Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Toraavatas_a_Barabas_Villaban

Tóraavatás a Barabás Villában

A Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány (MAZSÖK) támogatásával felújította az Alma utcai Orthodox Szeretetotthon imaházának régi tóráját. Az utolsó hiányzó betűk a Barabás Villában rendezett avatóünnepségen, az otthon holokauszt-túlélő lakóinak közreműködésével kerültek a helyükre.
„Irigylésre méltó az a közösség, amely át tudja adni örökségét az utódoknak” – hangsúlyozta az ünnepségen felszólaló Pokorni Zoltán, aki szerint a történelem nemcsak egy tantárgy, hanem családok története, ezért érdemes megismerni szüleink, nagyszüleink múltját. A polgármester kitért arra is, hogy a kerületi középiskolákban évekkel ezelőtt bevezetett szociális közösségi munka keretében az Alma utcai szeretetotthonban is végeznek önkéntes segítő feladatokat a diákok, így egyre több fiatal ismerheti meg ennek a különleges hegyvidéki közösségnek az életét.
„Szervezetünk célja a magyarországi zsidó kulturális élet újjáépítése, s ennek fontos része a régi tóratekercsek felújítása” – mondta el a MAZSÖK elnöke. Szabó György úgy véli, szimbolikus értékű a helyreállítás, a tóra ugyanis egy olyan szeretetotthonba kerül vissza, ahol számos holokauszt-túlélő idős ember él együtt.
A második világháborút átvészelő tóra újraavatásán Frisch György, a Nácizmus Üldözötteinek Országos Egyesületének elnöke megemlékezett azokról az áldozatokról, akik hetven évvel ezelőtt a környéken történt tömeggyilkosságokban vesztették életüket. A Maros és a Városmajor utcai egykori zsidó kórházak betegei, dolgozói, valamint az Alma utcai szeretetotthon lakói közül összesen több mint háromszáz embert mészároltak le a nyilasok.

z.