A művészet fegyelmezett munkása - Barcsay Jenő és tanítványai műveiből nyílt kiállítás a Hegyvidék Galériában

Deim Pál, Balogh László és Konok Tamás művei mellett majdnem két tucat Barcsay Jenő-szövetnyomatot vonultat fel a Hegyvidék Galéria legújabb kiállítása. A Barcsay mester és tanítványai című vándortárlatot eddig tizenöt városban lehetett látni, határon innen és túl.
„Különleges megtiszteltetés számunkra, hogy 2014-ben ez az egyetlen fővárosi állomása a kiállításnak” – mondta a megnyitón Balázs Attila, a Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény és Galéria vezetője, aki külön köszöntötte a megjelentek közt Fónagy Jánost, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkárát, Fekete Györgyöt, a Magyar Művészeti Akadémia elnökét és Fonti Krisztina hegyvidéki alpolgármestert. A kiállító művészek közül Konok Tamás párizsi tartózkodása miatt nem lehetett jelen, tiszteletét tette viszont Deim Pál és Balogh László, akik nemcsak követői, de barátai is voltak mesterüknek, Barcsay Jenőnek.
Feledy Balázs művészeti szakíró megnyitóbeszédében úgy fogalmazott: bár sok százan büszkélkednek azzal, hogy Barcsay tanította őket, a kiváló pedagógusnak sosem volt saját osztálya, és csak néhányaknak vált igazi mesterévé. Kevesen tudják, hogy világhírűvé lett és számos nyelvre lefordított Művészeti anatómiája mellett Barcsaynak két másik jelentős kötete is megjelent: az Ember és drapéria 1958-ban, valamint a Forma és tér 1966-ban. Feledy Balázs a Barcsay Jenő Képzőművészeti Alapítvány kuratóriumi tagjaként elmondta, az örökösökkel, Kónya Mártával és Kónya Ferenccel az élen a szervezet egyebek mellett azon dolgozik, hogy ezek a könyvek ismét napvilágot láthassanak. Az általuk által alapított Barcsay-díjat és a Barcsay-jutalmat immár huszonöt éve minden esztendőben átadják, és sokat tesznek azért is, hogy a mester írott és festett művei a határon túlra is eljussanak.
Deim Pál, Balogh Lászó és Konok Tamás ahhoz a geometrikus, konstruktvisztikus vonalhoz tartoztak, amelyet mesterük képviselt festészetében – magyarázta Feledy Balázs. Barcsay tulajdonképpen rajzos művész. Robosztus, tömör figurái azt sugallják, hogy a forma sokkal fontosabb volt számára, mint a szín.
Ezt támasztja alá az a történet is, amit Balogh László osztott meg velünk. „Amikor két nappal a halála előtt meglátogattam, délután három óra lehetett. Becsorgott a nap a szobába, ahol feküdt, és amikor beléptem, Barcsay a falon kirajzolódó árnyakra mutatott: »Nézd, milyen szép absztrakt folt!« Még a halálos ágyán is festő volt” – mondta Balogh László, aki harminc év korkülönbséggel ugyanazon a napon jött a világra, mint mestere: a közelmúltban töltötte be nyolcvanötödik életévét. A festőművész hozzátette: Barcsay Jenő hallatlanul fegyelmezett munkása volt a művészetnek, szelleme a legutolsó pillanatig dolgozott.

Juhász Zsófia

A tárlat február 21-ig minden kedden, csütörtökön és pénteken 10 és 18 óra között tekinthető meg a Hegyvidék Galériában (XII., Városmajor utca 16.).

Nagybarcsai Barcsay Jenő erdélyi fejedelmi család késői leszármazottjaként, nagy szegénységben látta meg a napvilágot Katonán 1900. január 14-én. Apja katonát akart belőle faragni, de ő inkább zenésznek készült. Festőtehetségét Gulyás Károly tanár fedezte fel, 1919-ben jött Pestre, hogy a Képzőművészeti Főiskolán tanuljon. Tanulóéveit nagy nélkülözésben töltötte, több társával együtt az iskola egyik helyiségében húzta meg magát. Első mestere Vaszary János volt, akitől Rudnay Gyulához kéredzkedett át, ezért Vaszary éveken át nem fogadta a köszönését. Nem sokkal azután, hogy a mezőségi származású festőművész Szentendrén új otthonra talált, Szőnyi István felkérte, legyen tanára a Képzőművészeti Főiskolának, ahol az anatómia és a szemléleti látszattan professzora lett. 1953-ban írta meg a Művészeti anatómia című könyvet, amelyet azóta sem haladott meg a kor, és amely számos nyelvre lefordítva a világ legkülönbözőbb pontjain ért meg új és új kiadásokat. Amikor a köteten dolgozott, állandó vendége volt a korboncnoki intézetnek. A Művészeti anatómia „Az év legszebb könyve” lett, alkotója megkapta érte a Kossuth-díjat, amelyet élete végén még egyszer odaítéltek neki. Az 1960-as évektől számos nagyméretű mozaikot készített. Időskorában gerinc- és ízületi betegsége miatt nehezen dolgozott, de nem tette le az ecsetet. Nyolcvannyolc évesen, 1988 nagypéntekjén érte a halál.