Borban – nem csak az igazság…
Zamatok, illatok, könnyek, örömek, versek és zene – mind-mind szerepet kaptak a Hitel és a Magyar Konyha közös estjén a MOM Kulturális Központban. Vinkó József újságíró, az egyik legismertebb hazai gasztronómiai szakértő házigazdaként a szebbnél szebb borokról faggatta vendégeit. Az elhangzott irodalmi művek és briliáns zenei improvizációk is megmutatták: méltán tartják a magyart boros nemzetnek.
Azt állítani, hogy a Hitel és a Magyar Konyha közös "boros" estjére zsúfolásig megtelt a MOM kupolaterme, kevés, hiszen még az előtérben is sűrűn sorakoztak a székek, amelyeken a teremből kiszorult közönség ízlelgette a páratlan kulturális és kulináris ínyencségeket. Vinkó József újságíró, dramaturg, műfordító, Szörényi László irodalmárprofesszor és Ambrus Lajos író, Heimann Zoltán szekszárdi és Légli Ottó balatonboglári borászok, valamint Szakcsi Lakatos Béla dzsesszzongorista és Kathy Horváth Lajos hegedűvirtuóz igazi élményt nyújtva mutatták be, hogy a bor valóban minden érzékünkre hat.
„Az ember az egyetlen állatfaj, amelyik akkor is iszik, ha nem szomjas.” Vinkó József ezzel a Plinius-mondattal szabta meg a beszélgetés irányát, az este hangulatát. Heimann Zoltán Hamvas Béláról beszélt, akiről eddig is tudtuk, hogy elkülönítette a pálinka-, a bor- és a sörivó népeket. „Igen ám – mondta a borász –, de nem mindegy, mikor és milyen környezetben tette ezt a megállapítást. A háború végén, egy diófa árnyékában kis nyugalmat lelve jutott az előbbi felismerésre. S ha az akkori környezetére gondolunk, nem is nehéz kitalálni, hogy kik itták a pálinkát – azaz a vodkát –, kik a sört és a bort…”
Vörösmarty Mihály esetét a rossz és a jó borral Ambrus Lajos mesélte el. A költő egy este színházba ment a barátaival, s mivel unták a német nyelvű előadást, otthagyva a darabot inkább betértek valahová borozni. Ám nagyon rossz bort kaptak, s nemcsak ott, de még a két következő kocsmában is. Erre fel írta Vörösmarty A rossz bor című versét.
„Akkoriban még olvasták a borászok a kortárs költőket, és annyira elszégyellték magukat, hogy hordó- és palackszámra küldték Vörösmartynak a jobbnál jobb borokat. Ő persze hálából megírta A jó bort is…” – fejezte be a történetet Ambrus Lajos.
Az egyre élénkülő beszélgetésből kiderült, hogy Balatonbogláron az olaszrizling mellé – talán még fölébe is – ismét szeretnék visszahozni a furmintot, amely a híres filoxérajárvány előtt a környék „zászlósbora” volt. Heimann Zoltán szerint minden borvidéknek ki kell választania, melyik legyen az a két-három fajta, ami az igazi erőssége lehet. Szekszárdon a kékfrankos, a kadarka és a bikavér jelenti a kitörési pontokat.
Vinkó József igen meglepő kérdést tett fel: ki lehet-e fejezni zenében a bor aromáját, illatát, erejét? Hogy mennyire lehet, tudják már, akik meghallgatták Kati Horváth Lajos és Szakcsi Lakatos Béla improvizációit a „vakon” ízlelgetett borokra. Szólóztak, majd feledhetetlen duettet adtak elő, zenéjükkel téve felismerhetővé, milyen nemes nedűket kortyoltak.
Aki hallotta játékukat, bizonyára éppúgy megkívánt egy pohárkával, mint e sorok írója. Készültek is erre a házigazdák, mert kóstolóval köszöntek el vendégeiktől.
(li)