Gesztenyedal, Ritmusország és a mesterségek tere
Kosárnyi vadgesztenye fogadta az idei Gesztenyenapra érkező gyerekeket a MOM Kulturális Központ játszótéri kapujában. Az apróságok, bár megörültek az őszt jelző termésnek, sietősre fogták lépteiket, és erre nógatták szüleiket is – nem akartak lemaradni Halász Judit várva várt koncertjéről.Hiába fordult csípősre az idő, a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész–énekesnő produkciójára ezúttal is hatalmas tömeg gyűlt össze. S bár Halász Judit a rendezvényt megelőzően azt mondta lapunknak, hogy ritkán változtat műsorai szerkezetén, a kicsik mégis újdonságként élvezték előadását, és örömmel vettek részt a zenei játékokban is. Különlegessége is volt a programnak: az énekesnő évente egyetlen alkalommal, egyetlen helyen adja csak elő a Gesztenyedalt, mégpedig itt, a MOM kertjében, a Gesztenyenapon.
A környéken lakók már megszokták, hogy szeptember végén gigantikus játszótérré változik a MOM Kulturális Központ és az azt körülvevő terület. A színpadon ilyenkor egymást követik a produkciók, miközben érdekes játékokat próbálhat ki az aprónép. Az idei utolsó szeptemberi vasárnapon is gazdag programkavalkád várta a legkisebbeket.Ott volt mindjárt a fafaragó, aki magát csak Móricz Jóskaként engedte említeni. Népmesehősöket idéző külsejével, öltözékével, különleges sípjaival, hintalovával hamar magára vonta a figyelmet. A Dunaföldvár mellől érkező mester alkudni is engedett portékáiból, de csak azoknak, akik előbb elénekeltek neki egy magyar népdalt. Kínálatát azzal egészítette ki, hogy a nála vásárolt székekre, lócákra vagy éppen sámlikra rovásírással véste fel új tulajdonosuk nevét. Sőt, azt is felajánlotta, hogy megfejti bárki rovásírással leírt nevének a jelentését, ami – mint ígérte – harmincezer éves bölcsességen alapul.A Taurin Cirkuszszínház zsonglőrszámokkal gazdagított akrobatikus bemutatója a felnőttek figyelmét is magára vonta, míg Novák Péter és a Tititá Tamkó Sirató Károly verseit és Ritmusország hangulatát hozta el a Hegyvidékre, megzenésítve a közönség soraiból jelentkezők nevét. „Ezek után, ha bárki azt mondja nektek, hogy nincs ritmusérzéketek, nyugodtan mondjátok a szemébe, de, igenis van, még a neveteknek is ritmusa van, sőt, vér folyik az ereitekben, amit a szívetek pumpál, mégpedig ritmusosan” – győzködte a gyerekeket Novák Péter.Igazi matinéprogramnak bizonyult a Batyu Színház mesejátéka, Az elvarázsolt fazék, Bigyó és Kamilla bohócszáma pedig tovább fokozta az amúgy sem rossz hangulatot. Fabók Mariann színésznő egy székely menyecske és az ördög történetét mesélte el – az előadás nem csak a faragott székely kapu révén varázsolta Erdélyt a színpadra.A nézelődőket árusok sora, különféle játékok és kézműves-foglalkozások csábították. A standok között sétálva az érdeklődők megismerkedhettek a Világ-Tér-Kép Közhasznú Egyesület munkájával, amely szemléletformáló játékaival kínált tanulságoktól sem mentes szórakozást. Ritka alkalom, hogy kártyázás közben lehet elsajátítani a jelnyelvet...Hosszú sorokban várakoztak a gyerekek, hogy bejuthassanak a mesterségek terére. A kis házak által bezárt téren cégért kellett választaniuk az egyes mesterek – a sok között például a könyvkötő, takács, mézesbábos, asztalos, pék – műhelyeinek ajtai fölé. Egy hétéves forma kisfiú nagy magabiztossággal akasztotta a könyvet ábrázoló cégért a takács ajtajához. A figyelmeztetésre, hogy rosszul választott, nem jött zavarba, és egyből rávágta: „Ő is biztos szokott olvasni!” Népszerűnek bizonyult a ládafia körhinta is, ez az elmés szerkezet, amely a csodaszarvast formázva, kézi erővel mozgatva pörgette a kicsiket.A Gesztenyenaphoz kapcsolódott a Solti György Zeneiskola Évfordulók nyomában című koncertje. A zene világnapja alkalmából rendezett hangversenyen Giuseppe Verdi, Richard Wagner és Edvard Grieg szerzeményei csendültek fel, az idei jubileumokra, Verdi és Wagner születésének kétszázadik, Grieg születésének százhetvenedik évfordulójára emlékezve.
A koncertet a zeneiskola növendékeinek és tanáraiknak a fellépése nyitotta, majd a Hegyvidéki Solti György Zenekar játszott Bolyky Zoltán vezényletével. Nagy sikert arattak a szólisták is: Grieg a-moll zongoraversenyét a zeneiskola tanára, Szelényiné Kereszty Krisztina adta elő, majd Verdi Nabuccójából, Aidájából és Traviatájából, valamint Wagner Tannhauser és A bolygó hollandi című operájából énekelt el egy-egy áriát Avvakumovits Györgyi és Bretz Gábor. A közel két és fél órás zenei csemegét a közönség vastapssal köszönte meg.
Antal Ildikó