Vissza a természetbe!

Délszaki származású dísznövényeink nem viselik el a zord közép-európai teleket, ezért ősszel védett helyre kell menekíteni őket. A téli hideg mellett kárt tehet bennük a fagy okozta kiszáradás is, ami különösen a kisebb edényekbe, cserepekbe ültetett töveket érinti, amelyek jóval nagyobb felületen érintkeznek környezetükkel, mint kertbe ültetett társaik.
A téli kényszerpihenő egyrészről tehát az életüket menti meg, másfelől azonban nem tartozik a növények számára ideális időszakok közé. Sokuk tavaszra legyengül, kártevők jelennek meg rajta, vagy értéktelen hajtások nevelésére fordítja korlátos erőforrásait. Ilyen állapotban kerülnek vissza a szabadba, ami a megkönnyebbülés mellett újabb veszélyeket rejt.
Növényeink – a nappalok hosszabbodásából és a fény intenzitásának növekedéséből – jóval korábban érzékelik a tavasz közeledtét, mint ahogyan kitehetnénk őket. Kora tavasszal ugyanis a nappalok már kellemesen melegek lehetnek, de még rendszeresek az éjszakai fagyok. Évenként változó, de általában körülbelül április elejére-közepére tehető az az időszak, amikorra elmúlik a fagyveszély, és a melegkedvelő növények biztonságosan nevelhetők a szabadban.
A védett szobából kikerülő növények számára a legnagyobb veszélyt éppen az egyébként éltető napsugarak jelentik. Az ablak mögött kifejlődő friss hajtások könnyen megperzselődnek, még ha nem is kifejezetten erős a napsütés.
A kisebb cserepekkel megtehetjük, hogy először csak rövidebb, aztán egyre több időre helyezzük ki a szabadba, úgy, hogy mind hosszabban érhesse azokat a közvetlen napsugárzás. A nagyobb növényeket körülményes lenne napjában költöztetni, ezért őket inkább árnyékoljuk napernyővel, vagy keressünk félárnyékos helyet a számukra, ahonnan fokozatosan – naponta csak egy-egy lépést megtéve – kihúzhatjuk a teljes napsütésre.
A védett környezetben eltöltött hónapokban csak a növények alszanak, a kártevők olyankor is aktívak. Előfordul, hogy tavaszra csúnyán elszaporodnak. A szabadba vitt növények alapos lemosása – mesterségesen, locsolócsővel vagy a tavaszi záporok erejével – sokat segíthet. A makacsabb kártevők ellen vegyszeres védekezés is szükséges lehet.
Mivel a növények a közvetlen környezetünkben maradnak, nem szerencsés permetezést végezni, helyette a felszívódó szerek használata javasolt. A legkényelmesebb, ha vékony rudacskákat vásárolunk, amelyekből a cserepek, edények méretének megfelelő mennyiséget kell a földbe szúrni. A locsolások alkalmával a hatóanyag lassan kioldódik, és a növény gyökerein keresztül felszívódik. A szer a növény életét nem befolyásolja, de a nedveit szívogató tetűfélék elpusztulnak.
Az egészséges növények esetében ekkor érkezik el a rovarirtó-komponens nélküli tápanyagpótlás ideje. Ezt leginkább táprudakkal, vagy az öntözővízhez kevert tápoldattal tudjuk megtenni. A tápoldatozást a szezon legelején csökkentett adagolással érdemes kezdeni – az egyes készítmények használati utasításában erre vonatkozó tanácsot is találunk.
A szabadba telepített növények a légmozgás és az élénkülő fotoszintézis miatt sokkal többet párologtatnak, mint télen, ezért különös gondot kell fordítani locsolásukra. Eleinte akár naponta érdemes öntözni őket, ügyelve arra, hogy lehetőség szerint éjszakára ne maradjon sok víz a cserepek, ládák alatt. Egy váratlan lehűlés ugyanis sokkal jobban károsítja a vízben álló növényeket.
Szerencsére az évnek ebben az időszakában senkit nem kell emlékeztetni a növények ápolására, hiszen alig várjuk, hogy a szabadban legyünk kicsit. Még akkor is, ha a napi munka után csak rövid időnk jut a teraszon fejlődő növények számbavételére.

(Barta)