Megunhatatlan árvácskák
A kerti árvácska, vagy ahogyan a tudományos név alapján sokan ismerik, a viola az egyik leggyakrabban ültetett dísznövényünk. A kerület parkjaiba általában ősszel kerülnek ki a már virágzó tövek, hogy aztán a kemény hidegekig díszítsenek, majd fenyőágtakarás alatt várják a tavaszt.
Gyakran már virítanak az első virágok, amikor az utolsó, kései hó elolvad. Aztán a virágzás kitart egészen a nyári melegekig. A növény számára ez a legnehezebb időszak. Nem is annyira a hőség viseli meg, hanem az ehhez társuló szárazság. Ám ha a virágzó tövek el is száradnak, a magok már ott pihennek a földben, és őszre újra virágzó palántákká fejlődnek, alig néhány hónapot hagyva árvácskavirágok nélkül.
A növény jellemzően alacsony, az araszos magasságot sem éri el. Lombjához képest hatalmasak a virágai, akár a 9 centis átmérőt is elérhetik. A fény felé forduló virágok az ibolyafélékhez hasonlóan öt sziromból állnak. A szirmok színe a fehértől a kék, sárga és piros árnyalatokon át a vörösig terjed.
Jellemző a virág közepén megjelenő sötét folt, ami archoz teszi hasonlatossá a virágfejeket. A piacokon elvétve hallani lehet, hogy „arcos”, vagy „szemes” virágként kínálják. Egyes színváltozatokon a sötét folt körül világosabb zóna húzódik, amitől a virág háromszínűvé válik. A szirmok alakja alapján elkülönítenek sima és fodros változatokat is.
Kedvelt a kis virágú, vagy törpe árvácska, amely sokkal kisebb, akár körömnyi virágokat hoz, viszont azokat nagy tömegben. Ágyásba, cserépbe vagy lógó kaspóba ültetve szépen érvényesül. Sokféle színben beszerezhető, de a legelterjedtebbek az ibolyaszín-változatok.
Árvácskát vásárolni nem probléma, tavasszal és ősszel is mindenütt kapható. Aki vállalkozik otthoni szaporítására, annak először magokat kell gyűjtenie. Legjobb a saját tövekről még zöld állapotban leszedni a magházakat, és kiszórni belőlük az apró magokat. Ha ezek beérnek a növényen, szétszóródnak a megbarnuló és felpattanó magházból, és akkor már nehéz őket összegyűjteni.
A tavasszal, nyáron gyűjtött magokat már július közepén el lehet vetni. Ha szabad földbe vetjük, gondoskodni kell a rendszeres öntözésről, cserében ellenállóbb, életerős palántákat nyerhetünk. A szobában nevelt palánták kicsit gyámoltalanabbak, lassabban fejlődnek, de őszre ezek is virágba borulnak.
Ha tavaszra szeretnénk előállítani erős, virágzó töveket, akkor a vetést néhány héttel későbbre, nyár végére kell időzíteni. Ebben az esetben télre a már áttelelő lombozat alakul ki, de a bimbók csak tavaszra jelennek meg. Télen a szobában nehezebb egészségesen tartani a palántákat, ezért javasolt a nyár végi vetést helyben végezni a kertben, vagy a védett helyen szabadban hagyott erkélyládában. Ha nem éri csapadék, akkor nem szabad elfeledkezni az edényben cseperedő árvácska téli öntözéséről.
Az árvácska legszebben a napos, legfeljebb félárnyékos helyeken fejlődik. A talaj lehetőleg legyen tápanyagban gazdag, jó vízgazdálkodású. Sem a túlzottan üde, sem a gyorsan kiszáradó és felmelegedő talajt nem kedveli.
Különösebb gondozást nem igényel, virágait csak akkor távolítsuk el hervadás után, ha nem szeretnénk magokat gyűjteni a tőről. A magérlelés helyett ebben az esetben a növény további virágok nevelésére fordítja erőforrásait, így a virágzási idő néhány héttel meghosszabbodhat. A kis virágú változat semmilyen gondozást nem igényel.
Betegségei közül a gombás és baktériumos megbetegedések érdemelnek említést, ezek kialakulásában rendszerint a túlöntözés miatti tartósan nedves környezet játszik szerepet. A beteg töveket nem érdemes kezelni, inkább távolítsuk el azokat, hogy ne fertőzzék meg szomszédjaikat.
(Barta)