Focizni érzésből
Futnak, passzolnak, lőnek, ha kell, ütköznek is, mindent pontosan úgy csinálnak, ahogy le van írva a futball nagy könyvében. Pedig a hetente egyszer a Hegyvidéken edző Látássérültek Szabadidős Sportegyesület játékosai nem látnak, ám ez sem gátolja meg őket abban, hogy élvezzék a focit.
„Voy, voy” – harsan fel a figyelmeztető kiáltás szinte másodpercenként a MOM Sportcsarnok műfüves labdarúgópályáján, ahol látássérült vagy teljesen vak sportolók játszanak bemutató mérkőzést. Félreértés ne essék, nem a sokak által ismert csörgőlabdáról van szó, hanem igazi fociról – helyesebben a vakfutballról, amit megfelelő körülmények között egyelőre csak itt, a Csörsz utcai sportkomplexumban tudnak gyakorolni a játék magyarországi elterjesztéséért dolgozó Látássérültek Szabadidős Sportegyesület (LÁSS) tagjai.
A vakfutball 2004 óta paralimpiai sportág, a szabályok leginkább a futsalra emlékeztetnek, kiabálni pedig azért kell, hogy a játékosok elkerüljék az ütközéseket – meséli Szeli Emília, az egyesület képviselője. De nem csupán a pályán lévők adnak hangjelzéseket, hanem a kapuk mögött álló asszisztensek is. Igaz, ők teljesen más céllal „hangoskodnak”, így próbálják meg gólhoz segíteni a támadókat.
Bár a háló nem zörren meg minden meccsen – azt tudni kell, hogy a kapusok látók –, ez sem szegi kedvét a játékosoknak, akik ha a legkisebb lehetőség mutatkozik, azonnal tüzelnek. Egyébként mindenki az érzékeire hagyatkozik, no meg a fülére, hiszen a labda, amíg gurul, csörög. Ezért aztán a focisták nemigen vállalkoznak hosszú indításra, a levegőben ugyanis megszűnik a hanghatás.
„Két évvel ezelőtt dr. Ozvári-Lukács Ádám hozott külföldről egy speciális csörgőlabdát, akkor határoztuk el, hogy megpróbáljuk elterjeszteni Magyarországon is a vakfutballt. Járjuk az országot, már számtalan helyen tartottunk bemutatót, hogy kedvet csináljunk a játékhoz. Egyelőre máshol nem alakult csapat, de nem adjuk fel, azt szeretnénk, ha néhány éven belül elindulna a magyar vakfocibajnokság, aztán akár válogatottunk is lehetne. A cél az, hogy egyszer magyar vakfutballcsapat is ott legyen a paralimpián” – beszélt a talán nem is annyira távoli jövőről Szeli Emília.
Addig is gőzerővel készül a társaság, hetente egyszer a MOM Sportcsarnok pályáján jönnek össze. A jó körülmények is közrejátszanak abban, hogy gyorsan fejlődnek a játékosok, nemrégiben Németországban egy helyi csapattal 1–1-es döntetlent játszottak, a kintiek edzője nagy elismeréssel szólt a magyarokról.
Bár az eredmények biztatók, a szponzorok egyelőre nem tolonganak, pedig elkelne a támogatás: jó lenne saját mez, több labda és persze minél több játéklehetőség. Utóbbiban a MOM Sportcsarnok máris felajánlotta a segítségét, az intézményt vezető Buranits Ildikó ugyanis bejelentette: terveik között szerepel egy nemzetközi vakfutballtorna megrendezése.
(em.)