Betegség is okozhat szédülést

Szédülés alatt az orvosi szaknyelv a heves, forgó jellegű tüneteket érti. A világon mindenütt a latin elnevezést, azaz a vertigót (a térbeli orientáció zavarát) használják. Az angol nyelvben sokkal árnyaltabban fogalmaznak a betegséggel kapcsolatban, ezért többféle kifejezés is létezik. Háiszler György 1802-ben a következőképpen határozta meg a kórképet: „Kinek a körülötte lévő testek mozogni és kerengelni látszanak, szédülést szenved. A vak, mivel a körülötte levő testeket soha mozogni és kerengelni nem látja, a szédelgéstől mindenkor ment.”
Akad olyan páciens, akivel nem forog a világ, csak a test mozgásának hamis érzete áll fenn. Ilyen lehet a dőlés, vagy az ingadozás, a környezet elmozdulásának látszata, valamint a térbeli tájékozódás kellemetlen zavara, vagyis az egyensúly-bizonytalanság – magyarázta dr. Folyovich András neurológus az önkormányzat által szervezett Egészségesen a Hegyvidéken – Szabadegyetem április előadásán. A szakember hangsúlyozta: egy kiadós, forgó jellegű szédülés még a leghevesebb fejfájásnál is rosszabb lehet.
A betegség bármely életkorban előfordulhat, a nyolcvanéves kor felettieknél közel negyven százalékban érzékelhető ez a fajta elváltozás. Kialakulásának okai közé tartozik a többi között a belső hallójáratban található idegdúc gyulladása. A szédüléses kórképek nagy részét a perifériás egyensúlyszerv-károsodások, tizenöt százalékban a pszichogén betegségek adják, de más – eddig nem ismert – kórfolyamatok is kiválthatják.
Az agy központi károsodása ugyancsak oka lehet a centrális eredetű szédülésnek. Ebbe a csoportba tartoznak a migrén, az epilepszia, a sclerosis multiplex, az agytörzsi tumorok, a fej- és nyaktraumák, továbbá a stroke.
A szédülést okozó betegségeket elsősorban neurológiai, illetve fül-orr-gégészeti, belgyógyászati és fizikális vizsgálattal lehet kiszűrni a leghatékonyabban. A diagnózist segíti a koponya-CT, indokolt esetben az MRI, a nyaki ultrahang, az EKG, a hallás- és otoneurológiai, pszichológiai, ritkán liquor-, azaz agyvízvizsgálat. Az otoneurológiai vizsgálat során az egyensúlyszerv működését ellenőrzik a testtartás változásainak és a különböző mozgásoknak a függvényében, míg a változó hőmérséklettel való ingerelhetőséggel kapcsolatos reakciók a fülbe fecskendezett hideg vagy meleg vízzel, esetenként levegővel mérhetők (az egyensúlyszerv külső része egészen a hallójárat mögötti csontban található).
A szédüléssel járó betegségek kezelése sokrétű. Gyógyszerekkel, pszichoterápiával, tüneti terápiával – ilyen például a hányáscsillapítók szedése – a beteg állapota nagy biztonsággal javítható. A gyógytorna is sokat segíthet, ennek célja az egyszerű mozgásminták megtanulásától fokozatosan eljutni a komplex mozgásokig.
Mivel az egyensúly elvesztése miatti esések könnyen csonttörésekhez vezethetnek – a combnyaktörések jó része a szédülésre vezethető vissza –, ajánlott a segédeszközök használata. A járóbot mellett jó szolgálatot tehetnek a falra szerelhető kapaszkodók (fürdőszobába, WC-be, ahol fokozott az elcsúszás veszélye). Fontos a szőnyegek rögzítése, a küszöbök felszedése és a bútorok átrendezése annak érdekében, hogy baj esetén ne okozzanak sérüléseket. Érdemes a fürdőben zuhanyra cserélni a kádat, valamint csúszásgátló szőnyeget lerakni.
Mindenképpen orvoshoz kell fordulni, ha az egyensúlyzavar bármilyen „megmagyarázhatatlan”, váratlanul fellépő, esetleg visszatérően előforduló heves rosszulléttel, elesést okozó járási nehézséggel, súlyos fejfájással, homályos látással, hallásvesztéssel vagy beszédzavarral együtt jelentkezik. Szintén orvosi vizsgálatra van szükség, amennyiben a szédülést a végtagok hirtelen gyengesége, zsibbadása, valamint mellkasi fájdalom kíséri.

(-os)