A Hegyvidék régiföldmérési jelei (5.) - A tengerszint feletti magasságot őrzőmérnöki jelek

Amint elöljáróban is érintettük, a magasságokat őrző úgynevezett szintezési alappontok hálózatát a hely koordinátáit őrző vízszintes pontok seregétől többnyire függetlenül alakítják ki. Noha az 1870-es évek elején Buda városának területén 150 magassági alappontot is meghatároztak, az ezeket jelölő öntöttvas falitáblákból az akkor még teljesen kiépületlen Hegyvidékre egyetlen egy se került. Ha látni akarjuk, miként festettek ezek a táblák, el kell sétálnunk a Várba, a Vízivárosba vagy a Margit körút környékére.
Az 1930-as évekbeli Oltay-féle szintezéskor célul tűzték ki, hogy az új budapesti hálózatban átlagosan 300 méterenként legyen egy-egy magassági alappont. A városias részeken a magasságokat őrző pontjeleket az épületek lábazatába beépített bronztárcsákkal jelölték meg. A fal síkjára simuló, 10,5 centi átmérőjű tárcsa gömbölyű peremmel van ellátva; ennek legfelső pontjára vonatkozik a milliméter-élességgel megadott magasság.
Az öntvény teljes hossza 18 centiméter, ebből 3 centi van a fal előtt, a többi pedig cementhabarccsal a falba bekötve. A tárcsa homloklapján felül a főváros címere látható, alul a pont száma, a tárcsa szélén körben pedig a „Budapest szintezése” felirat.
Az öntvény süllyesztett közepén három csavarhelyet képeztek ki. Miután ugyanis a méréseket elvégezték és a pont magasságát kiszámították, ezt a számot egy lemezre kiöntötték, aztán a tárcsára ezt az újabb öntvényt csavarokkal ráerősítették. A magassági adat alatt az „A. f.” betűk olvashatók, minthogy ez a szintezés az Adriai-tenger középszintjéhez képest adta meg a helyek „Adria feletti” magasságát.
Valamivel nagyobbak – 14 centi átmérőjűek –, de azonos szerkezetűek voltak a Magyarország egész területére kiterjedő úgynevezett országos magassági hálózat pontjelei is, csakhogy ezeken az „Országos szintezési alappont” felirat olvasható. Budapest legmagasabban fekvő magasságjegye is ilyen országos szintezési alappont: a János-hegyi Erzsébet-kilátó falában kereshető meg, a délnyugati oldalon. A tárcsa legmagasabb pontjának magassága 527,603 méter az Adriai-, illetve 526,928 méter a Balti-tenger szintje felett. A hegy legteteje ennél körülbelül 1,2 méterrel magasabban van.
Ahol nem volt magassági alappont elhelyezésére alkalmas épület, ott a pont számára egy nagy követ helyeztek el, és ennek oldalába rögzítették a tárcsát. A 40×40×100 centi méretű, fagyálló mészkőből faragott kőhasábot erős alapra helyezték, hogy süllyedésmentességét biztosítsák. A kőnek csak a felső, 20-30 centiméteres részét munkálták meg gondosan, a terep alá kerülő része csupán elnagyolt felülettel készült. A kő felső lapjának közepére bronzszegecset rögzítettek, amelynek magasságát szintén meghatározták, sőt egyes esetekben ez a pont vízszintes koordinátát is kapott.
Ehhez hasonló pontjelölés az is, amelyik a jegyzékekben „kőben gomb” meghatározással szerepel. Ez a fajta pont a háború után jelent meg. A magasságot ennél egy nagy acélszegecs teteje hordozza, amelyet egy 20×20×70 centi méretű betonhasáb felső lapjába rögzítenek. A betonból általában 10-20 centi emelkedik a talaj fölé – az arra sétáló kutyák nagy örömére…
Az 1950-es évektől az épületek falába egy némileg más formájú magasságjegyet helyeznek el, ez pedig a csap. A trombita vagy egy fél mozsártörő formájára emlékeztető vasöntvény falból kiálló részének 8 centiméteres átmérője kisebb, mint a szintezési tárcsáé, s így nem fér el rajta a magasság számsora. A pont rendeltetésére utal a homloklapjára kiöntött „MJ” felirat (magassági jegy), vagy az elhelyező intézmény monogramja: „ÁTI” (Állami Térképészeti Intézet), esetleg „VO” (Vízrajzi Osztály). Régebbi csapok homloklapjára a betűk helyett a pont sorszámát öntötték bele. (Folytatjuk)

Noéh Ferenc†