"A pszichológia örök szerelem és jó házasság egyben"

Másfél évvel ezelőtt egyetlen pszichológusként vehette át a Bárczy István-díjat, nemrégiben pedig a Budapestért-díjjal ismerték el munkáját. Ezek a kitüntetések alkalmat adnak a számvetésre?

– Természetesen nagy megtiszteltetésnek tartom a díjazásokat egyrészt a munkám, másrészt a szakma elismerése szempontjából. Valóban, ez jó alkalom is a számvetésre: megfelelően teszem-e a dolgom, azt teszem-e, amire hivatott vagyok. Fontos a pszichológia egésze miatt is, hiszen ehhez a szakmához „mindenki ért”, de csak kevesen ismerik el, kezelik a helyén. Ilyenkor rivaldafénybe kerül, jóleső érzéssel bólogatnak, hogy tényleg, ez is valami…

Egy korábbi interjúban azt mondta, a pszichológia az örök szerelme.

– Pontosítanék: örök szerelem és jó házasság is egyben. Csak ismétlem magam, szerencsés vagyok, rátaláltam arra, amiben jól érzem magam, és mások hasznára lehetek. Édesapám vezetett erre az útra, míg édesanyám érzelmileg és egzisztenciálisan támogatott.

Harmincnégy éve dolgozik a kerületben és foglalkozik gyerekekkel, azt megelőzően viszont egészen más területen tevékenykedett.

– Noha a szocializmusban teljes foglalkoztatottság volt, mégis nehezen lehetett állást találni. Édesapám börtönpszichológusként dolgozott, az ő segítségével sikerült elhelyezkednem a Kozma utcai fegyház megfigyelőrészlegén. Nem ez volt az álmom, de jó iskolának bizonyult. Megtanultam profi módon használni a diagnosztikus eszközöket, hiszen az egyes elkövetőknél a beszámíthatóságról kellett nyilatkozni. Közben folyamatosan ott motoszkált a fejemben, hogy gyerekekkel akarok foglalkozni – ezt a régi vágyamat sohasem adtam fel.

Hogyan került a Hegyvidékre?

– Véletlenül! Rendszeresen kopogtattam a megfelelő ajtókon, hogy állást találjak az oktatási rendszerben, ami két és fél év után sikerült. Nem volt elképzelésem arról, hogy egyik kerület jobb-e a másiknál. Tősgyökeres angyalföldiként jól éreztem magam ott, nem vágytam Budára. Persze, a harmincnégy év alatt sokféle kötődés alakult ki a tizenkettedik kerületben élő családokkal, a kollégákkal. Két-három nemzedék életében vehetek részt, ez a bizalom igazi kitüntetés a számomra.

Nemrégiben jelentős változások történtek, a nevelési tanácsadó átalakult. Milyen feladatokat jelent az ön számára az új intézmény irányítása?

– Pedagógiai szakszolgálat lett a hivatalos megnevezés, ennek egy részfeladata a nevelési tanácsadás. Az átszervezés, bővülés nagyon nagy munka, az interjú kereteit szétfeszítené a sok bonyodalom felsorolása. Újfajta vezetési stratégiát kell tanulnom, bevezetnem ahhoz, hogy tartani tudjuk a korábban elvárt szakmai szintet. A nehézségek ellenére is szép feladat egy komplex, több társszakmát egyesítő szervezet létrehozása.

A nevelési tanácsadó sokak számára valami távoli, megfoghatatlan „hivatal” volt, nem lehetett pontosan tudni, milyen segítséget nyújt a családoknak, főképpen a gyerekeknek. Röviden összefoglalva mi az önök dolga?

– A most már pedagógiai szakszolgálattá bővült, kilenc alapfeladatot ellátó szolgálat egyfelől az egészséges gyerekeknek segít tanulási, beilleszkedési, magatartási problémák esetén, amelyek a normál fejlődés velejáróiként vagy kisebb-nagyobb zökkenőiként jelentkeznek. Pszichológiai és pedagógiai, más esetben logopédiai, gyógytestnevelői segítséggel átlendítjük a fejlődésben megakadtakat. Kisebb részben gyógyítjuk, kezeljük a nehezebb problémákkal küzdő, valamilyen fogyatékossággal élő gyerekeket, például a korai fejlesztés területén komplex szakmai csapatmunkával.

Meg tudta valósítani azt, amit szeretett volna?

– Szerénység nélkül mondhatom, hogy megvalósítottam az eredeti álmom: ütőképes csapatot, hatékony szervezetet kovácsoltam össze, kiemelkedő szakmai színvonalon végezzük a munkánkat. Elismertté, elfogadottá tettem a pszichológiai segítséget a társintézmények és a lakosság körében. Nem „ciki” segítséget kérni tőlünk bármilyen életkorban, bármilyen életvezetési problémában, kisebb-nagyobb hullámvölgy esetén. Aki megfordul nálunk, biztos lehet abban, hogy diszkréten, szakmailag korrekten kezeljük a gondjait. Budapesten is kiemelkedő hírnévnek örvendünk, hozzájárultunk a nevelési tanácsadó hungarikummá válásához.

A pszichológia többféle elmélet, nézőpont alapján foglalkozik az emberrel. Önhöz melyik irányzat áll a legközelebb?

– A hetvenes években a pszichológia egyetemi szintű tudomány volt, mégis a megtűrtség határán állt, így nagyon sok külföldi előadót, tudóst hívtak meg, hogy népszerűsítse és elfogadottabbá tegye. Kiváló hazai és külföldi mesterektől tanulhattam! Saját recept alapján állítottam össze a terápiás hozzáállásomat: főként a komplex rendszerszemlélet és a rogersi humanisztikus elmélet mentén, nem feledve a freudi, klasszikus alapokat sem. Gyerekekkel és családokkal foglalkozva ezek a hatékonyság sarokpontjai.

A rangos szakmai és társadalmi elismerések birtokában kitűzött valamilyen újabb elérendő célt?

– Mindenekelőtt munkára sarkallnak a családoktól kapott pozitív visszajelzések. További muníciót jelentenek a sikeresen megoldott problémák, a hatékony segítségnyújtás, a kreativitást igénylő értő figyelem és a folyamatos megújulás, hiszen ezek nélkül e hivatás nem létezhet. Tulajdonképpen ez folyamatos megújulást is jelent, az elismerések ezek kiegészítői, amelyek még nagyobb lendületet adnak. Kényelmes lett volna learatni a létrehozott munka gyümölcsét, megpihenni, de ez nem adatott meg. Az intézmény átszervezésének lebonyolítása, az új csapat létrehozása igazi kihívás – ez most a legfontosabb. Később, ha időm engedi, könyvet szeretnék írni, összefoglalni, amit megtanultam, és átadni azt a mesterségbeli tudást, ami ebből átadható.

Knp.