Az érintettség varázsa
„Az eredetiség a mániám, legyen az inkább egy radír valakitől, mint fénykép róla” – mondta hegyvidéki otthonában az újságíró–műgyűjtő Kárpáti Tamás, amikor a maga nemében páratlan gyűjteményéről és szenvedélyének kialakulásáról beszélgettünk. A kollekció darabjai neves magyar művészek, sportolók, tudósok, hírességek emléktárgyai, amelyek kortárs hazai képzőművészek alkotása révén lettek műtárggyá. A legutóbbi tárlatra, a 2012 London – 2x12 Hungarikon címmel rendezett kiállításra a szervezők meghívták az első londoni magyar aranyat éppen megnyerő kardvívót, Szilágy Áront is, aki nem kis meghatottsággal állt a nagy előd, Gerevich Aladár fegyvere előtt.
Gerevich Aladár hétszeres olimpiai bajnok kardvívó győztes fegyverét Madarassy István szobrász- és ötvösművész örökítette meg. Egy Magyarországot formázó mészkőlapon színes olimpiai öt karika tekeredik fel a bajnok pengéjére, és a kardmarkolatot rézlemezből készült kesztyű szorítja. A felkészülés miatt valószínűleg nem is tudta Szilágyi Áron, hogy a kard – főleg ebben a formában – éppen egy londoni tárlaton látható.
– A Magyar Kulturális Központ meglepetésnek szánta parádés győzelme után, hogy meghívta őt a kiállításra. Számára ez egyébként kétszeresen is megható volt, nemcsak a híres kardot láthatta, hanem a legendás vívó fiának az emlékét is felidézte, hiszen a négy éve elhunyt Gerevich György Szilágyi Áron nevelőedzője volt.
Gyönyörű villában laknak. Talán nem is elsősorban építészeti szépségével, sokkal inkább azzal a már szinte tapintható baráti légkörrel ejti ámulatba az embert, ami nemcsak az összegyűjtött tárgyakból, de már az egyik szoba falfirkáiból is árad. Járt itt például – hogy tényleg csak néhány hírességet emeljünk ki – Tony Curtis, Bodrogi Gyula, Psota Irén, Máthé Erzsi, Albert Györgyi, Kokas Ignác, Tandori Dezső, Szakonyi Károly, Garas Dezső, Udvaros Dorottya, Eszenyi Enikő, Sándor Csikar…
– …Jirí Menzel és Darvas Iván egyetlen alkalommal találkoztak, éppen e falak között...
Ne is folytassuk a felsorolást, a nevek – ahogy a falakat is – betöltenék a hasábokat! Látható, hogy minden tárgy és tollvonás tagja lett a családjának. Hogyan kezdődött, miből indult ez a gyűjtőszenvedély?
– Sok-sok évvel ezelőtt interjút készítettem Amerigo Tot szobrászművésszel, aki beszélgetés közben Alma nevű lányomnak rajzolt három almát. Aztán szinte észrevétlenül újabb és újabb almák érkeztek. A fiamat Andrásnak hívják, az ő nevéhez nem fűződik egyértelműen egyetlen tárgy sem, neki bohócokat kezdtem gyűjteni. Ma már mindketten felnőttek, de ezek a tárgyak itt maradtak velünk, az évek folyamán pedig „társakat” kaptak.
Az almákon és a bohócokon kívül más családi vonatkozású tárgyak is a gyűjtemény részei?
– Édesapám dzsesszdobos volt, Gyémánt László és Fehér László festményén is látható, a feleségem nagyapjának fotóalbuma pedig az irkutszki hadifogolytábor életét örökítette meg, egyebek között a Csárdáskirálynő önképzőköri bemutatóját – több forgatókönyvíró és rendező fantáziáját is megmozgatva.
A Premier Magazin főszerkesztőjeként jól ismeri a hazai művészvilágot, a legtöbb tárgy ebből a körből ered, de itt van például a kolumbiai Fernando Botero palettája, rajta Frida Kahlo és Diego Rivera festők ecsete is. Mi volt az első?
– Épp egy ecset, Barcsay Jenőé. Amikor megkaptam, úgy gondoltam, az a tárgy többet érdemel annál, hogy csak úgy hányódjon valahol, ezért megkértem Fehér Lászlót, hogy készítsen hozzá installációt.
A fehér alapra festett fekete négyzet, mellette az ecset megrázóan fejezi ki azt az űrt, amit egy művész ecsetének elárvulása kelthet.
– Sokakban sokféle gondolatot ébresztett ez a műalkotássá lett tárgy, Nádas Péter például hosszú tanulmányt írt erről a képről. Engem pedig arra ösztönzött, hogy folytassam a művészecsetek gyűjtését. Aztán minden egyebet. Itt van például ez a kép, rajta fogasként kinyúló ujjakon Seregi László, Markó Iván, Orosz Adél, Tunyogi Henriett balettcipője. Hommage à Magyar Balett a címe, Fürjesi Csaba befejezetlen műve. Azért befejezetlen, mert folyamatosan gyarapszik újabb balettcipőkkel.
Az a különös tárgy mi az asztalon? Az, amelyikben a habverő van.
– Szamos Mátyásé volt a habverő és a marcipánmintázó figura. Tibay László, Párizsban élő szobrászművész fém tortaszobrot alkotott belőlük, tetején az emblematikus Szamos-rózsával.
Önhöz kerülve sajátos, új tartalmat kap minden, hiszen műalkotások fő motívumaként láthatjuk – tényleg csak néhányat kiemelve – John Lennon nyakkendőjét, Széchenyi István gyógyszerkeverő tálkáját, Szepesi György mikrofonját, Monspart Sarolta tájolóját, Szentágothai János akadémiai belépőjét, Balczó András házi céllövöldéjét, Esterházy Péter szemüvegét, a Karinthy család írógépét, sőt még Overdose patkóját is. Az az írógép egyébként, az íróasztalon, kié volt?
– Nem volt, az most is az enyém. Huszonöt éves koromban vettem, munkához, ezt a már akkor is negyven-ötven éves darabot, és azóta is ezen dolgozom.
Nem számítógépen!?
– Nem. Persze, megkapom az elektronikusan küldött leveleket, cikkeket is, kinyomtatásuk után dolgozom is velük, írni azonban még ma is ezen az öreg gépen szoktam.
Egyszer talán ebből is készíttet installációt... De félre a viccel: marketingcélja van azzal, hogy bemutatkozási lehetőséget nyújt az installációk készítése révén a fiatal művészeknek? És persze újabb kifejezési módot tapasztalt, nemzetközi hírű alkotóknak is?
– Azt tapasztaltam, hogy mindnyájan szívesen részt vesznek ebben a folyamatban. Elsősorban a fiatalok számára ez valóban lehetőség arra, hogy a kiállítások által bekerüljenek a képzőművészeti világ vérkeringésébe.
Afféle mentális mecenatúra? Fiatal művészek nagy nevek tárgyaival válhatnak ismertté?
– Mentális mecenatúra? Szokatlan szóösszetétel, de tetszik, kifejezi a szándékot.
Hungarikonoknak nevezte el ezeket a tárgyakat, hiszen olyan emblematikus magyar személyek – ikonok – nevéhez fűződnek, akik a maguk területén múlhatatlan érdemeket szereztek…
– Borzongatóan kellemes foglalatosság többek között Bartók és Kodály, Faludy és Örkény, Aba-Novák és Berény egykori relikviáit „becserkészni”, miközben már alakul a gyűjtemény európai és világviszonylatú folytatása is.
Londonon kívül a közönség hol láthatta eddig a kollekciót?
– Az első bemutatkozást a Petőfi Irodalmi Múzeum szervezte 2009-ben. Azóta járt már a kiállítás Egerben, Keszthelyen, Balatonfüreden, Dunaszerdahelyen, Bécsben, Rómában, Londonból pedig a napokban érkeztek haza a művek. Legközelebb – reményeim és a tervek szerint – a Műcsarnok vagy a Vigadó közönsége láthatja a Hungarikonokat.
Sokféle gyűjtemény van, különösen hírességekhez kötődően. Önön az látszik, hogy ezek a tárgyak nemcsak egy kollekció részei, hanem – ha megenged egy személyes megjegyzést – érzelmileg kötődik valamennyihez.
– Mert ezek, ha azt vesszük, nem tárgyak. Ezek emlékek. Nem úgy, ahogy egy fotó, egy valakiről készült festmény, szobor, vagy más hasonló. Ezek a darabok magukon hordozzák egykori tulajdonosuk érintését. Ez bennük a varázslatos.
Antal Ildikó