Ingyenes torna kismamáknak
A szülés előtt rendszeresen végzett kismamatorna erősíti a váz- és medencefenék-izmokat, csökkenti az ödémát, segíti a relaxációt, valamint hozzájárul a hormonális, statikai és súlyváltozások okozta panaszok elkerüléséhez, illetve tompításához. Egyebek közt ezt kínálják az Egészséges Hegyvidék program keretében, a Jaczó Zsuzsa Tornastúdióban hetente megtartott foglalkozások, amelyeken – a szülésfelkészítéshez hasonlóan – a hegyvidéki várandós kismamák ingyenesen vehetnek részt.
Jaczó Zsuzsa tizenöt éven keresztül dolgozott szülőnőként, majd műtősnőként a Balassa János Kórházban. Miután a Testnevelési Főiskolán megszerezte többféle sportoktatói képesítését, 1992-től kismamatornát és egyéb tartásjavító tornákat szervezett a XII. kerületben.
Tizenhét éven keresztül délelőttönként a Jókai Klubban, míg délutánonként az Orbánhegyi Óvodában zajlottak az órák, s immár négy éve saját tornatermében, a Böszörményi út 8. alatt várja a testi és szellemi frissességükön javítani akaró kismamákat. A speciális tornát, valamint a szülésfelkészítő foglalkozást az Egészséges Hegyvidék program keretében az idén is ingyenesen látogathatják a kerületiek, a jelentkezéseket a védőnői szolgálaton keresztül fogadják.
„A kismamák testi-lelki békéjéért dolgozom, szeretném minden nőnek élménnyé tenni a szülést. Úgy érzem, ez nagyrészt sikerül, azt látom, hogy az intenzív mozgás hormonálisan, érzelmileg és erőnlétileg egyaránt jótékonyan hat a mamákra és születendő gyermekeikre” – foglalja össze a kismamatorna lényegét a szakember, aki (főleg az utolsó hetekben) az erősebb testmozgás híve, mert a szülés megindításához az "előzetes jókedvű túra elengedhetetlen". Természetesen minden az orvos utasítása szerint történik, de ha nincs semmilyen fizikai kizáró ok, a várandós kismamáknak érdemes minél többet mozogniuk.
„Valamennyi nőnek és babának jót tesz a torna, amit egyébként inkább foglalkozásnak nevezek, hiszen alkalmat ad a problémák, kérdések megvitatására is. A gyakorlatok elvégzése közben endorfin szabadul fel az agyban, ami segít ellazulni, remek stresszűző, magas energiaszintet eredményez testileg és lelkileg egyaránt. Eközben javul a kismama önbecsülése, mert felismeri, hogy nem úgy lépi majd át a szülőszoba ajtaját, mint egy aggódó »pocakos bálna«, hanem mint egy gyönyörű terhes nő, tele pozitív gondolatokkal” – mondja Jaczó Zsuzsa, hozzátéve, hogy a várandósgondozás összetett szolgáltatás, a szülész-nőgyógyász szakorvos, a háziorvos, a védőnő és a család együttműködésére épül.
A terhesség ugyanis hatalmas változást okoz az édesanya szervezetében, módosítja az anyagcserét, a keringést, a testfelépítést. A gerincoszlop, a medence és a lábak nagyobb terhelést kapnak, a medence előre billen, az ágyékszakasz íve homorúbbá válik, a súly gyarapodásával a talp statikája is változhat. Más lesz a mell alakja, nehezebbé válik a légzés.
A hormonális, mozgásszervi és súlyváltozások okozta panaszok – ízületi fájdalmak, derékfájás, vizesedés, fáradékonyság – azonban rendszeres, célzott tornagyakorlatokkal elkerülhetők, illetve a tünetek enyhíthetők. Ebben kap kitüntetett szerepet a prevenciós eszközként is felfogható kismamatorna, ami megkönnyíti a vajúdást, és megelőzi a későbbi panaszokat. Erősíti a váz- és a medencefenék-izmokat – az utóbbiak felelősek a vizelet, a széklet megtartásáért, valamint a felettük lévő szervek alátámasztásáért –, csökkenti az ödémát, megkönnyíti a relaxációt, éppen ezért akár a cukorbeteg kismamák is bátran elkezdhetik.
A torna mellett legalább ennyire fontos a szülésfelkészítés: a baráti hangulatú találkozókra heti egyszer egy órában nyílik lehetőség a Böszörményi úti központban. Itt szó esik az anatómiáról, a szülés megindulásáról, és arról, hogyan lehet gyorsítani a vajúdási szakaszt. A cél az, hogy mindenkinek kellemes és gyors szülése legyen. Ehhez szükség van a helyes testtartások, mozgások, légzéstechnika, valamint a babával való kommunikáció elsajátítására.
„Beszélgetünk a megfelelő életmódról, megtanuljuk a helyes kitolási technikát, méghozzá egyéni alkatra szabottan. Azok a mamák, akik a pszichés és testi felkészítésre járnak, pár hét alatt visszanyerik a terhesség előtti fizikumukat” – beszél a tapasztalatairól Jaczó Zsuzsa, kiemelve, hogy szülés után a legfontosabb gyakorlat az intim torna, amit már az első hét vége felé érdemes elkezdeni. Ezt követi a test helyreáállítása és a kismedencei izomzat tréningezése. Ezeket a mozgásokat a felkészítés során a kismamák megtanulhatják, így még gyorsabb lehet a regenerálódásuk.
em.