Húsvétvárás sváb módra
Emlékezetes húsvétváró programot szervezett a nemrégiben alakult Svábhegyi Hagyományőrző Egyesület a Lívia-villában. A kézműves-foglalkozásokon a gyerekek kipróbálhatták a különféle tojásfestési és díszítési technikákat, a mézeskalács-díszítést, drótból és gyapjúból állatfigurákat készíthettek, míg a kertben felállított „nyári konyhában” a sváb rétes gyúrásának, nyújtásának technikáját sajátíthatták el. A látogatókat a szervezők nemcsak a helyszínen sütött rétessel, hanem házi pogácsával, kaláccsal, valamint otthon készített lekvárokkal és szörpökkel kínálták, továbbá a felnőttek a Budakeszin élő sváb borász, Menczinger Tibor borait is megkóstolhatták.
A hagyományos sváb viseleteket Nádas Anna közreműködésével mutatták be a közönségnek – a Budakesziről érkező múzeumpedagógus a színes krepp-papíról való tavaszi virághajtogatást is megtanította az érdeklődőknek –, majd a svábok böjti és húsvéti szokásairól a solymári Milbich Marika néni mesélt. Felidézte, hogy húsvét előtt kitakarították a szobákat, kimeszelték a falakat, virágvasárnap pedig megszentelt barkát tűztek a házakra, ólakra, a földbe, valamint a temetőbe. Húsvétkor náluk nem volt locsolkodás, viszont a legények csendben kilovagoltak a határba, hogy lovaik beleharaphassanak a harmatos fűbe – úgy hitték ugyanis, hogy a húsvéti harmatnak áldásos ereje van.
A húsvétváró rendezvényen felléptek a Jókai iskola német nemzetiségi oktatásban részt vevő növendékei, akik a tanítójuk, Keresztúri Éva koreografálta sváb táncokat adtak elő a villa kertjében. Salamin András izgalmas helytörténeti előadásában a Svábhegy „kincseit” mutatta be, vetítéssel egybekötve. A napot a solymári Kompanei amatőr színtársulat zárta a Jókai Klub színpadán: a „Der Fleickl”, azaz A folt című zenés komédiát mutatta be a darab írója, Hartmann Hilda rendezésében, a Zwickl Sramli és a Solymári Asszonykórus kíséretében – természetesen helyi sváb dialektusban.
„Szeretnénk tovább örökíteni mindazokat a hagyományokat, amelyekben mi felnőttünk” – így foglalta össze a húsvét előtti program, egyúttal a Svábhegyi Hagyományőrző Egyesület megalakításának fő célját Kövesdiné Martin Nóra. Hangsúlyozta: a múlt értékei nélkül nem lehet a jövőt építeni, ugyanakkor közösséget kell alkotniuk, hogy a hagyományokat meg tudják őrizni, valamint képesek legyenek újabb értékeket teremteni. „Másról is szeretnénk álmodni, mint amit ma a világ diktál” – jelentette ki az egyesület alapító tagja.
k.