Erdei Iskola: az üdültetéstől az oktatásig

Az Erdei Iskola nevét a fogaskerekű egyik állomása őrzi, a vasútpálya mellett pedig jól láthatóan szembeötlik a jellegzetes szögletes épület. A területet, vagyis a Svábhegy északi lejtőjét – amely a fogaskerekű és a Diós árok között húzódik – a tulajdonosáról, Léderer Edéről Léderer-telepnek hívták egykor. Déli része szőlő és gyümölcsös volt, a többi erdő.
A századfordulón – a későbbi iskola helyén – már állt itt két egyemeletes villa és egy kertészlak. A székesfőváros tulajdonába 1912. január 1-jén került, miután tulajdonosa odaajándékozta oktatás és gyermeküdültetés céljára. Az első világháború utáni lakásínség következtében átmenetileg lakókat telepítettek az épületekbe. Az ő kiköltöztetésük az Erdei Iskola tervének megvalósításakor kezdődött.
Az intézet 1928-ban létesült, két évig folyt itt a fővárosi és külföldi gyerekek rendszeres üdültetése. A mostani főépület építése 1930-ban indult, az 1930–31-es tanévben kezdődött a tanítás az intézetben elhelyezett gyerekek részére. Ekkortól Fővárosi Erdei Népiskola, majd később általános iskola néven működött, ahol egészségileg rászorult, gyenge tüdejű fiatalokat helyeztek el. Egy-egy csoportban, egy felügyelő gondozása alatt tizenöt gyerek tanult.
Az Erdei Iskola az 1950–51-es tanévvel megszűnt, koreai tanulókat helyeztek el itt. Ettől kezdve az intézet neve Állami Kim Ir Szen Középiskola és Diákotthon volt. Ekkor csatolták hozzá a főépület melletti negyedik épületet is.
A koreaiakat 1955 őszén máshová helyezték, és az 1955–56-os tanévtől a fővárosi állami gondozott gyermekek otthona lett a hely. Százharminc felső tagozatos, 10–15 éves fiú tanult az itt működő iskolában. Az 1957–58-as tanévtől Fővárosi Esze Tamás Nevelőotthon és Általános Iskola néven működött az intézmény.
A nevelőotthonnak és az iskolai résznek külön nevelőtestülete volt. Az állami gondozottakat a Fővárosi Gyermekvédő Otthon, a dolgozó szülők gyermekeit a Fővárosi Tanács Oktatási Osztályának Gyermekvédő Csoportja utalta be az intézetbe. Mind az állami gondozottak, mind a beutaltak teljes ellátást, ruházatot és tanszert kaptak. Szakkörök, sportkörök is rendszeresen indultak az iskolában.
Az intézmény a rendszerváltást követően néhány évig működött még, ma üresen áll, és a körülötte fekvő szép parkot sem használja senki. Csak remélni lehet, hogy a jövőbeli fejlesztések nem járnak együtt a nagy múltú épületek eltűnésével.

(B.)