A második világháború hegyvidéki helyszínei

Hetven évvel ezelőtt, 1944 karácsonyára bezárult az ostromgyűrű, és a szovjet csapatok megkezdték Budapest bevételét. A városban rekedt magyar és német alakulatok már az első napokban elveszítették ellátmányuk nagyobb részét, mivel azt külvárosi raktárakban tárolták, így hamar a szovjetek kezére jutott. Ennek ellenére százkét napig kitartottak a védők abban az ostromban, amelyet nemzetközileg elismert történészek Sztálingrád után a legnagyobb városi ütközetként tartanak számon. A XII. kerületben is több helyen napokig „hullámzott” a frontvonal, míg a szovjetek lassan előre tudtak nyomulni a budai vár irányába.
A németek 1944. március 19-én szállták meg Magyarországot. A katonai és félkatonai szervezetek előszeretettel szállásolták be magukat XII. kerületi épületekbe: a Majestic Panzióba (Karthauzi utca 4/a), a „kis Majesticbe” (Evetke utca 1.), a Hotel Mirabelbe (Karthauzi utca 6.), a Lomnic Panzióba (Evetke utca 2.), a Melinda Panzióba (Melinda út 30–32.). A kirendelt munkaszolgálatosokkal légoltalmi árkokat és bunkereket ásattak, amelyeket a háború után betemettek.
A szovjet csapatok december 24-én jelentek meg a Normafánál, betörtek a Sváb-hegy területére, december 26-ra el is foglalták azt. A lakosság rengeteget szenvedett az élelemhiány, a közművek leállása és a Vörös Hadsereg kegyetlensége miatt.
A szovjetek lassan, de folyamatosan nyomultak előre, még február elején is folytak harcok a Sváb-hegyen. Újabb csapatmozgásokra a február 11-i, várból való kitöréskor került sor. A magyar és német katonák egy része a Sváb-hegy irányába menekült a Tündér, az Istenhegyi és a Diana úton keresztül. A magukat megadókat és a pincékben elrejtőzőket a szovjetek meggyilkolták. Sok magyar civil is áldozatul esett a harcoknak, egy részük a kitörőket segítette a menekülésben.
Ugyancsak véres ütközet helyszíne volt a Farkasréti temető. A sírok kitűnő fedezékként szolgáltak a védőknek és az ostromlóknak egyaránt, így minden négyzetméterért meg kellett küzdeniük a katonáknak. Néhány helyen a mai napig láthatók a temető síremlékeit elcsúfító golyónyomok. A német hadsereg 18. SS lovasezredének nyolcvan katonája a kriptákban rendezkedett be, matracokkal, paplanokkal kibélelve azokat. Magyar részről a védelemhez tartozott egy hazai csendőrszakasz és a Vannay-zászlóalj egy része.
A támadás egy fél szovjet lövészhadosztály és átállt magyar katonák részéről indult. Kiemelt szerep jutott e területnek, hiszen a szovjetek csak ezen keresztül indulhattak a Sas-hegy bevételére. Ha pedig a Sas-hegy elesik, lehetetlenné válik a Gellért-hegytől és a Várhegytől délre fekvő területek védelme. Az erőviszonyok többszöri átrendeződése után végül 1945. február 7-re vették be a szovjetek a temetőt.
Mindeközben más egységeik javában ostromolták a Sas-hegyet, 1944 decemberében aknavetőkkel kezdték lőni a Notre Dame de Sion zárda épületét (ma: Arany János Általános Iskola és Gimnázium, Meredek utca 1.), ahol Karl Pfeffer-Wildenbruchnak, a német csapatok főparancsnokának volt a főhadiszállása. Az ottaniak a Várhegyre menekültek, a Sándor-palotába.
Január elején kétsoros védelmet alakítottak ki a Sas-hegyen. Magyar részről ezt a műveletet Berend Károly százados irányította, akinek parancsokságát a már említett zárdában és egy bombabiztos óvóhelyen, a hegy gyomrában rendezték be. A zárda üvegteteje egy rázuhanó repülőgép miatt beszakadt. A bunker ma a Magyar Szeizmológiai Intézet része, amely a Meredek utca 18-as szám alatt található.
A bunkernak több bejárata is volt, építésének története még tisztázatlan. Valószínűleg az 1938-as, légoltalmi építkezéseket elrendelő honvédelmi törvénynek köszönhető a létrejötte, korábban bánya lehetett a helyén. Városi legenda szerint a Kis-Gellért-hegy „Sziklának” nevezett légvédelmi elhárító parancsnokságát föld alatti járatok kötötték össze a Sas-hegyi bunkerral.
A német védők a hegytől délre, a Károly (ma: Petőfi) laktanyában állomásoztak. 1945 februárjában elesett a Farkasréti temető, majd a BAH-csomópont területe, ami magával hozta a Sas-hegy bekerítését. A támadók feljutottak a hegy tetejére, a védelem összeomlott. A hegyet óvó Berend-csoport – a lőszer elfogyását követően – a vár felé tört ki, de csak egy századnyi ember jutott el oda.Bár nem volt jelentős harci cselekmények helyszíne, mégis érdemes megemlékezni az Ördög-orom sziklába vájt bunkerről, amelyet az Edvi Illés útról lehet megközelíteni. A terület évtizedekig a magyar állam tulajdonában állt, 1996-ban pedig az önkormányzathoz került. A kilencvenes években a bunker tárva-nyitva volt, szemétlerakónak, a hajléktalanok pedig szállásnak használták. Egy magánember kibérelte, kitakarította, majd – miután kiderült, hogy tárolásra alkalmatlan – lezárta.
Az építmény kacskaringós elrendezésű, hogy a belövések, vagy bedobott kézigránátok ne okozzanak sérülést minden bent lévőnek. Az egyik nagyobb helyiségből lépcsőfokokkal ellátott szellőzőkürtő vezet a hegyoldalba, ez szolgálhatott vészkijáratul. Csatorna híján tőzeggel működő vécét építettek.
A kerület „másik oldalán”, a Városmajorban is jelentős harcok folytak, a térség „felelőse” a már említett Vannay-zászlóalj volt, amely három lépcsőben építette ki a védelmet. Négy német géppuskát helyeztek el a fogaskerekű vasút töltésére, amit futóárkokkal, aknazárral és drótakadállyal egészítettek ki. A töltés alatti aluljárót egy teherautóval zárták el, a géppuskafészkeket kövekkel, redőnyökkel fedték be.
A védők számítása az volt, hogy a szovjetek az épületekben keresnek majd menedéket a géppuskatűz elől, ezért a fogaskerekű remízén kívül mindent aláaknáztak. A páncélosok támadására a városmajori iskolában páncélrémmel (kézi páncéltörő rakétavető), az Érmelléki utca–Trombitás út sarkán pedig légvédelmi löveggel készültek. A Nemzeti Színház kellékesei – akik ekkor a Vannay-zászlóalj állományához tartoztak – a lakásokból összegyűjtött függönyökkel, takarókkal fedték el a löveget.
A második védelmi részt a Temes utca vonalában fekvő három légvédelmi bunker (ezeket a háború után földdel tömték be), a harmadikat pedig a Szamos utcai vonal jelentette. A Csaba utcában kapott helyet a Vannay-zászlóalj parancsnoksága, a katonák a városmajori templomban pihenhettek. Két gépágyú, hat aknavető és két páncéltörő ágyú állt rendelkezésükre nehézfegyverként. A heves harcok nyomait a háború után eltüntették, csak a Körszálló melletti épületnek (Szilágyi Erzsébet fasor 45.) hiányzik a sarka, valamint a János kórház első épületének a teteje. Tízezer ember és ötszáz ló sírjául szolgált a Városmajor az 1946-os exhumálásig.Érdekes egybeesés, hogy 1941 óta a Városmajorban áll Kisfaludi Strobl Zsigmond Tábori vadászok című szobra, amelynek jobb oldali alakjához Prónay Pál állt modellt. Ő az, akinek az 1919-es ellenforradalom idején tisztogatásokat végrehajtó különítményéhez tartozott a Vannay-zászlóalj.
A Városmajor volt a helyszíne a várból való kitörésnek is 1945. február 11-én. Az akkor történt véres eseményeknek nagy irodalma van, itt most terjedelmi okokból mellőzzük a részleteket.
Végezetül szót kell ejtenünk a Kis-Sváb-hegyen kialakított légvédelmi állásokról (az egyik talapzata ma is látható). Itt még két megfigyelő bunkert is építettek, közülük az egyiket a háború után lebontották, a másik ma is áll. Városi legenda, hogy amikor a front ideért, a szovjet csapatok a hegy alatti alagúton átkelve kerültek a német–magyar védelem hátába, így tudták azt megsemmisíteni. Ám ha valóban léteztek az alagutak, valószínűtlen, hogy a védők ne fedezték volna fel azokat.

Balázs Attila

Kérjük mindazokat a kerületi lakosokat, akik átélték az ostromot itt, a Hegyvidéken, és megosztanák élményeiket, hogy azok megmaradjanak az utókornak, keressék fel a Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjteményt személyesen, vagy hívják a 457-0501-es telefonszámon!