Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Sakkverseny_Erkel_Ferenc_emlekere

Sakkverseny Erkel Ferenc emlékére

Kahlich Endre, a Virányosi Közösségi Ház egykori munkatársa huszonegy évvel ezelőtt úgy gondolta, érdemes lenne egy nagyszabású, gyerekeket és felnőtteket egyaránt megszólító sakkversennyel tisztelegni Erkel Ferenc emléke előtt. A több évig a Hegyvidéken élő zeneszerző ugyanis korának egyik legjobb játékosa volt, először alelnökként, majd huszonkilenc éven át, haláláig elnökként segítette a Pesti Sakk-kör munkáját.

Az Erkel Ferenc Sakk Emlékverseny megnyitóján Kovács Lajos hegyvidéki alpolgármester kiemelte, hogy a versenyzők mellett dicséret illeti azokat a szülőket is, akik a vasárnap délelőtti időpont ellenére elhozták gyermekeiket a közösségi házba. Szerinte mindnyájan jól döntöttek, hiszen „a sakk olyan hosszú távú befektetés, aminek haszna egy egész életen át kitart”.

A több mint ötven versenyző korcsoportonként ült asztalhoz, külön a lányok, külön a fiúk. A csapatokat az egyéni eredmények alapján rangsorolták. A végső győzelmet a Virányosi Közösségi Ház szerezte meg, a második helyen az iskolák közötti versenyt megnyerő Zugligeti Általános Iskola végzett, míg a harmadik az Osztrák–Magyar Általános Iskola lett.

(m.)

 

Egyéni győztesek. I. korcsoport. Fiúk: Kovács Péter (Kós Károly iskola). Lányok: Fábián Emese (Zugligeti). II. korcsoport. Fiúk: Neményi Ábel (Virányosi Közösségi Ház, Amerikai Iskola, Nagykovácsi). Lányok: Török Luca (VKH, Virányosi). III. korcsoport. Fiúk: Katzenbach Kristóf (Zugligeti). Lányok: Wastl Akilina (Osztrák–Magyar iskola). IV. korcsoport. Fiúk: Havrán Róbert (Zugligeti). Felnőttek: Koronghy Gyula.

A csapatverseny eredménye: 1. Virányosi Közösségi Ház (64 pont). 2. Zugligeti Általános Iskola (56). 3. Osztrák–Magyar Általános Iskola (29). 4. Virányos Általános Iskola (27). 5. Fillér Utcai Általános Iskola (19). 6. Kós Károly Általános Iskola (15). 7. Amerikai Iskola, Nagykovácsi (9). 8. Szent Angéla Általános Iskola (8). 9. Kodály Zoltán Általános Iskola (5).

(Az iskolák közti csapatversenyben, a Virányosi Közösségi Ház sakkozói iskoláikat és a Virányosi Közösségi Házat is képviselték.)