Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Tortenelmi_vetelkedo_allamalapitonkrol

Történelmi vetélkedő államalapítónkról

Szent István-versenyt rendezett a Jókai Klub a Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény közreműködésével. A történelmi vetélkedő első, írásbeli fordulójában tizenkét hegyvidéki iskola csapata vett részt, közülük hat jutott a döntőbe, amelynek a svábhegyi Lívia-villa adott otthont.
„A verseny apropóját államalapító királyunk halálának 975. évfordulója adja, aminek alkalmából Székesfehérvár meghirdette a Szent István Emlékévet” – ismertette a program hátterét Sikota Krisztina. Az önkormányzat oktatási és kulturális bizottságának elnöke megnyitóbeszédében Szent István nagyságát méltatta, akinek – mint fogalmazott – olyan kihívásokkal és kérdésekkel kellett szembenéznie és megküzdenie, ami a legnagyobbaknak is ritkán adatik meg. Szerinte ezer év távlatából is elmondható: döntései kivétel nélkül kiállták az idő próbáját.
Milyen ember volt Szent István? A versenyen részt vevők a többi között ezt a kérdést járták körül figyelemre méltó alapossággal. Az egyik feladat instrukciói alapján a diákok Bajor Gizella királyné, Koppány vezér, II. Szilveszter pápa, II. Ottó császár, Szent Imre herceg, valamint egy német lovag szemszögéből mutatták be az uralkodót.
A diákok nemcsak az államalapító, hanem az Árpád-házi királyok tevékenységére vonatkozóan is kaptak játékos, ám komoly tudást igénylő feladványokat. Mindemellett Szent István emlékezetére is kitértek a kérdések, így az uralkodó személyéhez kötődő, nevezetes épületeket, műalkotásokat, tárgyi emlékeket kellett fotók alapján felismerniük a játékosoknak.
A szoros versenyben a zsűri – amelynek Sikota Krisztina mellett Balázs Attila, a Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény és Galéria igazgatója, valamint Kertész László történész volt a tagja – a Virányos Általános Iskola csapatát hirdette ki győztesként. Az első helyezett díja egy buszos kirándulás, melynek során Szent Istvánhoz kötődő emlékhelyekhez látogatnak el a diákok jövő tavasszal.

d.