A „múzeumba való” Glück Frigyes

Glück Frigyes tradicionális vendéglősfamíliában nőtt fel, a hagyományok tiszteletére építő, konzervatív értékrendű nevelést kapott. Tízéves volt, amikor a család megvásárolta a néhány esztendővel korábban leégett Arany Griff fogadó helyén épült Pannónia szállodát az Astoria közelében. A főreáliskola elvégzését követően ő is kivette részét a vállalkozásból, nagybátyja, Langheinrich András mellett kezdett dolgozni.
Mire 1884-ben megörökölte a szállodát, már alaposan kitanulta a mesterséget. Nyugati utazásai során megismerkedett a modern hotelek világával. Járt Angliában, Olaszországban, Hollandiában és Amerikában is, jó kapcsolatokat alakított ki az ottani szállodatulajdonosokkal.
Így amikor a szálló vezetése az akkor harminchat éves Glück Frigyesre maradt, ő már konkrét és komoly elképzelésekkel rendelkezett. A Rákóczi úton álló, háromemeletes Pannóniát csakhamar az ország egyik legnevesebb szállodájává fejlesztette, amely Európa-szerte rangot vívott ki magának. A 72 szobából hamarosan 115 lett, minden lehetséges kényelmi berendezéssel felszerelve.
A Pannónia az első olyan budapesti szálló volt, amelynek éttermébe és kávéházába központi gőzfűtést vezettek be, és a második az országban, ahol „villanyos felvonó” szolgálta a vendégek kényelmét (az első a Grand Hotel Hungária). A földszinten egyedi tervezésű bútorok álltak, és gyönyörű pálmakertet is kialakítottak, amelynek fő ékessége elhúzható üvegteteje volt. Híres a szálloda könyvtára is, ahol a vendégek egyéb különlegességek mellett megtalálhatták a Glück család féltve őrzött, több száz éves szakácskönyveit.
Glück Frigyes fontosnak érezte, hogy cáfolja azt a nyugati felfogást, miszerint a Bécstől keletre eső vidékek már elmaradottnak számítanak. Egész életében azért dolgozott, hogy nemzetközi színvonalúvá tegye a hazai vendéglátást, és átadja másoknak is Budapest, illetve szűkebb otthona, a Svábhegy iránti szeretetét. A cél érdekében szakkönyveket írt, szakszótárt szerkesztett, 1885-ben pedig barátjával, Stadler Károllyal megalapították az Országos Vendéglősszövetséget. Első nagy sikerük hazánk legelső pincériskolájának megnyitása volt, amit aztán több vidéki intézmény követett.
Természetesen az oly nagyon kedvelt Svábhegyet sem hanyagolta el. Családja az egyik legrégebbi helyi famíliák egyikének számított, 1899-től szerepel a Glück név a Diana úti ingatlantulajdonosok listájában. Frigyes nagy örömét lelte a természetjárásban, amikor csak tehette, a budai hegyek erdeiben kirándult.
Azt is szem előtt tartotta, hogy ne csak a szállodák minősége legyen európai színvonalú, hanem a kikapcsolódási lehetőségek is minőséget képviseljenek. Az ő kezdeményezésére épült fel az Oroszlános kőhíd a Városligetben, valamint a Gugger-hegyi Árpád-kilátó. A helyi lakosok számára egyértelmű volt, hogy amikor Mérő János, a Svábhegyi Egyesület elnöke visszavonult, Glück Frigyest válasszák meg 1904-ben a szervezet élére. Hat évig látta el ezt a tisztséget.
A János-hegyi Erzsébet-kilátó építése már a XIX. század óta napirenden volt a fővárosi közgyűlésben, azonban soha nem jutott rá elegendő pénz. Glück Frigyes 1902-ben nemzetközi szállodáskongresszust szervezett Budapesten. Az esemény egyik programjaként a résztvevőket felvitték a János-hegyre, ahonnan minden egyszerre látszik, amiért érdemes Budapestre látogatni. A külföldi vendégeknek annyira tetszett a hely és a szervezés, hogy adományokat juttattak el Magyarországra, ami olyan összeget tett ki, amivel már neki lehetett kezdeni a kilátó építésének.
Glück 1906-ban felkérte Stróbl Alajost, hogy készítse el Erzsébet királyné szobrát, ezt fel is állították a Normafa és János-hegy közötti turistaút mellett. 1910-ben pedig, kétéves munkálatokat követően, megnyitotta kapuit az Erzsébet-kilátó.
Kortársai úgy emlékeztek Glück Frigyesre, mint aki minden jót áthozott a XIX. századból, és otthagyott minden feledésre méltót. Gellért Lajos írta róla 1928-ban: „Egy darabja a régi Magyarországnak, hiszen a Pannónia a régi Magyarország szállodája. Műkincsei muzeálisak, általában Glück Frigyes is múzeumba való, olyan szíve van. De sok művész köszönheti fiatal évei ebédjeit ennek az embernek!”
Hetvenhárom esztendősen, 1931. május 15-én halt meg, hatalmas űrt hagyva maga után. Hét éven át minden érintetlenül maradt a dolgozószobájában, senki nem mert hozzányúlni a holmijához. Íróasztalán példaképe, nagybátyja fényképe állt, mellette nehéz, a régi világból való tárgyak hevertek: tintatartó, nagyítótálca, papírvágó kés, körte-lakájfejet mintázó asztali csengő, bronz sas asztali nehezék.
Glück Frigyes nevét ma a Hűvösvölgyi nagyvendéglőtől a Fenyőgyöngyéig az erdő fái között kanyargó turistaút viseli. Ha felmegyünk az Erzsébet-kilátóhoz, egy pillanatra mindig jusson eszünkbe a Svábhegy egykori „mecénása”, aki fáradságot nem ismerve igyekezett szebbé-jobbá tenni környezetét.

B. A.