A Hegyvidék régi földmérési jelei (3.) - Vasszekrények és fémcsapok 1933-ból

A vízszintes koordinátákkal rendelkező budapesti földmérési jelek legnagyobb része a város utcáin található, ahol a vasoszlopok később kétségtelenül akadályozóivá váltak az egyre nyugtalanabb városi forgalomnak. A Budapest felméréséhez 1932–36-ban létesített geodéziai alappontok esetében már csak ezért is, de költséges voltuk miatt is le kellett mondani a vasasztalok és vasoszlopok kizárólagos használatáról. Helyettük a pontok megjelölésére igen nagy számban alkalmaztak úgynevezett vasszekrényt. De mi is volt ez?
A települések városiasodásának egyik jele, hogy útjaikon és utcáikon megjelennek a különféle burkolatok. Pest-Budán ezek kezdetben macskakőből, azaz alig formált, vegyes méretű, gömbölyű felületű kőből készültek. Később megszületett a nagy kockakő és a kis kockakő. A becsben tartott régi német és cseh településeken a mai napig ezek határozzák meg a városképet, Prágában például valóságos kultusza van a különböző mintázatú kis kockakő útburkolatoknak.

Budapesten elsősorban nagy kockakövek voltak, ezért a geodétáknak olyan pontjelölést kellett kitalálniuk, ami illeszkedik a 18×18×18 centiméteres kőtömbökből épített út- vagy járdaburkolatba. Ez lett a kövezet elemei közé illeszthető vasszekrény.
A vasszekrény olyan öntöttvas doboz, amelynek nincs feneke, 18×18 centis teteje pedig egy csukló körül felnyitható. Ez a fedőlap a kockakő burkolat síkjában helyezkedik el, nem képez tehát közlekedési akadályt. A szekrény egy kátránnyal erősen átitatott tölgyfa keretre fekszik fel, amelyet egy 40×40×50 centi méretű betontömbre helyeztek. A tömb közepében egy 6 centi átmérőjű acélcső tengelye jelöli magát a pontot, ennek koordinátáit adják meg a pont helyeként.
A szekrénynek az út- vagy járdaburkolatban látható felnyitható fedlapján a pont száma, valamint a H. P. vagy S. P. betűk (háromszögelési pont vagy sokszögelési pont) olvashatók, továbbá az 1933-as évszám. A pont használatakor a földmérő felnyitotta a fedlapot, majd a háromlábú állványra helyezett szögmérőműszert (teodolitot) pontosan a szekrényke alatti betontömbbe foglalt acélcső tengelye fölé állította. Ha ezt a koordinátás pontot máshonnan kellett távcsővel megirányozni, akkor az acélcsőbe egy – általában piros-fehérre festett – jelzőrudat állított.
Ilyen vasszekrényből Budapest akkori – még csak tizennégy kerületből álló – területén 573 darabot helyeztek el, amiből a mai Hegyvidékre is igen sok került. Ha figyelmesen járjuk a várost, még manapság is találkozhatunk néhánnyal.
Ennél a pontjelnél olcsóbbak voltak az aszfaltjárda síkjába süllyeszthető fémcsapok. A 10 centiméter hosszú öntvény felső vége egy 4,5 centi átmérőjű tárcsában végződik, amelynek a közepébe fúrt piciny lyuk jelöli a koordinátás helyet. A tárcsákba a pont számát is beleöntötték. Ezt a pontjelölést betontömbbe foglalva is alkalmazták. Ilyenkor a betonhasáb méretét úgy választották meg, hogy az szintén megegyezzék a gyalogjáró burkolóköveinek méretével.
A vasszekrények és a csapok pusztulása igen nagy mértékű, hiszen az utak vagy járdák burkolatának cseréje számukra többnyire a halálos ítéletet jelenti. Néhány évvel ezelőtt az idősebb kövező munkások még tudták, hogy a geodéziai jeleket kímélniük kell, mostanság azonban az útépítők minden aggály nélkül kiemelik ezeket, és viszik eladni fémhulladékként. Nem is gondolnak arra, hogy értékük nem a csupán egy-két doboz sörre elegendő árukkal mérhető – sokkal inkább abban a rengeteg munkában van, amivel milliméterre pontos helyüket a hajdani geodéták meghatározták. A pontjelek város- és szakmatörténeti jelentőségét ismerő szakemberek nem is adhatnának ki építési engedélyeket anélkül, hogy ki ne kötnék: az építés során feltétlenül meg kell kímélni a geodéziai alappontokat. (Folytatjuk)

Noéh Ferenc