Szerencse, hit és szeretet

A Magashegyi Underground ismert és elismert zenekar. Sok együttesnek csak álom mindaz, amit önök már viszonylag rövid idő alatt elértek. Mi a titok?

– A magashegyi fészek valóságából aligha lehet rálátni ezekre a dolgokra. Ha mások mutatnak rá, olyankor megpróbálom másik szemszögből is nézni, de mindig mintha egy másik valóságot látnék. Izgalmas szemlélgetni ebből a szempontból is, bár a nárcizmus pont elkerül. Egy élő közösségről van szó, állandó változásokkal, humorral, feszültséggel, munkával. Azon sem gondolkodtam még, hogyan lehet betörni a zeneiparba, bár egyszer megkérdezték már, mi a siker titka – a titokra nem emlékszem, a vajúdásra igen. Ha mégsem akarnám kikerülni a kérdést, közhelyekkel tudnék válaszolni: kicsi szerencse és nagy hit és sok szeretet. A kicsi szerencse az talán akkor jött, amikor évekkel ezelőtt elkészítettük a Szeplős váll című dalunkat, éppen a Petőfi Rádió indulásakor; összeklappoltak a dolgok, és olyan erős rotációban kezdték el játszani, hogy több héten át listavezető lett a szám. Nagy hit azért, mert nem lehet kikerülni szerencsével sem a dolgok természetes evolúcióját: elkezdtünk koncertezni, hetekig csak négy dallal, sokáig nagyon kevés néző előtt. Voltak olyan vidéki koncertjeink, ahol húsz embernek játszott a zenekar, és hinni kellett, hogy jobb lesz, új dalokat írni, új ötleteket belevinni, majd látni, hogy a húszból harminc, a harmincból hatvan, a hatvanból száz néző lesz, és így tovább. Mérhető a kíváncsi befogadóink száma. Sok szeretet: ezek a befogadó emberek nyitottak, és koncertről koncertre eljönnek, mert szeretnek minket. E nélkül lehet, hogy egészen máshol lennének az együttes tagjai. A zeneipar a zenekar számára csak nagyon távolról létezik, hiszen a dalaink mind ingyenesen letölthetők az internetről, de azért az Ezer erdő nagylemezünk meg is vásárolható.

Mi a véleménye egyébként a magyar zeneiparról?

– Ami ipar, az szerintem nem lehet zene, és ami zene, az nem lehet ipar, de attól még tudom, hogy létezik – röviden ennyi.

Lemezkészítés, koncertek… Hogyan bírják a hajtást?

– Bírjuk, sőt élvezzük is, kisebb-nagyobb elfáradásokkal. Szerencsére a zenekar olyan hiperintelligens szervezet – és ezt kedves iróniával mondom –, olyan szerencsés erővonalai vannak, hogy pillanatok alatt újjáéled. A lemezkészítés egy feszítettebb, mégis meditatívabb tevékenység, a koncertezés dinamikus észben és lélekben és önismeretben is, azt hiszem.

Mi volt a legviccesebb élmény a zenekar életében?

– Hát, talán az, amikor az egyik nagy fesztiválra megérkeztünk, telt házas sátor várt, a közönség kiabálta, hogy „nagyszínpad, nagyszínpad”, a backstage-en pedig az állt, hogy „magashelyi underground" – érdekes volt ez a két véglet… Általában elég viccesek az utazások, amiből szerencsére van elég, és végignevetjük az utakat. Azt azért nem mondanám el, hogy miken nevetünk…

Hogy néz ki egy átlagos próbájuk?

– Átlagos próbánk nincs, mert mindig más, sőt kiszámíthatatlan, mindig mindenki új dologgal áll elő, ez a tény mondható általánosnak leginkább. Épp most kezdünk bele egy komoly próbafolyamatba, melynek során a fesztiválokra készülünk fel, és leginkább a hangzásvilágon kísérletezgetünk.

Tervek, konkrét célok?

– Mint említettem, a fesztiválokra készülünk, emellett a tavaly ősszel útjára indított Szimfonikus Remix-koncertünket folytatjuk, a veszprémi utcazene-fesztiválon újra megszólalnak a dalaink ebben a hangszerelésben. Készítjük az új lemezt, megpróbálunk frissek maradni. Konkrét célunk az is, hogy kitaláljuk az újabb konkrét célokat.