Jange Toni Kreuz, a 213 esztendős kereszt

Kedves ünnepség színhelye volt október 5-én délután a Korányi kórház bejáratával szembeni erdőszél, ahol Filo Kristóf atya, Budakeszi plébánosa megáldotta az út menti (országúti), felújított, 213 esztendős keresztet. A budakeszi sváb tájszólásban „Jange Toni Kreuz”-ot (a Jange Tóni-keresztet) a talapzatán található évszám szerint 1801-ben állították, és bő kétszáz esztendeig tűrte az időjárás viszontagságait, az egykori országút és a mai, Budakeszire vezető út egyre növekvő forgalmának hatását. 2013-ra azonban a hatalmas kőkereszt megdőlt, s félő volt, hogy rázuhan az arra kirándulók valamelyikére, mielőbb el kellett tehát bontani.
Csak az elszállítását követően érkező reklamáló telefonokból derült ki, mennyire fontos volt az embereknek, az arra járóknak a fák között megbújó „országúti” kereszt. A terület korábban – amíg a főváros 1891-ben meg nem vásárolta a Budakeszi-erdőt a kincstártól – Budakeszihez tartozott, így nem véletlen, hogy a Budakeszi Szépítő Egyesület kezdeményezte a kereszt felújítását, amihez aztán anyagi és munkabeli támogatással Budapest Főváros Önkormányzata, Budakeszi Város Önkormányzata, a Budapest XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat, a Budakeszi Kultúra Alapítvány, a Pilisi Parkerdő Zrt. Budapesti Erdészete, a Budapesti Közlekedési Központ Zrt., a 122 esztendős Budapest-Zugligeti Egyesület, valamint számos magánszemély is csatlakozott.
A kereszt felállításának történetéről több szájhagyomány útján továbbadott legenda maradt fenn. Ezek sokban hasonlítanak egymásra, egy dolog közös bennük: a 6-8 éves budakeszi gyermek – aki a kereszt környezetében télvíz idején tűnt el az erdőben, majd akire később rátaláltak ott, nem tudni, hogy élve vagy halva –, a kis Jange (Jankovics) Tóni emlékére állította a keresztet a fiú családja.Az egyik fennmaradt történet szerint a fiúcska Budakeszin egy gabonát szállító szekérre kapaszkodott fel, majd amikor az a tetőre ért, leugrott róla. Ám nem talált haza, eltévedt az erdőben, ott leltek rá később.
Egy másik változatot Hidas Mátyásné mesélt el egykor. E szerint Tóni apja egy budakeszi kőbánya tulajdonosa volt, onnan szállított követ Budára „straf-kocsikkal”. A Budakeszi határában lévő meredek kapaszkodón hat-nyolc ló húzta a szekeret, amelyről aztán a lejtő tetején lekötötték a hátasokat. A fiúcska erre a szekérre kapaszkodott fel, és amikor a tetőre értek, s a szekér megállt, leugrott róla, befutott az erdőbe, ahol aztán eltévedt, és nem talált haza.
Mindezt az apja nem vette észre. Amikor este hazaérkezett, a feleségétől tudta meg, hogy a gyermek vele ment a szekerén. A didergő és éhes fiúra késő este találtak rá a keresésére induló családtagok. A viszontlátás örömére az apa saját bányája köveiből emelte a keresztet.
Egy harmadik történetet Herein Mária hallott Martin Lenci (Lőrinc) bácsitól és édesanyjától, Herein Gyulánétól. Ezt a kereszt újraszentelésekor Szirmai Jenő bácsi is megerősítette. E szerint a gyermek a városba induló apja után szaladt, és felkéredzkedett a szekerére, de a kapaszkodó tetején – a kereszt helyén – az apja leszállíttatta, mert nem akarta, hogy vele menjen a városba. A fiú, ahelyett hogy hazament volna, leguggolt (leült), hogy megvárja visszatérő apját. Ott találtak rá megfagyva.
A történetekből tehát nem derül ki bizonyosan, hogy Tónira élve vagy halva bukkantak rá. Kétségtelen tény, hogy az akkortájt már alaposan vezetett anyakönyvekben nem található feljegyzés a gyermek temetéséről.
A megszentelési ünnepség narrátora dr. Kőrösiné Merkl Hilda volt. Bechtold Jakab egyetemista Weöres Sándor Kereszt-árnykép című versét mondta el, a Budakeszi Hagyományőrző Asszonykórus pedig énekkel színesítette a programot.Hidas Mátyás, a Budakeszi Szépítő Egyesület elnöke a felújítás majd’ egyesztendős munkálatait elevenítette fel, felsorolva a támogatók – a helyszínen állított táblán is olvasható – nevét, külön is kiemelve Herein Gyula és István testvérpár áldozatos munkáját. Az önkormányzat nevében Gilicze Zoltán, az oktatási és közművelődési iroda vezetője köszöntötte a jeles alkalomra összegyűlteket. Az ünnepség közben, majd utána is sokan rácsodálkoztak a kis pihenőhelyre, Bánfi Gábor restaurátor nagy gonddal helyreállított keresztjére, a forgalmas út mellett is meghitt perceket biztosító padokra, a parányi, rendezett tisztásra.
A keresztfelújítás társadalmi-emberi összefogása biztatást ad ahhoz, hogy a közeljövőben nekilássunk az ugyancsak a Budakeszire vezető út mellett lévő Páduai Szent Antal-emlékhely felújításához. Emellett még egy különös, kevesek által ismert kápolna (stáció, kőfülke) vár arra, hogy mindenki számára ismertté és hozzáférhetővé váljon. 2013-ban régi fényképeket mutattak nekem egy kápolnáról, benne egy Szűz Mária-szoborral. Az egyik fotó hátoldalán kézzel írva ez állt: „Anna kápolna – Csillebérc”.
A területet meglehetősen ismerve el sem tudtam képzelni, hol lehet ez a kis emlékhely, ismerőseim cukkoltak is: „ha te nem tudsz róla, akkor az nincs is!” Némi keresgélés után rábukkantunk a kis kápolnára (amelyet egyébként a Budai-hegység turistatérképe mutat is!) Csillebérc mellett, az egykori KFKI-teniszpályák mögötti kis tisztáson. A közelében (ma egy bekerített magántelken) állt, és a föld alatt ma is megtalálható az ún. „Hármashatár-kő”, amely Budapest, Budakeszi és Budaörs 1891-es határát jelölte.
Reméljük, hogy a Hegyvidék, Budakeszi és Budaörs közösségeinek összefogásával, valamint a támogatók révén 2015-re e két szakrális emlékhely is megújulhat!

Dr. Salamin András elnök

(Budapest-Zugligeti Egyesület)