Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Az_egy_keresese

Az „egy” keresése

Nem a felületen kalandozik el, hanem mintha a látvány mögé nézve keresné az EGY-et, azt az egyetlen képletet, amely – mint a bölcsek köve – mindent megmagyaráz a világban – mondta Szemadám György festőművész pályatársáról, Hegedűs Miklósról, akinek festményeiből a Barabás Villában látható válogatás június 13-ig.
Hasonló olvasható a megnyitón közreadott ismertetőben Sinkó Istvántól is: „Hegedűs Miklós lélek-ember, s az a rendkívüli képessége, hogy azt a tulajdonságát színekbe-formába öntve nézőinek is fel-, ki- és megmutatja. […] Csendes szavú művészete nagy utakat jár be kisméretű táblaképein. Világvándora földfelkeltétől az aranykapun át a Mindenségig.”
Hegedűs Miklós 1949-ben született Budapesten. Gyermekkori rajztanára, Illés Árpád festőművész ösztönzésére kezdett rajzkörökbe járni. Tanulmányait több művészeti körben és szabadiskolában folytatta. Időközben már részt vett csoportos tárlatokon, majd egyéni kiállításokat rendezett Budapesten és vidéken.
Később egy független képzőművész-tömörülés, a SZEM csoport tagja lett, amelyet Szemadám György vezetett. A tokaji nyári művésztelep festő tagozatának egyik vezetője volt 1982-ben. Első önálló kiállítása 1984-ben nyílt meg a Szabó Ervin könyvtár galériájában, egy évvel később pedig Szabados Árpád meghívta a Magyar Nemzeti Galéria GYIK-Műhelyébe, ahol tizenegy éven át foglalkozott kisebb-nagyobb gyerekek képzőművészeti oktatásával. A Magyar Képző- és Iparművészek Szövetségének 1993, a Magyar Festők Társaságának 1996 óta tagja.
Új kiállításának páratlan környezetet és hangulatot ad Barabás Miklós egykori villájának szalonja. A képek színvilága, „léleküzenete” bizonyára sokak képzeletét magával ragadja majd.

JE