű, hogy már megteheti; a demokrácia az egyetlen, amelynek méltósága van! Az „Egy mondat a zsarnokságról”-szoborpark ezt a gondolatot képviseli, s az építészeti és tartalmi koncepciót a befejezés előtt álló Tanú tér épületegyüttese teljesíti ki. Ott áll a Sztálin-tribün méretarányos építészeti idézete, rajta a Csizma – a forradalom legfontosabb mementójának helyszíne egyben a legautentikusabb hely a tervezett ’56-os állandó kiállításnak, ami óriási adósságot törleszt, hiszen az idén épp ötvenhat éves forradalom és szabadságharcnak a mai napig nincs állandó kiállítótere. A szoborpark és a Tanú tér együtt alkotják a Memento Parkot, amely 1956 és 1989 egyetlen közös, társadalmi méretű konszenzusának állít emléket: az elfojthatatlan szabadságvágynak.
Az építészet gyakorlatában egyáltalán nem megszokott, hogy nemcsak a terveket, hanem a filozófiai koncepciót is ön dolgozta ki. Más munkáinál is részt vesz a koncepciótervezésben?
Számos ilyen felkérést kapok. Biztató jelek mutatnak arra, hogy mind nagyobb az igény a koncepciótervező gondolkodásmódra. Egyre többen látják be, hogy tévút egy-egy projekt mentén a szakaszok mesterséges különválasztása, tévút, hogy a megrendelői oldal fogalmazza meg a programot, s csak utána fordul építészhez annak megvalósítására. Egyre többen látják be, hogy a saját érdekük, hogy a koncepciót komplexen látó építész részt vegyen a programalkotás folyamatában, hiszen ő számos olyan szempontot is figyelembe vesz, olyan kérdést is felvet, ami messze túlmutat a konkrét programon. Sok tárgyaláson, szakmai előadáson elmondtam már: az építészet mintegy hetven százaléka pszichológia – nemcsak az építtetői igényekig, hanem az igények hátterében lévő gondolatokig kell eljutnia.
Ez igen érdekes, nem mindennapi megközelítés, legszívesebben azt kérném, fejtse ki részletesebben, de erre interjúnk keretein belül nincs lehetőség. Ha egy mondatot kellene mondania, mit emelne ki?
A pszichológiai megközelítést az építészet kiemelt felelőssége irányából értelmezem: az építészet az emberiség történetének egyik legfontosabb vonulata, nincs semmi, ami jobban tükrözné egy adott kor, egy adott társadalom közérzetét, mint az épített környezet.
A XII. kerületben élő építészként hegyvidéki építészeti alkotások is fűződnek a nevéhez. Az ön munkáját dicséri a klasszicista Óra-villa értékőrző revitalizációja, ön tervezte a Jókai Mór iskolához érzelmileg és vizuálisan hozzátartozó Jókai-agorát, és elnyerte az épület, az egykori Svábhegyi Elemi Népiskola felújításának tervpályázatát is. Ez utóbbi beruházás mikor indul el?
Amikor az agorát terveztem, az iskolához való kötődés és a korábbi, rendezetlen autóparkoló helyett kialakított méltó közösségi tér megteremtése mellett még egy szempontot tartottam kiemelt fontosságúnak: a templommal való kapcsolatot. Látom, meglepődött, hiszen a templom aránylag távol van – a térszerkezet azonban szerves kapcsolatot teremt a sétány plusz fasor összeköttetés révén. A méltóságteljes fák között húzódó sétánynak ugyanis az agorakompozíció megszületése előtt csak egy végpontja volt. Ha a templom felé tekintek, igen, indul egy szép sétány, hova tart: hát, a templomhoz. Onnan nézve azonban méltatlan volt a sétány befejezése, büszkén elkezdődött, ballagott a fák között, utána azonban elbizonytalanodott, és végcél nélkül érkezett – az útkanyarulathoz? A sarki épület falához? Ezt a térkapcsolatot, s ezáltal a templom térszerkezeti környezetének, megközelítésének is átgondolt, méltó kompozíciós illeszkedését is rendezte az agora. Az iskola tervezésére visszatérve: amikor megnyertem az épület teljes műemléki felújításának pályázatát, a munkát megrendelő önkormányzattal együtt még hittünk abban, hogy a tervek elkészülte után azonnal megkezdődhet az építkezés. Sajnos gazdasági okokból ez nem így történt, de a kérdés azóta is napirenden van, hiszen már a tervezéskor fontos volt, hogy az épület tetőszerkezetének, héjazatának állapota állagmegóvási szempontból mindenképpen felújítást igényel. S így, pontosan a gazdaságossága miatt, egyáltalán nem mindegy, hogy az elkerülhetetlen rekonstrukció nagy munkája és annak költségei egy üres, kihasználatlan tetőtérre, vagy pedig a terv szerinti, részletesen kidolgozott oktatási funkciókat befogadó tetőtéri iskolaszintre vonatkoznak. Külön öröm volt, hogy a szigorú műemléki felügyelő „mintaprojektként” emlegette az iskolát – pontosan a számomra oly fontos koncepciótervezés miatt. Az önkormányzat által kidolgozott tervezési programot és az én építészeti koncepciómat summázó terv elfogadása után ugyanis még bevontam az iskola tanári karát is, és többlépcsős elemzéssel olyan árnyalt részletekkel egészítettük ki a koncepciót, amiket csak a mindennapjaikat ott töltő, az oktatási szempontokat és a gyerekek érdekeit képviselő pedagógusok tudtak javasolni. Ez a folyamat kettős örömet szerzett, egyrészt született egy műemléki szempontból magas tetszéssel elfogadott szakmai terv, másrészt pedig ez a háromoldalú együttműködés valóban mintapéldája volt a szívemnek oly kedves komplex koncepciótervezés folyamatának.
Végezetül egyetlen kérdés, ami sokakat foglalkoztat: ön volt a főrendezője a legendás Álmok álmodói – világraszóló magyarok című monumentális tudomány- és kultúrtörténeti kiállításnak. Lesz folytatás?
Erre most talányosan csak annyit mondhatok, hogy megígérem, a közeljövőben erre a kérdésére is válaszolok.
Balázs Attila