Kortárs segítővé válhatnak az ifjúsági közösség tagjai
Az Ifjúsági Közösségi Teret elsősorban azoknak a tizenéveseknek hozták létre, akik nem tudnak mit kezdeni a szabadidejükkel. A nyitás óta eltelt másfél évben sok fiatal talált itt befogadó és biztonságot nyújtó közösséget. Jó néhányan ma már nemcsak látogatói, hanem aktív szervezői is a programoknak: belőlük a későbbiekben akár kortárs segítők is válhatnak.
„A kezdetektől hittünk abban, hogy van jövője ennek a helynek. Az idő igazolta, hogy valóban nagy szükség van rá: minden várakozásunkat felülmúlta az érdeklődés, ami a nyitás óta tapasztalható. Nyilvánvaló eredmény, hogy nem az itt dolgozóknak kell »behúzniuk« a tizenéveseket, hanem ők maguk jönnek ide” – foglalta össze a tavaly tavasszal megnyílt Ifjúsági Közösségi Tér sikerességét Kovács Lajos alpolgármester azon a szakmai kerekasztal-beszélgetésen, amit a helyszínen szerveztek az ott dolgozó szakemberek, valamint a kerületi iskolák érdeklődő pedagógusainak részvételével. Mint hangsúlyozta, bebizonyosodott, hogy van létjogosultsága a helynek, ezért az önkormányzat a továbbiakban is biztosítja a működés feltételeit.
„A gyermekjóléti szolgálatnak korábban nem igazán volt lehetősége arra, hogy a gyerekekkel önállóan, a szülők jelenléte nélkül foglalkozhasson. Ezért hoztuk létre néhány évvel ezelőtt az intézményen belül a Kamaszklubot, majd ebből nőtt ki az Ifjúsági Közösségi Tér, ahová a fiatalok kedvük szerint betérhetnek, egymás közt lehetnek, és ebben a befogadó közösségben biztonságban érezhetik magukat” – beszélt a megalakulás hátteréről és céljairól Iring Zoltán, a XII. kerületi Családsegítő és Gyermekjóléti Központ vezetője.
Krolopp Györgyi, az Ifjúsági Közösségi Tér csoportvezetője felidézte, hogy a nyitást követő egy-két héten még főképp a régi Kamaszklub tagjai jártak hozzájuk, aztán fokozatosan mások is rájuk találtak. Akik addig a Városmajorban, a Széll Kálmán téren vagy épp a Mammutban „lógtak”, átmentek a Hajnóczy József utcai helyre, mert ott az ismerőseikkel találkozhattak, családias légkörben tölthették az idejüket, például csocsózással, társasjátékokkal vagy filmnézéssel.
Most már jó ideje ötven fő körül alakul a rendszeresen bejáró kamaszok száma, ami a hely befogadóképessége alapján optimális csoportméretnek tekinthető. Persze kis mozgás mindig tapasztalható, minden héten jön legalább egy-két új ember, aki valakinek az ismerőse, és olyanok is vannak, akik valamiért kiszakadnak a közösségből.
Az Ifjúsági Közösségi Tér vezetője elmondta, hogy a meglévő állandó lehetőségek mellett például kézműves-foglalkozásokat, csapatjátékokat, közös főzéseket is szerveznek. Ezek mind olyan időtöltések, amelyekhez bárki bármikor csatlakozhat, az időpontokhoz, vagy szigorú szabályokhoz kötött szabadidős programokat ugyanis nem szeretik, rájuk erőltetett kötelezettségnek érzik a gyerekek.
Akik rendszeresen, két hónapon át legalább húsz alkalommal elmennek a közös rendezvényekre, taggá válhatnak. Ők – szülői engedéllyel – havonta egyszer külső helyszíneken szervezett programokon, kirándulásokon, illetve nyaranta tábori vakációzáson vehetnek részt.
„Az idei nyári tábor nagyon összekovácsolta a fiatalokat” – mesélte Krolopp Györgyi. A csoportvezető hangsúlyozta, örülnek neki, hogy a társaság legösszetartóbb magja szívesen részt vesz a szervezési feladatokban, újabb és újabb ötletekkel segíti a Ifjúsági Közösségi Tér fejlesztését. Szeretnék, ha közülük többen is kortárs segítő képzést kapnának, így a későbbiekben az ifjúságvédelmi szakemberek munkáját tudnák segíteni a saját korosztályukban.
sz.
Az Ifjúsági Közösségi Tér címe: XII., Hajnóczy József utca 2. Nyitva: hétfőtől péntekig 14–20 óráig. Telefon: +36-30/453-7720. E-mail: hajnoczyu@gmail.com. Web: facebook.com/terneked