Néptáncmulatság csillagszeműekkel
Nagyszabású néptáncgálával búcsúztatták a farsangi időszakot az Arany János Általános Iskola és Gimnáziumban. A vidám családi programon a Csillagszemű Táncegyüttes oktatóinak irányításával táncot tanuló diákok mellett az iskolában működő Sashegyi Néptánc Együttes növendékei is felléptek.
Hetente egy alkalommal kötelező néptáncoktatáson vesznek részt az Arany János Általános Iskola és Gimnázium 1–5. évfolyamos diákjai. A mindennapos testnevelés keretében megtartott délelőtti tanórákat a XII. kerületben működő világhírű Csillagszemű Táncegyüttes művészei, Kardos Georgina és Mayer Orsolya irányítják.
Lehetőség van a továbblépésre is, hiszen a legjobbak az együttes egyik alapítója, Timár Böske közreműködésével a tehetséggondozást végző Sashegyi Néptánc Együttesben mélyíthetik el tudásukat. Az iskolában folyó munkáról adnak számot a gyerekek minden évben a farsangi néptáncmulatságon, amelyen ezúttal is valamennyi „aranyos” táncos bemutatkozott.
Az iskolai osztályok a Tündök zenekar kíséretével egyebek közt üveges, botos, dél-alföldi, somogyi táncokat adtak elő, míg a Sashegyi Néptánc Együttes zempléni és rábaközi, a csillagszeműek kalotaszegi, valamint tyukodi táncokkal szórakoztatták a tornacsarnokot zsúfolásig megtöltő közönséget.
A résztvevők nagy számát emelte ki a programot megnyitó Patkó Lajos iskolaigazgató, aki elmondta, hogy több mint száznyolcvan kisdiák – elsősöktől ötödikesekig – szerepelt a gálán. Különösen érdekes a legkisebbek fellépése, hiszen ők még csak fél éve táncolnak, de máris önálló produkciót mutattak be. Mint elhangzott, szeretnék felmenő rendszerben a felsős tagozatokat is bevonni a néptáncprogramba, amire minden remény megvan.
A jelenlévőket a szervező Sashegyi Arany Iskolaalapítvány nevében köszöntő Novák János arról beszélt, hogy a néptáncos könnyebben megérti saját kultúráját, megismeri mozgásbeli és zenei anyanyelvünket, amelyről Kallós Zoltán azt mondja: „Nem múzeumba való kacat.” Ezért örömteli, hogy ma már az új Nemzeti Alaptanterv szerint is helye van a néptáncnak az oktatási intézményekben – hangsúlyozta az alapítvány vezetője.
Végezetül mindenkit arra kért, támogassa jövedelemadója egy százalékával a jelentős iskolai programokat szervező alapítvány munkáját, hiszen a gyerekek tehetsége és szorgalma, illetve tanáraik elhivatottsága mellett a szülők, családtagok adományaira is szükség van ahhoz, hogy hosszú távon biztosított legyen a magas színvonalú néptánctanítás az Arany János iskolában.
(mm.)
Az 1%-os felajánlásokat a következő adószámra várják: Sashegyi Arany Iskolaalapítvány, 19657033-1-43.