„Az alapos kivizsgálás a legfontosabb”

Az ötvenes évek közepén felvételizett az orvosi egyetemre. Magától értetődő volt a pályaválasztása?

– Azt hiszem, igen. Édesapám és a bátyám is orvos, ez bizonyosan hozzájárult ahhoz, hogy ezt a pályát választottam. Az elhatározás azonban önmagában nem lett volna elegendő, az 1956-ban alkalmazott pontrendszerben ugyanis az értelmiségi származás kifejezetten hátrányt jelentett. Szerencsére a Petőfi Gimnáziumban erős alapokat kaptam, így végül sikerült a felvételi, ami egyben azt is jelentette, hogy nem hagytam el az országot. Előzőleg komolyan elgondolkodtam ezen, az orvosi hivatás lehetősége azonban itthon tartott, amit később egyáltalán nem bántam meg.

Milyen emlékei vannak az egyetemi évekről?

– Mindig jó szívvel emlékszem erre az időszakra, kiváló tanárokat ismerhettem meg a budapesti Semmelweis Egyetemen. Köztük volt Egedi Sándor, az ő hatására mentem a Vas utcai kórház belgyógyászatára, és tettem le a belgyógyász szakvizsgát, amit később a Központi Honvéd Kórház Klinikai Laboratóriuma Diagnosztikai Osztályának munkatársaként klinikai laboratóriumi szakvizsgával is kiegészítettem.

Mikor került a Szent János Kórházba?

– 1969-ben. Először az influenzaosztályon dolgoztam. Akkoriban a járvány miatt egyfajta elkülönítőket hoztak létre, méghozzá sikerrel, hiszen miközben az influenza miatt kilenc haláleset történt a kórházban, nálunk senki sem halt meg. Kiderült, hogy a súlyos eseteket nehezen ismerték fel a körzeti orvosok, így a betegeket nem tudták megfelelően elhelyezni. Erről írtam egy tanulmányt, ami hozzájárult az influenzások beutalási rendszerének megváltoztatásához.

Hogyan lett kardiológus?

– Amerikai példa alapján, az országban az elsők között a János kórházban, megszerveztük a koszorúérbetegek intenzív ellátását. Bár kezdetben nem voltak meg a szükséges eszközeink, mégis szép eredményeket értünk el, az osztály fejlesztésével pedig még jobb lett az ellátás színvonala. Később sikerült a Fővárosi Gázművek közreműködésével Amerikából beszerezni egy intenzív betegek őrzésére szolgáló rendszert, ennek köszönhetően, valamint a tengerentúli tapasztalatok felhasználásával az addigi negyvenszázalékos halálozási arányt tizenhét százalékra csökkentettük, ami kiugróan jónak számított. Ebben komoly szerepe volt főnökömnek, a III. Belgyógyászati Kardiológiai Osztályt vezető dr. Szám István főorvosnak. 1990-ig dolgoztam ott, időközben megszereztem a kardiológiai szakvizsgát, végül adjunktusként jöttem el a Fodor utcai háziorvosi rendelőbe.

Mi volt az oka a váltásnak?

– Az ötvenes években jártam egyetemre, akkoriban az számított jó belgyógyásznak, aki megfelelően tudott beteget vizsgálni. Ennek a műszeres része tulajdonképpen kimerült a vérnyomásmérésben, hiszen más eszközünk nem nagyon volt. A szívműtétekről jobb híján a szív meghallgatása alapján döntöttünk. Később robbanásszerűen megnőtt a diagnosztikai gépek száma, a hagyományos vizsgálati módszerek pedig érthetően a háttérbe szorultak. Ekkor döntöttem úgy, hogy a megszerzett több évtizedes tapasztalatomat háziorvosként kamatoztatom tovább, hiszen a rendelőben nem állnak rendelkezésre a kórházi műszerek. Ezért pályáztam meg 1989-ben egy megüresedő háziorvosi praxist a Fodor utcai rendelőben, ahol egészen a tavalyi nyugdíjba vonulásomig főállásban dolgoztam. Jelenleg a munkámat továbbvivő lányomat, dr. Büky Verát helyettesítem.

Mit tehet a háziorvos a keringési betegségek megelőzése érdekében?

– A legfontosabb, hogy időben felismerjük azokat a betegeket, akiknél nagyobb az infarktus kockázata, és megtanítsuk nekik, mit tegyenek vészhelyzetben. Lényeges a megelőzés, a dohányzás elhagyása, az elhízás elkerülése, a fizikai aktivitás megtartása. A háziorvos kötelessége, hogy ezekre a lehetőségekre felhívja a figyelmet, valamint javasolja a pácienseknek, hogy hatvan év felett legalább évente egyszer végeztessék el a szükséges laboratóriumi vizsgálatokat.

Tapasztalatai szerint a betegei partnerek a prevencióban?

– Az életkornak megfelelő szűrőprogramokban gondolkodom, a nőket mammográfiára, a hatvan év feletti férfiakat prosztataszűrésre, a dohányosokat légzésvizsgálatra küldöm. Arra törekszem, hogy mindenki a saját problémájából kiinduló, személyre szabott vizsgálatsorozaton essen át. Szerencsére ebben együttműködőek az emberek, úgy látom, egyre nagyobb hangsúlyt helyeznek az egészségük megóvására. Ha pedig a megelőzésről beszélünk, meg kell említenem – és nem a kötelező udvariasság miatt – az önkormányzat szerepét, az ingyenes szűrések és előadások nagymértékben hozzájárulnak az egészségtudatosság elterjesztéséhez.

Harmincöt éve dolgozik a kerületben. Meglepte, hogy az idén ön vehette át a Hegyvidék legrangosabb egészségügyi díját?

– Nem vártam el, és nem is gondoltam arra, hogy valaha kitüntetést kapok, vagy bármilyen díjjal elismerik a munkámat. Tettem a dolgomat a legjobb tudásom szerint, mindig úgy tartottam, hogy a legfontosabb az alapos kivizsgálás, még akkor is, ha a kötelező adminisztráció miatt erre nincs elég időnk. Úgy gondolom, az elismerés ennek a hozzáállásnak is szól.

Knp.