Forrásvizet a várba!

A XV. században még megoldatlan volt a budai vár vízellátása. A barlangokkal átlyuggatott Várhegybe számos pincét építettek, amelyekben kutakat ástak. Ezek kialakítása meglehetősen költséges és munkaigényes volt, hiszen majdnem a hegy tetejétől kellett eljutni a mélyben lévő vízzáró rétegekig.

A Várhegyen több mint harminc középkori kutat ismerünk, ami bizonyítja, ezekben az időkben mindent elkövettek, hogy biztosítani tudják a város vízellátását. Mátyás király (1458–1490) uralkodása alatt a legtöbb ásott kút vize emberi fogyasztásra alkalmatlan volt, és a vízhozamuk is csekély. A Duna vizét emelőszerkezetekkel juttatták fel a várba, azonban ez sem bizonyult olyan tisztának és frissnek, mint egy forrásé. Ugyancsak a várbeliek vízínségét mutatja, hogy külön társaságuk volt a budai vízhordóknak, akik ciszternákba szállították a folyó vizét.

A Budai-hegység nem bővelkedik forrásokban – kivéve a XII. kerületi Sváb-hegyet, amelynek keleti oldalában egykor három helyen is víz tört fel a föld mélyéből. Ezek közül kettő jelenleg is létezik: a Városkút és a Béla király kútja. A harmadik, a mai Diana utca alsó szakaszánál lévő Sváb-forrás a főváros terjeszkedésekor, a XX. század elején elapadt.

Mátyás király udvarának gazdagsága tette lehetővé, hogy a már korábban megszületett gondolatot – a Sváb-hegy vizét a várba kell vezetni – valóra válthassák. 1470-ben Mátyás egy firenzei építészt, Chimenti Caniciát bízta meg a vízvezeték megtervezésével és létrehozásával. A közel hat kilométeres, föld alatt futó vezeték agyagból, ólomból és kátrányos fenyőfából készült.

A Városkút 355 méter, a Béla király kútja 342 méter, a Sváb-forrás pedig 250 méter tengerszint feletti magasságban fakadt. Ezzel szemben a Várhegy 160 méteres magasságba emelkedik. A források vize a közlekedőedények elve alapján jutott a mai Mátyás-templom előtti Szentháromság térre: mivel a Sváb-hegy forrásai több mint száz méterrel magasabban fekszenek, mint a Szentháromság tér kútja, így a víz a csöveken keresztül „felnyomta” magát a várba.

Az ellátás folyamatos volt, a fel nem használt vizet kis csorgókon át elvezették, és szökőkutakat működtettek vele. Ahhoz azonban, hogy ezt biztosítani tudják, további technikai megoldásokra volt szükség. Mivel a források vízhozama nem volt egyenletes, ezért az ellátás biztonsága érdekében kiegyenlítő tartályokat kellett építeni.

Ilyen tartályt alakítottak ki a mai Vérmezőnél, de a Sváb-hegy oldalában, a mai Orbán téren is volt egy ilyen medence, mindkettő a föld alá rejtve. A Városkút és a Sváb-forrás vize az Orbán téri medencében folyt össze, onnan haladt tovább a Vérmezőn kialakított nagyméretű tartályba, ahol csatlakozott hozzájuk a Béla király kútjának vize, amely addig önálló vezetéken haladt.

A vízvezetékek maradványait Garády Sándor történész tárta fel 1937-ben kezdődő régészeti munkálatai során. Eredetileg egy templomot keresett, mivel a Városkút felső forrásházának épületébe gótikus templommaradványokat építettek be. Templom helyett azonban vízvezetékekre és kőárkokra bukkant.
A Városkút forrásházának épületét 1973-ban, míg a néhány méterrel lejjebb fekvő alsó forrásházat 1998-ban állították helyre. A felső forrásház tulajdonképpen egy lejárat a hegyoldalba mélyen benyúló alagútba, amely kényelmesen járható, hiszen átlagosan 1,8 méter magas és 1,23 méter széles. A folyosó tizennyolc méter után egymástól fallal elkülönített két forrásteremben végződik, ahol több rétegforrás tör a felszínre.
A források által szállított üledéket több ülepítőmedence hivatott felfogni. A felső kútházat elhagyva a hordalékától megtisztult víz egy kis, körülbelül kétméteres eséssel halad tovább az alsó kútház felé, ahol még egy ülepítőmedence következik.
Az 1930-as évek ásatásai során számos pénzlelet került elő, ezek közül a legkorábbiak római eredetűek. Az ókori érmék után viszont időben a következő Hunyadi Mátyás pénze volt, ami bizonyítja, hogy az ókorban is ismerték a forrást, majd azt követően Mátyás idejében használták újra rendszeresen.
A Béla király kútja a Városkúttól mintegy 700 méterre található északnyugat felé. Ennek a forrásnak a rendszere hasonlatos a Városkútéhoz, de kisebb annál. Folyosója tizenöt méter mélyen nyúlik a hegybe, ahol közvetlenül a sziklából fakadó forrásnál végződik. E kút folyosóján is több ülepítőmedence található.
A vízvezeték a török időkben feledésbe merült, a csőrendszer tönkrement, a forrásvíz nem jutott el a várig, azonban Buda visszavívását követően újra használatba állították. Eberhardt von Everling törzsorvos fedezte fel a forrásházakat, és kezdeményezte ismételt üzembe helyezésüket.
Végül 1718-ban készültek el a munkálatokkal; közel négy kilométer hosszú vezetéket kellett újból lefektetni, hogy a forrásvíz ismét felbugyoghasson a Szentháromság téren. Von Everling tiszteletére ekkor a kutat Orvos-kútnak keresztelték el (ismeretes a Doktor-kút megnevezés is).
A svábhegyi víz közkedvelt volt a budai lakosok körében, amire jó példa, hogy József Antal főherceg, Magyarország nádora is innen vitette magának. Az ő tiszteletére halálának évében, 1847-ben Nádor-kútra változtatták a forrás nevét.
A budai vár történetében még egyszer feltűnt a Városkút neve: 1849-ben Görgey elvágatta a vízvezetéket, hogy a várban lévő császáriak ne juthassanak friss ivóvízhez. Ezt követően újra helyreállították, de szerepe egyre csökkent, a modern vízművek kiváltották XV. századi elődjüket. A Városkút a mai nevét a XIX. század végén kapta, amikor kiépítették a fogaskerekűt, és így nevezték el a közeli megállót.
Mind a Városkút, mind a Béla király kútja a mai napig működik. A második világháborúban, a főváros ostroma során a környékbeliek innen fedezték a vízszükségletüket.
Érdekesség, hogy mindkét forrásházban olyan faragott köveket fedezhetünk fel, amelyek egykoron egyértelműen egy templom vagy kolostor alkotóelemei voltak. A legrégebbi közülük a XIII. századból származik.
Sokfelé keresték a templom helyét, a legkézenfekvőbbnek a Budakeszi út melletti budaszentlőrinci pálos kolostor romjai tűntek, azonban Garády Sándor már a 1930-as években felhívta a figyelmet, hogy a pálosok a XIV. században kezdték el építeni a kolostort. A XIII. századi faragott épületkövek eredete a mai napig nem tisztázott.

Balázs Attila