Hegyvidéki városrészek Svábhegy (2.)

A Svábhegy élete viszonylagos elszigeteltségben zajlott a XIX. század első felében. Csak a kirándulók keresték fel a szép kilátás reményében, illetve a mai Költő utca környékén már volt egy szőlőművelő svábok lakta terület, inkább falusias jelleggel. Új korszak kezdődött a fogaskerekű megindulásával, ekkortól egyre több ember számára vált elérhetővé a környék.
A főváros 1873 májusában kötött szerződést Cathry Szaléz svájci mérnökkel fogaskerekű vasút létrehozására a Városmajortól a Svábhegyig. A kivitelező vállalat meglehetősen jó referenciával rendelkezett, mivel ő építette a világ első fogaskerekű vonalát Svájcban. A svábhegyi kivitelezés 1874. április 22-én kezdődött, és gyorsan, két hónap alatt be is fejeződött. Megérte sietni: ez a vonal lett a harmadik fogaskerekű Európában.
Ekkor a pálya a Városmajortól a Svábhegyig tartott, azonban a kirándulók tényleges végállomása egy kicsit odébb, Eötvös József egykori nyaralójánál volt, ahogyan ez az alábbi idézetből is kiderül, amely Jókai Mórról, a Svábhegy egyik leghíresebb lakosáról jelent meg egy korabeli lapban: „Az első váltónál egyszerre csak elibénk szegül Jókai, aki svábhegyi kert- és háztulajdonos létére jogot váltott, úgy mondá, a vonat megállítására. »Egy tapodtat se nélkülem, míg föl nem szállok arra a teaforraló masinátokra.« Jókai árkon-bokron keresztül, kökénytüskétől megszaggatott atillával, nyári parókáját lengetve, gyöngyöző homlokkal kapaszkodott fel hozzánk. Az Eötvös-villában aztán úgy felavattuk ezt a hegyi vonatot, hogy lemenet még a mozdony kürtője is félrehajlott. Az Eötvös-házban ittuk meg az áldomását ennek a vasútnak, amely kurjantásnyira tolta a Svábhegyet a fővároshoz.”
Az Eötvös-villában kialakított vendéglőben a kirándulók fogaskerekűjeggyel kombinált kedvezményes ebéd mellett pihenhették ki a vonatozás izgalmait. A fogast 1890-ben hosszabbították meg a mai végállomásáig, a Széchenyi-hegyig, majd 1929-ben villamosították a pályáját.
Jókai Mór az Egy magyar nábob tiszteletdíjából vásárolt két és fél holdnyi földet a Sváb-hegyen, az akkori sváb falu közelében. Az adásvétel idején, 1853-ban ezen a területen még nem voltak utcanevek, így Jókai frissen szerzett birtokát így határozták meg: „Steindl, Benza és Sauer urak szomszédságában”.
A birtok átvételekor Jókai 600, majd további négy részletben 400-400 forintot fizetett. A telek és az ott elvégzett munkálatok – beleértve a házépítést is – 5000 forintba kerültek. Megvásárlásakor a telek nem egyéb volt, mint egy elhagyott kőbánya ürege, amit kő- és agyaghalmok, valamint áttörhetetlen bozót terítettek be. Az író azonban egyből a pozitív oldalára figyelt fel: a gyönyörű kilátásra. Sok munkával, de sikerült édenkertté varázsolnia a hegyoldalt.
Az 1860-as évek elején Jókai tizenegy holdnyi földet vásárolt a Normafánál. Egy részén kis erdő is volt, amit „csalitnak” hívott, és gyakran járt oda gombászni, a föld nagyobb részén azonban gazdálkodott. Termett ott széna, répa a teheneknek, zab a lovaknak, és Jókai legnagyobb büszkeségére tiszta búza is. A legelső alkalommal szinte gyermeki örömmel rajongott, hogy a sajátját arathatja. Olyan jó minőségű búza volt, hogy a pesti piacon 80 forintot kapott érte.
Svábhegyi telkét 1865-ben bővítette, amikor a szomszédasszonya, akinek fás telkén legeltette a teheneit az író évi 20 forintért, felajánlotta megvételre a területet. A Normafánál lévő szántóföldet az 1880-as évek első felében kiadta a helyi sváboknak felesbe, azonban többször előfordult, hogy az osztozkodásnál az írónak mindig csak a silány termény maradt. Jókai és Laborfalvy is becsapva érezte magát, ezért 1886-ban eladták a szántóföldet egy helyi kereskedőnek, Krén Károlynak.
Jókai már javában gazdálkodott Költő utcai telkén, amikor a helyi lakosok részéről felmerült az igény, hogy templomot és iskolát kellene építeni, mivel hosszú gyaloglás várt a gyerekekre és a hívekre is a Krisztinavárosig. Az iskola 1858-ban nyitotta meg kapuit, majd két évvel később már saját templom fogadta az embereket. A mai Jókai Mór általános iskola és a Szent László-templom a kerület legrégebbi ilyen épületei.
A templom építése érdekében bizottságot állítottak fel, amelynek elnöke a Svábhegy egyik leghíresebb lakosa, báró Eötvös József volt. A bizottsági tagok is neves közszereplők: Emich Gusztáv könyvnyomdász, Patachich Károly és Zlámai Vilmos egyetemi orvostanárok, Ürményi József császári és királyi kamarás, Frivalovszky Imre orvos, Jókai Mór író és Heidrich Ferenc csokoládégyáros. A legtöbbjük svábhegyi birtokos volt, akik anyagi áldozatot is hoztak a kápolna létrejöttéért.
A nemes cél sokakat megmozgatott, többen adományokkal járultak hozzá a plébánia megépüléséhez. A Nemzeti Színház társulata a Normafánál rendezett hangversenyei teljes bevételét ajánlotta fel, de még Erzsébet királyné is ajándékozott egy bíborszínű miseruhát, amely a mai napig a Szent László-templom tulajdonában van, és ünnepnapi alkalmakkor használják is.
A fejlődéssel párhuzamosan újabb és újabb lehetőségek nyíltak meg a városrész előtt. Azt már régóta tudták, hogy a Svábhegy remek klímája kiváló lehetőséget nyújt a gyógyulni vágyóknak, és hamarosan azt is felismerték, hogy ebben anyagi lehetőségek is rejlenek. Ennek megfelelően 1896-ban megépült a Svábhegyi Nagyszálló, majd néhány évtizeddel később, 1927-ben a szanatórium is. Ez utóbbit ünnepélyes keretek között, József királyi herceg és családja jelenlétében nyitották meg a nagyközönség előtt.
A 140 ágyas, 100 betegszobás intézményt a budai hegyvidék tündöklő koronájaként emlegették a brosúrákban. Egy 12 holdas ősparkban feküdt, amelynek ápolására különös hangsúlyt helyeztek. Volt sziklakertje, alpesi flórája, pálmaháza, orchidea- és kaktuszgyűjteménye, amiket sík vagy enyhén lejtős sétautak kötöttek össze. A parkban helyet kapott egy strandfürdő és egy teniszpálya is, télen pedig külön szánkópályát jelöltek ki a gyerekeknek.
Ezzel el is érkeztünk a Svábhegy másik jelentős vonzerejéhez: a sportolási lehetőségekhez. Alig találni olyan sportágat, amelyet ne űztek volna ott egykor. A turisták mellett a téli sportok szerelmesei is kedvelték a környéket, volt teniszpálya, lovarda, atlétikapálya, sőt autó- és motorversenyeket is rendeztek. Ahol ma telenként több ezren síelnek, ott a századforduló táján szabályos szánkópályát állítottak fel, és nemzetközi ródliversenyeket szerveztek. Később hasonló népszerűségnek örvendett a Normafa közelében felépített sísánc is.
A második világháborút követően a Sváb-hegy nemcsak a nevét vesztette el – átkeresztelték Szabadság-hegyre –, hanem a lakosság jelentős része is kicserélődött, és egyre inkább beépült. Majdnem minden városrészünkről elneveztek valamilyen közterületet, érdekes módon a Svábhegyről kettőt is: az Alsó Svábhegyi és a Felső Svábhegyi utat. Egyik sem rendelkezik történelmi múlttal, 1993-ban kapták nevüket.
További érdekesség, hogy mivel a Svábhegy egy része a mai napig erdős terület, így a határai nem mindenhol utcák, hanem egyes esetekben turistautak: a Jánoshegyi és a Mátyás király út közötti szakaszon például a 225. számú, régi városhatárkőtől keletre induló és a Kossuth-emlékműig vezető út.

B. A.