A rózsák metszésének tudománya
A rózsa az egyik legrégebbi kerti dísznövényünk. Változatossága miatt szinte mindenhova tudunk megfelelő tövet találni, sőt, akár csak rózsából is lehet színes és formagazdag kertet kialakítani. Sokan mégis vonakodnak a nevelésétől, mert gondozása némi szakértelmet igényel.
Sokféleségéről nem szükséges külön értekezni, hiszen az egyszerű, ötszirmú vadrózsától a körömnyi virágú bokorrózsákon át az ökölnyi, sötétlila tearózsa-különlegességekig megszámlálhatatlan változata ismert és kedvelt, s nem csak a kertbarátok között. Ezerszámra nemesítenek világszerte, így évente jelennek meg újabb és újabb árnyalatok, formák.
Beszerzésük sem okozhat gondot, hiszen már a nagyobb élelmiszerboltokban is lehet gyökeres rózsatöveket vásárolni kora tavasszal. Viszont annak, aki elülteti ezeket a növényeket, tudnia kell, hogy már a következő évben meg kell metszeni, különben kevesebb és kisebb virág nyílik rajtuk, sőt évek múltán akár teljesen el is maradhat a virágzás.
A metszésnél a legfontosabb, hogy megtaláljuk az arany középutat: aki túlzottan óvja a tövet, és ezért csak a hajtások végét csipkedi le, gyenge hajtású bokorra és kis virágokra számíthat. Ez a módszer az úgynevezett vízhajtások fejlődését is elősegíti. A hosszú, de gyenge szövetű hajtások azért nem előnyösek, mert kevésbé ellenállók a kártevőkkel, kórokozókkal szemben, és a virágzásból sem veszik ki megfelelően a részüket.
Hibát azonban azzal is el lehet követni, ha túl mélyen vágjuk le a hajtásokat. Ekkor felborul a lombkorona és a gyökérzet egyensúlya, a növény elveszítheti a télre az ágakba raktározott tápanyagokat, ezért lassabban hajt ki, szerényebben virágzik.
Az elméleti ismeretek megszerzése után kezdjünk hozzá a metszéshez, de csak védőkesztyűben, tiszta és éles metszőollóval! A vad hajtásokat és az elszáradt, beteg ágakat mindig vissza kell vágni egészen az egészséges részig, vagy akár tövig is. A bokor alakításánál figyelni kell, hogy a kifelé törekvő rügyeket tartsuk meg, mert a bokor közepén besűrűsödő lombozat árnyékolja saját magát, és a kártevőknek is melegágya lehet a levegőtlen, párás lombozat.
Az erős hajtásokat érdemes két-három rügyet megtartva, egy rügy felett levágni. Sokan ajánlják, hogy kissé ferde metszlapot készítsünk, amiről lefolyhat a csapadékvíz (de ne a rügyre!), megakadályozva a penészedést, rothadást. Ideális esetben az erőteljes hajtásokat legfeljebb egy arasszal a megelőző évi elágazás felett vágjuk le, így az ágak megfelelően bokrosodnak élettartamuk végéig. Az ujjnyi hajtásokon keletkező friss metszlapokat nem kell kezelni, de a karvastagságú, öreg ágak lefűrészelése után maradó sérüléseket érdemes oltóviaszréteggel vagy sebkezelővel bevonni, különösen azért, mert ezek közvetlenül a föld felszíne felett vannak.
Bár akadnak, akik az őszi, tél eleji metszés hívei, mégis inkább a tél végi, kora tavaszi metszés javallott (időjárástól függően február végétől április közepéig). A késeinek tűnő metszéssel sem tudunk jelentős kárt tenni a tövekben, legfeljebb a virágzás kezdete csúszik néhány héttel későbbre. Rosszabb, ha egyáltalán nem metsszük meg a rózsatöveket.
Általános tapasztalat, hogy a kezdő kertbarát elrontja az első évi metszést, ami azonban rendszerint nem végzetes, viszont rengeteg tapasztalatot ad. A következő esztendőkben már sokkal könnyebb metszeni, hiszen látszik, hogyan reagált a növény az első kísérletekre. Mire a rózsatövek megerősödnek, addigra gazdájuk is megszerzi a szükséges gyakorlatot.
(Barta)