Az év fája: a mezei juhar

A kerület erdős részeit járva lépten-nyomon találkozhatunk a mezei juharral, mégsem vesszük észre. Sem termete, sem koronaformája, sem lombszíne nem emeli ki környezetéből, csak akkor derül ki, mennyire elterjedt, ha kifejezetten keressük. Akkor viszont nem is kell a kerület széléig elmenni érte, hiszen a kertekben, a parkokban is ott van. Repítőkészülékes magjai segítségével szinte mindenhol gyökeret ver, s gyorsan nyúlánk bokorrá fejlődik.
Az idén az év fájának választott mezei juhar a mintegy 125 fajt számláló nemzetség tagjaként jelenik meg a növényrendszertanban. Rokonai elsősorban az északi félteke mérsékelt éghajlatú területein őshonosak. A kertekben kedveltek a Távol-Keletről származó, kis növésű fajai. Jellegzetes levelének sziluettje a kanadai zászlóról köszön vissza. A Kárpát-medencében négy faja fordul elő vadon, továbbá egy Észak-Amerikából betelepített fajával (kőrislevelű, vagy zöld juhar) is találkozhatunk, amelyet ma már veszélyes gyomnak tekintenek az erdészek.
Érdekesség, hogy a mezei juharnak létezik egy csak nálunk előforduló alfaja, a mátrai juhar. A növény hatvan éve került a tudomány látókörébe, de mindössze egyetlen példányát ismerték, amelyik azonban nem érlelt termékeny magokat. Egy vegetatív úton szaporított példányt a vácrátóti botanikus kertben nevelnek évtizedek óta, ez elvétve érlel csíraképes magokat is, amelyekből azonban csak egészen kis százalékban fejlődnek ki a szülőfajra hasonlító egyedek. Többségében az egész Európában elterjedt mezei juhar ismertetőjegyei köszönnek vissza a magoncokról.
Az utóbbi időben sikerült még néhány tucat vadon élő, idősebb példányt felfedezni. Ezek körül fiatal egyedek is állnak, így az ősjuharként is emlegetett alfaj fennmaradása biztosítottnak látszik.
A mezei juhar – nevéhez híven – a tisztások szélén fordul elő leggyakrabban, bár magányos példányai nyílt legelőkön is megtalálhatók. Nem alkot erdőtársulást, de a tölgyesekben gyakori kísérőnövény lehet, második koronaszintet képezve a gyertyánok és a tölgyek alatt.
Talajával szemben nem válogatós, a törmelékes, köves területeken is megél. Gyakran látni a bokorszerűen fejlődő, alacsony példányai mellett 10-15 méter magas egyedeket is. Az irodalomban jelzett 25-30 méteres magasságot és 250-350 éves életkort ritkán éri el.
A Magyarországon ismert legnevezetesebb mezei juhar a gyulai várban áll. A hagyomány szerint a négy méter törzsátmérőjű egyed lomkoronája alatt írta Erkel Ferenc a Bánk bán című opera zenéjét. A növény koronáját vesztett, göcsörtös törzse ma is megtekinthető.
A mezei juhar levelei jellemzően ötkaréjosak. Virágozni csak az idősebb példányok szoktak. A lombfakadással együtt nyíló, jelentéktelen virágok érdekessége, hogy bár kétivarúnak tűnnek, funkciójukban mégis az egyneműség felé mutatnak.
A virágok felében a fejlett termő mellett csenevész, virágport nem termelő portokok láthatók. A másik felében a porzók dominálnak, míg a termő elcsökevényesedett. Ez a jellegzetesség evolúciós léptékben vélhetően átmenetet jelent a valódi kétivarúság felől az egyivarúság irányába.
A növény kertbarát szemmel nézve nem nevezhető túl tetszetősnek, mégis jó alapot biztosít a nemesítőknek, akik több tucat kertészeti díszváltozatot hoztak létre. Ezek főleg méretükben, lombszínűkben, koronaformájukban térnek el az alapfajtól.
A hazai kertészetekben csak elvétve néhány változat bukkan fel. A növény nem is annyira a kertekben, mint inkább a közterületeken futott be komolyabb „karriert”, köszönhetően a városi levegő- és talajszennyezéssel szembeni ellenállóságának.
A 2014-es év fájával most leginkább lehullott lombjának gereblyézésekor találkozhatunk, de jövő tavasszal ismét rácsodálkozhatunk a Hegyvidék egyik őslakójára.
Az egyre nyúló őszi szürkületben pedig még szavazhatunk a következő év fájára a www.azevfaja.hu honlapon.

(Barta)