„Rengeteg szeretetet kapok az emberektől”
Semmelweis-nap alkalmából minden évben Polgármesteri Dicséretben részesül egy kerületi egészségügyi dolgozó. Az elismerést az idén dr. Hámori Jánosné, a Fodor utcai háziorvosi rendelő kerületi nővére kapta meg, aki közel negyven éve dolgozik a Hegyvidéken. Vele beszélgettünk a munkájáról, de szóba került Líbia és az X-doki program is.
A tapasztalatok szerint a segítő munkát végzők általában már gyermekkorukban eldöntik, hogy ezt a hivatást választják. Ön is így tett?
– Velem kicsit más volt a helyzet, ugyanis az érettségi után először a jogi egyetemre jelentkeztem. Bár nem sikerült a felvételi, mégsem estem kétségbe, inkább munkát kerestem. Három évig bérelszámolóként dolgoztam, aztán édesapám noszogatására beiratkoztam a Váci utcai Vámos Ilona Egészségügyi Szakiskolába. Kollégiumba kerültem, amit egyáltalán nem bántam meg, hiszen életem egyik legszebb időszakát töltöttem a képzőben, ahol 1974-ben ápolónői szakon végeztem. Az elköteleződés már az első iskolai évben megtörtént, rájöttem ugyanis, hogy apámnak igaza volt, az egészségügy a nekem való hivatás. Alig vártam, hogy dolgozhassak; erre először a 3-as számú sebészeti klinikán nyílt módom, nővérként helyezkedtem el. Aztán nem sokkal később a sors úgy hozta, hogy megürült egy állás a Kiss János altábornagy utcai körzeti orvosi rendelőben. Így kerültem dr. Hamvas József mellé, akitől rengeteget tanultam. Ráadásul „megfertőzött” a Hegyvidék hangulata, nem véletlen, hogy azóta is – immár közel negyven esztendeje – a kerületben dolgozom. Közben folyamatosan képeztem magam, 1981-ben körzeti nővéri oklevelet szereztem, 1998-ban elvégeztem a foglalkozás-egészségügyi üzeminővér-képzést, majd 2006-ban az emelt szintű körzeti közösségi klinikai szakápoló tanfolyamot. Több mint tíz évig lehettem dr. Szilágyi Dezső főorvos segítségére a Városmajor utcai rendelőben. Később adódott egy lehetőség, hogy kipróbáljam magam Líbiában: 1984 és '86 között két évet töltöttem el az észak-afrikai országban, egy járóbeteg-rendelőben.
Hogyan emlékszik vissza az afrikai évekre?
– Csak jókat mondhatok, az emberek kedvesek voltak, és a munkakörülményekre sem lehetett panasz. Viszont az is igaz, hogy Líbia nagyon más világ, amit különösen nőként nem könnyű megszokni. Megható volt látni ugyanakkor, hogy az arab emberek mennyire másképpen viselik a betegségüket, az időseket a gyerekek kísérik az orvoshoz, a család pedig rendkívüli módon összetart a bajban. Ha sok mindent nem is, de ezt biztosan eltanulhatnánk tőlük! Amikor hazajöttem, ismét a Hegyvidéken, a zugligeti rendelőben kaptam munkát, onnan jöttem át 1989-ben a Fodor utcába, ahol végleg megállapodtam. Különleges világba csöppentem, hiszen a főnököm, dr. Szolnoki Lajos épp akkor fejlesztette ki az első magyarországi orvosi informatikai rendszert, én pedig lehetőséget kaptam arra, hogy az elsők között sajátítsam el az X-doki program használatát.
Pontosan mire való ez a szoftver?
– Tulajdonképpen egy adatbázis-kezelő megoldás, ami teljes egészében kiváltja a hagyományos kartotékrendszert. Akkoriban óriási dolognak számított, hiszen addig mindent papíron, sokszor írógéppel, kézírással archiváltunk. Nem véletlen, hogy nagy sikert aratott, azóta is rengeteg helyen találkozni vele.
Milyen feladatokat lát el kerületi nővérként?
– Ha röviden össze kellene foglalnom, azt mondanám, hogy a kerületi nővér mindenben a háziorvos keze alá dolgozik. Ebbe a szűrések lebonyolítása, a betegek behívása, az oltások beadása mellett a nyilvántartás vezetése, illetve a heti és havi jelentések megírása is beletartozik. Szerencsére nincs nehéz dolgom, hiszen a körzetünkhöz tartozó hegyvidékiek egészségtudatosan élnek, hangsúlyt helyeznek a betegségmegelőzésre, ezért rendszeresen eljárnak a rendelőbe. Legalább ennyire fontos, hogy mindnyájukra régi jó ismerősként tekinthetek, ahogyan ők is bizalommal fordulnak hozzám. Rengeteg szeretetet kapok tőlük, itt valóban mindennap érezni, hogy elismerik a munkámat.
Mi az, ami a leginkább megváltozott a Hegyvidéken az itt töltött évei során?
– Nagyon sokat javultak a munkakörülmények. A kezdetekkor még kifőzéssel, helyben sterilizáltuk a tűket és a fecskendőket, ehhez képest ma már sokkal könnyebb dolgozni az egyszer használatos eszközökkel. Hosszú ideig mindent kézzel adminisztráltunk, a recepteket, beutalókat is tollal töltöttük ki. Mára az adminisztráció megszaporodott, nem is tudom, mi lenne, ha mindezt most számítógép nélkül kellene elvégezni. A műszerek mellett a rendelő is megújult, amiben komoly szerepe van az önkormányzat segítségének, ennek is köszönhető, hogy barátságos körülmények között fogadhatjuk az embereket.
A Polgármesteri Dicséret az egyik legfontosabb hegyvidéki kitüntetés, amit egészségügyi dolgozó kaphat. Fontos önnek ez a fajta elismerés?
– Nagyon meglepődtem, egyáltalán nem számítottam rá. Büszke vagyok, hogy a tizenöt éves munkaviszonyom után törzsgárda-kitüntetést kaptam a János kórházban, ez az elismerés azonban egészen más, sokkal többet jelent. Pedig valóban úgy érzem, nem teszek semmi különöset, csak végzem a munkámat, mint oly sokan az egészségügyben. Nagy megtiszteltetés, hogy ezt magasabb szinten is észrevették. Valamennyi kerületi kolléganőm megérdemelte volna a díjat, ezért a kitüntetés az ő megbecsülésük is.
Knp.